-
Fotók a Megyejárás Fesztivál első napjárólA Tiszatáj című irodalmi folyóirat kapta Csongrád megye fesztiválján a Pro Arte Hungarica-díjat, amelyet az esti program előtt rendezett díjátadón Olasz Sándor, a folyóirat főszerkesztője vett át.
-
Az ünnepi időszakban a jegyvásárlás megkönnyítése érdekében a Nemzeti Színház jegypénztára az alábbi rend szerint tart nyitva. Kérjük, hogy látogatásukat ennek figyelembevételével tervezzék.
-
Bulgakov regényének aprólékos kidolgozottsága miatt több lehetőség közül lehet választani, hogy melyik karakterre kerüljön a legnagyobb hangsúly. Az előadás alkotói Wolandot, a fekete mágust állították a középpontba. A Sátánt játszó színész fiatalsága szembetűnő és elgondolkodtató. A karakter bölcsessége, az egész világ feletti hatalma és a mindent látó tekintete azt sugallja, hogy sok mindent megélt már. Viszont ugyanúgy lehet kortalan a megtestesült gonosz, ahogy a megtestesült jó is.
-
November 28-án mutatta be a Nemzeti Színház Vörösmarty Mihály klasszikusának vadonatúj zenés adaptációját, amely már a premier estéjén kirobbanó sikert aratott, és azóta is teltházzal fut. A bemutató különleges alkalom: a Csongor és Tünde a költő születésének 225. évfordulóján tért vissza a Nemzeti színpadára — egészen új formában.
-
Örömmel tájékoztatjuk Nézőinket, hogy elindult a 2026-os MITEM – Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó bérleteinek értékesítése. A bérletek rugalmas és szabad felhasználást biztosítanak mindazok számára, akik több előadást is szeretnének látni a fesztivál kínálatából.
-
"Amikor a világnapi üzenet megírásán gondolkodtam, felidéztem azokat a jeleneteket, amelyekben játszottam. Így tehát nem egyedül érkezem erre az ünnepségre, az UNESCO székházának színháztermébe. Elkísérnek azok, akiket a színpadon életre keltettem, pedig azt hinné az ember, hogy az utolsó előadással megválik a szerepeitől. De ez nem így van..." A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára. Legelőször Jean Cocteau szövege hangzott el több mint húsz ország színpadain. Az idén Isabelle Huppert világszerte elismert francia színésznő fogalmazta meg gondolatait.
-
A szerző, Tamási Áron szülőföldjén, több mint 2000 nézőt vonzó, teltházas előadásokkal turnézik Vitéz lélek című produkciónk. Március 20-án a marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, 21-én Farkaslakán, a Tamási Áron Művelődési Házban, 22-én Székelyudvarhelyen, a Tomcsa Sándor Színházban, 23-án pedig Csíkszeredában, a Szakszervezetek Művelődési Házában kerül színre a darab, mely Vidnyánszky Attila első rendezése volt a Nemzeti Színház igazgatójaként 2013 őszén. Marosvásárhelyen és Tamási Áron szülőfalujában, Farkaslakán, Vidnyánszky Attila is ott lesz, hogy köszöntse a nézőket.
-
Csankó Zoltán nem csak kitűnő színész, de szeriőz amatőr fotós is. Ma egy CD-vel ajándékozott meg, hogy szerezhetnénk örömet olvasóinknak, addig is, amíg megérkezik a videofelvétel Komáromból. Ugyanis, ahogy a vendégkönyvben írtam, rövidesen megmutathatjuk olvasóinknak Kaszás Attila szobrának avatását, köszönhetően a Palatinus Polgári Társulásnak, akik filmet készítettek az eseményről. Íme két kép Csankó Zoltán fényképezőgépéből Gáspár Péter szobrászművész alkotásáról.
-
Tovább bővül a Nemzeti Színház Szoborparkja
Az ország legnagyobb színészegyéniségeinek állított emlékpark 2008. szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján Párkányi Raab Péter szobrászművész alkotásával, Bessenyei Ferenc szobrával bővül.
-
Április 11. MITEM ELŐHANG A 20. század két nagy színházi alkotója, újítója és teoretikusa Jerzy Grotowski és Eugenio Barba. Kettejük írásait tartalmazza a Nemzeti Színház Kiskönyvtárának első kötete: Hamu és gyémánt országa. A filmvetítéssel, rövid munkabemutatóval egybekötött könyvpremierre április 11-én 11 órától kerül sor Eugenio Barba részvételével a Nemzeti Színházban.
-
A pályája csúcsán járó Söptei Andrea a darab végére a felvágott nyelvű, kikapós menyecskéből drámai hősnőt formál. Ő maga az élet, minden színpadi pillanata élmény!
-
Sajnálattal értesítjük nagykanizsai nézőinket, hogy a 2015. március 16-ra (hétfő) meghirdetett vendégszereplésünk, a Szentivánéji álom című előadásunk, a Herminát alakító Fátyol Kamilla betegsége miatt elmarad. A vendégjátékot március 30-án tartjuk meg.