-
A Honvédelmi Minisztérium, a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes együttműködésével 2024. szeptember 6-án és 7-én Budapesten, az MVM Dome-ban egy nagyszabású színházi előadásra kerül sor háromszáznál több táncos és további közel száz művész részvételével. Az esemény rendhagyó lesz, mert a nézőtéren helyet foglaló több mint hatezer, a Honvéd Kadét Programban részt vevő középiskolás diák a Dobó István várkapitányt alakító Trill Zsolt Kossuth-díjas színművésszel közösen szavalja el a várvédők esküjét.
-
A világon egyedülálló, 64 magyar tájegység hímzési motívumait felhasználó függöny készül a Nemzeti Színház nagyszínpadára. A csaknem teljesen elkészült alkotást június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján mutatták be.
Az ünnepélyes bemutatóra eljöttek azok a hímzőasszonyok is, akik a Kárpát-medence számtalan pontján dolgoztak a hímzési motívumokon.
A függönyt Vidnyánszky Attila, a színház vezérigazgatója felkérésére Kustán Melinda textiltervező iparművész 2019-ben tervezte.
-
Szívből gratulálunk Rátóti Zoltán Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, érdemes és kiváló művésznek a Magyar Művészetért Díjhoz!
-
A Nemzeti Színház díjait június 19-én az évadzáró ülésen adták át az évad legjobbjainak. Az elismerések mellett a legjobb női- és férfi alakítás díját elnyert művészek számára a színház kiemelt támogatója, a Nissan magyarországi importőre egy-egy Nissan gépjárművet biztosít a nyári szabadság idejére. A díjazottak közül Szilágyi Ágota, Schnell Ádám és Herczegh Péter idézi fel az elmúlt hónapokat.
-
Az elmúlt hónapok történései megrázták a Nemzeti Színház társulatát. Nem pusztán a baleset ténye jelentett traumát, hanem a balesetet szenvedett volt kollégák részéről tapasztalt elhatárolódás a színház vezetésétől és közösségétől, illetve a kommunikációra való hajlandóság teljes hiánya.
-
Gyulától Zsámbékon át Marosvásárhelyig – a Nemzeti Színház előadásai a legnépszerűbb nyári fesztiválokon láthatók. Remek szerepben többek között Udvaros Dorottya, Nagy Mari, Blaskó Péter, Schnell Ádám, Rátóti Zoltán, Szűcs Nelli, Földes László HOBO. Mit, mikor, hol? – ebből a cikkből megtudhatja, hol talál bennünket.
-
2024. július 30-án reggel elhunyt Király Levente, a nemzet színésze, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja, Szeged város díszpolgára - tájékoztatta az önkormányzat kedden az MTI-t.
-
Az Európai Unió Tanácsának soros elnöksége jegyében 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban címmel országos kulturális programsorozat indult augusztusban. "Legyünk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk, magyarnak születtünk, mert magyarnak lenni kiváltság, felelősség és küldetés is" - indította útjára a programsorozatot Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter. Ezt kívánja hangsúlyozni a programsorozat: identitást ad és erősít, közösséget teremt és vonzóvá teszi kultúránkat.
-
89 éves korában elhunyt Pathó István Jászai Mari-díjas színművész. 1965-től volt a Nemzeti Színház társulati tagja, 2000-től pedig, a régi társulatban, a Pesti Magyar Színházban dolgozott. A család engedélyével közöljük, hogy: Pathó István művész úr és felesége, Móricz Ildikó művésznő emlékére 2024. szeptember 4-én, szerdán szentmise lesz a Felsővízivárosi Szent Anna templomban. (Batthyány tér)
-
Hetvenéves korában, hétfőn elhunyt Mihályi Győző Jászai Mari-díjas színművész. Mihályi Győző a József Attila Színház társulatának több mint 20 éven át volt elismert művésze, hosszú évtizedeken át a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) elnökségi tagjaként dolgozott, a Nemzeti Színháznak két periódusban is tagja volt. Mihályi Győző temetése szeptember 24-én, kedden 14:30-kor lesz Budapesten, a Farkasréti temetőben.
-
Mintegy kétszáz táncos, közel száz művész lép fel a Nemzeti Színház monumentális produkciójában, az Egri csillagok című előadásban, amelyet szeptember 6-án és 7-én láthat a közönség a budapesti MVM Dome-ban. A szeptember 5-ei nyilvános főpróbát hátrányos helyzetű gyerekek, fiatalok és idősek tekinthetik meg. Az előadást több mint hatezer, a Honvéd Kadét Programban részt vevő középiskolás diák is láthatja, a Nemzeti Színház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Honvédelmi Minisztérium közös rendezvényén.
-
A Tolnay Klári Díj Kuratóriuma Rátóti Zoltánnak a magyar színház- és filmművészet szolgálatában nyújtott magas színvonalú és odaadó munkásságáért Tolnay Klári Művészeti-díjat adományozott.