Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +36 1 476 6800
2017. november 22. - Cecília Napja

Interjú

Figaro házassága avagy egy őrült nap emléke

A képzeletben rejtőzünk el

Sardar Tagirovsky rendező

A 6-os számú kórterem után egy újabb klasszikust forgat ki a sarkaiból a tatár származású rendező. A Figaro házassága avagy egy őrült nap emléke egyszerre a közeljövőben játszódó utópia és cselvígjáték, keserű szembenézés és ürügy a felszabadult nevetésre.

 

Az un. Teaház jelenet próbáján  |  Fotó: Eöri Szabó Zsolt


Megbolondítja az időt Beaumarchais klasszikusának átdolgozása: a fülledt és forrongó 18. század vége helyett a jövőben játszódik a cselekmény. De miért a jövőben?

– Mert ez a jövő akár a mi életünkben is bekövetkezhet. Akár húsz vagy harminc év múlva. Ekkor már nem a nagyhatalmak irányítják a világot, így a kisebbek szerepe megnő az új rendben.
 

Spanyolország, Andalúzia megvan még?

– Igen, maradt ez a darab színhelye. Almaviva gróf is megőrizte arisztokrata gyökereit, csakhogy ebben a jövőben már az Éden nevű hatalmas vállalat elnöke. Azt a hatalmát, amely az eredeti darabban javarészt a kastélyra korlátozódott, most kiterjeszti az egész világra. Ő és a vállalata jövő- és álomkutatással, illetve mesterséges intelligenciával foglalkozik.
 

És Figaro?

– A mi változatunkban magasabb beosztást kap, már nem egyszerű komornyik. Az Éden vezetőjének személyi titkára, aki a gróf kampánybeszédeit írja és „baráti” tanácsokat is ad. És ami még fontos változás: a grófnak már nem jár az első éjszaka joga az esküvő előtt Figaro menyasszonyával. Figaro egzisztenciálisan függ Almavivától, már nem szolga, hanem alkalmazott. Inkább erre hegyeztük ki a történetet. A másik szálat nem árulhatom el, maradjon meglepetés a bemutatóra…
 

Mennyire idomult Figaro ehhez a szép, új világhoz?

– Figaro múltjában sok fájdalmas pont található, ám talán éppen ezeknek köszönhetően ő már túl van azokon a játszmákon, amelyeknek a kastélybeliek vagy a vállalat dolgozói még előtte állnak. Figaro már kiemelt helyzetben van, mert ő már szert tett egyfajta bölcsességre ebben a kietlen világban. Gyerekkora óta tudja, érzi, hogy van valami más is, ami a világot mozgatja, az ember életét irányítja. A Sors! Figaro játszik vele. A többi szereplő pedig érzi rajta ezt a szabadságot. Figarón kívül mindenki olyan, mint az éjszakai lepkék: a fény körül repkednek, hogy minél közelebb kerüljenek hozzá. Néhányan meg is égetik magukat.
 

Nyugtasson meg, hogy van még szerelem abban a világban is.

– Hogyne! Sőt fontosabb a szerepe, mint valaha. Ez az új világ egyre hidegebb érzelmi szempontból, amelyben mindenki csak túlélni akar. Szinte csak erre koncentrálnak: túl akarják élni a nehézségeket, magát az életet is. Egyre nehezebben bíznak meg egymásban. Furcsa, tengődő magányban élnek. Így aztán a barátság és a szerelem még inkább felértékelődik. Suzanne és Figaro kapcsolata a darabban olyan, mint az ideális létezés. Az eredetiben is csak a felszín habos. Alatta jeges barlangok húzódnak.
 

Sardar Tagirovsky, Szabó Sebestyén László, Szűcs Nelli a Figaró próbáján  |  Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Tudjuk, hogy Beaumarchais Egy őrült nap című darabja amolyan szellemi előképe volt a francia királyság megdöntésének. A maga módján előrevetítette a 1789-es forradalmat. Ez az előadás minek lesz a szellemi előképe?

– Nagy izzásban van a világ most is. Különös káosz veszi körül az embereket, akik azért törekednek a rendre. Nagy részük kilátástalanságban él. Úgy látom, hogy mindaz a társadalmi konfliktus, amely az életünket jellemzi, a jövőben mérhetetlen módon elmélyül. Ugyanakkor megnő a közösségek, a találkozások, az emberek közötti kapcsolatok iránti vágy. Az arisztokrácia akkori megfelelője nálunk valamilyen futurisztikus, neodigitális elit lesz, amely a hagyományait is őrzi, de egészen másként uralkodik. A forradalom pedig – ha lesz –, az én idealista elképzelésemben az összefogás példáját mutathatja majd fel. Az emberek kilépnek azokból a játszmákból, amelyek szabályait államok, rendszerek, vállalatok diktálták. Ez egy vérengzés nélküli felkelés lesz. A szeretet forradalma. Én így hívom.
 

Fülhallgatóval érkezett az interjúra a színházba, mert a próbára hangolódásképpen Mozart operáját hallgatja. Hogyan viszonyul ehhez az előadás? 

– Rossinit is hallgatok, A sevillai borbélyt, hiszen az a Figaro házasságának a párja. Számos zenei témát felhasználunk majd az előadásban, ennek kapcsán ötleteltünk, szerkesztettük a cselekményt is. Vagyis állandó inspiráló forrásnak számít a zene, így Mozart fantasztikus operája is. De mi nem a múltbéli Figarót kerestük, hanem azt, aki a mi korunkra jellemző, aki a mi világunknak tart görbe tükröt egy elképzelt jövőben. Ezt a jövőbeli zeneiséget, amely beleolvad a klasszikus zenékbe, Katona Dávid teremti meg. Ebben az eljövendő világban ugyanakkor számos régi kacat halmozódott fel: gramofon, bakelitlemezek, barokk legyezők, festmények. És ott vannak közöttük Mozart, Rossini és Bach zenéi is. A múlt dermedt relikviái.
 

Mi marad a darab gúnyos hangvételéből? Hiszen az eredetiben az arisztokrácia kifigurázásán derülhetünk nagyokat.

– Az eredeti darabban mindenki rejtőzködik, úgy bujkál, mint a nagyra nőtt gyermekek. Chérubin a kanapé mögé bújik, aztán kiugrik az ablakon, mások cselt szőnek az erdőben... Szinte mindenki el-elbújik a másik elől, és legtöbbször ez a humor forrása. Elrejtőznek, de nem rejtőzködhetnek örökké. Az új világban viszont senki sem tud elbújni, senki sem tudja elkerülni a sorsát. Csak egy menedék marad: mindenki pókerarccal próbál elrejtőzni saját gondolataiban és a képzeletében. Ezért a grófi kastély terét, ahol az eredeti cselekmény játszódik, áttesszük a képzelet tereibe. A szereplők nem a valóságos szobákban rejtőznek el, hanem a képzelet falai között.
 

Tudunk majd ezen az utópián, ennek az új világnak a szereplőin, konfliktusain nevetni?

– Naná! Sényi Fannival, aki az előadáshoz tulajdonképpen egy új drámát írt, azon dolgoztunk, hogy úgy legyen más ez a Figaro, hogy csírájában az maradjon, aminek az 1700-as évek végén született: vígjáték. Amely, akármikor és akárhol játszódik, rólunk szól.

 

Papp Sándor Zsigmond

(2017. október 30.)