-
Klasszikusok, világhírű rendező, kísérleti színház, ősbemutatók – minden adott egy felejthetetlen színházi élményhez. Októberben érkezik az "Esthajnal", novemberben pedig Radnóti emlékére készülő darabunk. Találkozunk a színházban!
-
15 órakor ültek össze a nemzet színészei, hogy megválasszák, ki kapja meg a színészi életmű legrangosabb elismerését. A címet egyhangúlag Zenthe Ferenc Kossuth-díjas, Kiváló művésznek ítélték. A képen Zenthe Ferenc a 170 évesek című gálaestünkön, amelyet Komlós Juci és Bessenyei Ferenc tiszteletére rendeztünk.
-
Októbertől kerül a repertoárba Parti Nagy Lajos "Moliere: Tartuffe" c. darabja, amelynek előbemutatója a Szentendrei Teátrum és a Nemzeti Színház közös munkája nyomán augusztus 11-én volt Szentendrén, a városháza udvarán.
-
Nyolc új taggal bővült a Halhatatlanok Társulata: a közönség szavazatai
alapján 2013-ban Eszenyi Enikő, Kútvölgyi Erzsébet, Mácsai Pál és Sinkó
László színművész, Lukács Gyöngyi és Ötvös Csaba operaénekes, valamint
Popova Aleszja és Bajári Levente táncművész viselheti az Örökös Tag
címet. Nagy öröm számunkra, hogy színházunk művésze, Sinkó László is Örökös Tag lett. Mindannyiuknak gratulálunk!
-
2010. november 27. és december 4. között kilencedik alkalommal rendezik meg a Kortárs Drámafesztivált Budapesten. Az idei eseményen is több helyszínen - köztük a Nemzeti Színházban - mutatják be a magyar színház legjobbjait a külföldi vendégeknek, és külföldi előadásokat a magyar közönségnek. A fesztivál igazgatójával, Szilágyi Máriával, és a Színházi Kritikusok Céhének tagjával, Markó Róberttel beszélgettünk.
-
Elérkezett az év vége és nagy nehezen, az utolsó pillanatban elkészültek a dolgok - írja HOBO saját honlapján. Elkészült egy könyv és az a dupla CD is, amelynek bemutató koncertjére készül a művész a zenekar és persze mi is, a Nemzetiben. December 28-án a Nagyszínpadon lemezbemutató!
-
A férfiaknál Cseh Lászlót, a nőknél pedig Hosszú Katinkát választották a 2015-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által kiírt szavazáson.
-
Szarvas József alakítja Felkay szerepét Pintér Béla darabjában, a Gyévuskában. December 10-én és 17-én már őt láthatjuk a fehér lépcsőkön. Felkayt eredetileg Derzsi Jánost alakítja, aki információnk szerint - decemberben és januárban filmet forgat.
-
Megyejárás FesztiválRészletes program - január 21-22.Német nyelvű színházi előadások, irodalmi délután, Tolna megye képző-, ipar- és népművészete kiállítás. A részletes program.
-
Advent 4. vasárnapján is szeretettel várjuk délelőtti programunkon. Ez egy kicsit más lesz, mint az eddigi három. Jönnek betlehemesek, lesz minden, ami eddig is volt, de állni fog már a Karácsonyfánk és gyerekek-felnőttek együtt lehetünk körülötte az adventi óriás társasjátékon.Vendégünk lesz Sebestyén Márta.
-
Kedves Nézőink! Sikeres, színházi élményekben gazdag új esztendőt kívánunk Önöknek!
Év végi beszélgetésre kérte az MTI Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezetőjét. Az interjúban olvashatja, hogyan értékeli az igazgató az eddigi évadot, a látogatottság alakulását, majd beszél az évad további terveiről, így a tervezett bemutatókról, a második Nemzetközi Színházi Találkozóról, a MITEM-ről, fesztiválmeghívásokról...
-
Szombat este a SzíDoSz - Szinkron Alapszervezete (SziA) által szervezet díjátadón 16 kategóriában adták át a Szinkronikum díjakat: A Legjobb színésznek járó elismerést az illusztris zsűri Rátóti Zoltánnak ítélte oda a Joker című filmben nyújtott alakításáért. Gratulálunk!