Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2024. május 24. - Eszter, Eliza Napja

Interjú

Részegek

„Részeg embert játszani életveszélyes”

Trill Zsolt – Mark

A Mark szerepét alakító Trill Zsoltot közel egy évtizedes alkotói kapcsolat fűzi Viktor Rizsakov rendezőhöz. Éltek már át kudarcokat, de a POSZT legjobb előadásának díját is együtt hódították el a Nemzetiben is látható Fodrásznő című darabbal, amelyet nemrég játszottak századjára. A színművészt a próbafolyamat elején kérdeztük az orosz rendezőről, a közös játékról és Markról, a részeg értelmiségiről.



Amikor 2007-ben először dolgoztak együtt Debrecenben, meglepte Rizsakov rendezői módszere?

– Egészen másfajta játékot kért tőlünk, mint amit addig megszokhattunk. Az ő színházának színészi szempontból egy ellentmondás a lényege: úgy gondolkodjon a színész, hogy játék közben ne gondolkodjon. Vagyis olyasmit kér, ami szinte képtelenség: ösztönössé kell válnia az alakításnak. Van egy instrukciója, amit előbb meg kellett fejtenünk: Ne játssz!  Persze erre mondhatnánk, hogy mindig ez a cél…


A jó alakítást a néző ilyennek is látja.

– Csakhogy általában mégsem ez történik, érzi ezt az ember. Hogy is magyarázzam el? Rizsakov nem tágít: arra késztet bennünket, hogy ne csupán a szövegmondással foglalkozzunk, hanem érezzük át a szereplő teljes valóságát. Ennek a valóságnak a szereplő által mondott szöveg csak az egyik, a hallható része. Éppen ezért vele minden próbafolyamat során sokat beszélgetünk arról, hogy mi mozgatja az adott figurát. Ahogy annak idején Debrecenben is, amikor a Vihart, a Fodrásznőt vagy az Illúziókat próbáltuk, úgy most is rengeteget beszélgetünk mielőtt elkezdjük a szerepeink szövegét mondani, aztán mozogni, jeleneteket próbálni. Az egyes szerepek megértésén túl ennek az is a célja, hogy a színészek egymásra hangolódjanak, együttműködjenek a darab által. Rizsakovnál ugyanis – ahogy minden jelentős színjátszás esetében – semmit sem ér, ha egy-egy színészi alakítás kiragyog az előadásból. Ha viszont „megtaláljuk” egymást, vagyis közösségként tudunk próbálni és majd játszani az előadásban, akkor hirtelen végtelenül egyszerűvé és közvetlenné válik az egész.


A Részegeket jegyző Ivan Viripajev színházával is találkozott már. Szintén Debrecenben adták elő az Illúziók című darabot.

– Emlékezetes előadás volt, már csak azért is, mert Rizsakov úgy rendezte meg a darabot, hogy a nézőtéren végig fel voltak kapcsolva a lámpák. Éppen annak érdekében akarta ezt, hogy ne zárjuk ki a közönséget a játékunkból. Ettől sajátos a színház: az „itt és most”-ban játszódik. Manapság aktuális – gyakran politikai – kiszólásokkal próbálják ezt a hatást elérni, pedig a színház nem „naprakész” műfaj: a tegnapi hírnél nincsen ócskább. Ráadásul az összekacsintás inkább egyfajta cinkosság csupán, de még nem mélyen megélt közös érzés. Úgy kell közvetlennek és jelen idejűnek lennünk, az itt és most érzését keltenünk, hogy nem rövid szavatosságú dolgokról, hanem örök kérdésekről próbálunk képet adni: szerelemről, hűtlenségről, életről, halálról. Rizsakov mindezt azzal nehezíti meg számunkra, hogy kevés kelléket enged használni. Inkább a színész egész lénye válik – jó esetben – eszközzé.


Hogyan éri el ezt a rendező?

– Rizsakov kíváncsi, tényleg meg akar érteni bennünket, segíteni akar nekünk. Az ő színházában, ahogy Vidnyánszky Attila vagy Zsótér Sándor is, folyamatos jelenlétet igényelnek tőlünk, színészektől. Hogy is magyarázzam? A néző is észreveszi, amikor a színész ott van ugyan fizikailag a színen, de nem a szerepében van jelen az egész lényével. Akkor is jelen kell ugyanis lenni, amikor szöveg nélkül állsz egy helyben a színpadon – ez a világ legnagyobb színészi teljesítménye. A figyelem a legkomolyabb munka. A színpadon megszűnök Trill Zsolt lenni, a szerepemmé válok, aki figyel.


A Részegekben egy cinikus fesztiváligazgatót játszik.

– Mark hihetetlenül gőgős, mert évtizedek óta abban a tudatban él, hogy okosabb másoknál, megítélhet nemcsak alkotásokat, hanem embereket is. Felsőbbrendűség-tudata szinte elviselhetetlen. Pocsék egy embertípus. Mindannyian találkoztunk már ilyen figurával. De bármi is a véleményem egy ilyen Mark féle fazonról, nem tudnám eljátszani, ha én is elítélném őt. Meg kell találnom benne azt, ami átélhetővé teszi számomra a személyiségét, és akkor megpróbálhatom eljátszani azt a gőgős, beképzelt pasast.


Talán segít a nézőnek megérteni Markot, hogy ő is csupán egy esendő részeg...

– És hogy életében először szembesül végső dolgokkal. Miközben hétköznapi embereket látunk a színpadon, valamiért különösen érdekesek a számunkra. Részben természetesen éppen a részegségük miatt. Nagy színészi kihívás ez. Filmen talán elképzelhető, hogy egy ittas színész hiteles alakítást tud nyújtani, a színházban viszont ez elképzelhetetlen. Könnyen puszta karikatúrává válhat az alakítás. Részeg embert játszani színpadon életveszélyes.


Lukácsy György

(2016. október 29.)