-
Társulatunk 2020 nyarán vesztette el egyik legendás alakját, a Jászai Mari-díjas, Kiváló és Érdemes művészt, Csurka Lászlót, de a járványhelyzet miatt csak most tudjuk közösen elgyászolni szeretve tisztelt munkatársunkat.
-
Zártkörű esten emlékezett meg a Nemzeti Színház társulata a 2020 nyarán elhunyt Csurka Lászlóról. A színművészről már egy évvel ezelőtt szerettek volna megemlékezni a munkatársak, ám akkor ezt a járványhelyzet nem tette lehetővé. Most is csak szűk körben hajtott fejet a társulat a 85 évesen eltávozott művész arcképe előtt. A megemlékezésen a pályatársak közül Császár Angela és Csomor Csilla, valamint Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója idézte fel Csurka László alakját.
-
„A legnagyobb dolog: világot teremteni…” – erre a Tamási Áron idézetre emlékeztetett Kozma András, a Nemzeti Színház dramaturgja az idei Ádámok és Évák Ünnepén, amely január 22-én, a magyar kultúra napján zajlott a teátrumban. Az immár nyolc éve hagyományos, középiskolásoknak szóló programot ebben az évben, Tamási Áron születésének 125. évfordulóján, a székely íróra emlékezve rendezték meg. A nagyszínpadon 9 középiskola 185 diákja játszotta az író műveinek egy-egy részletét.
-
Francia, görög, orosz, ukrán, lengyel, cseh, lett, litván, indiai és vietnami előadások érkeznek a Nemzeti Színház fesztiváljára. A 2022. április 20. és május 8. között zajló Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) a járvány okozta válságban is gazdag kínálatot nyújt a magyar közönségnek. A folyamatos újratervezési üzemmódról, visszatérő nagyságokról, újdonságokról is beszélgettünk Kulcsár Edittel, aki 2017 óta az esemény főszervezője.
-
Idén is meghirdethetjük nagysikerű, internetes színháztörténeti vetélkedőnket, amelyre 10-dikes és 11-dikes diákcsapatok jelentkezését várjuk! Az idei vetélkedő témája a 125 éve született Tamási Áron drámaíró és a Nemzeti Színház kapcsolata lesz.
-
A JELEN/LÉT FESZTIVÁL célja, hogy ösztönözze, támogassa és fejlessze a magyarországi nemzetiségek anyanyelvű színjátszását, elősegítse kapcsolataik építését: egymás között, a magyar színházi szakmával és nemzetközi téren is. A Jelen/lét Fesztivál egyben lehetőséget nyújt arra, hogy a nemzetiségi színjátszás a “saját” nemzetiségi közönségen túl a nagyobb nyilvánosság előtt is bemutatkozzon, elfogadottá váljon
-
Színfalak mögött címmel a kulisszák mögé kukucskáló sorozatot indítottunk. A videók a Nemzeti Színház YouTube-csatornájára kerülnek fel, ám természetesen honlapunkról is elérhetők. Szeretnénk, ha az érdeklődők - és ilyenek szép számmal vannak - jobban megismerhetnék munkatársainkat, akik a színpadon szinte soha nem láthatók (ritka kivételek természetesen akadnak) de munkájuk nélkülözhetetlen.
-
Örömmel tudatjuk, hogy társulatunk tagja, Szűcs Nelli, a Nemzeti Színház színművésznője a mai napon Kiváló Művész díjban részesült. A díjat Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztere és Vitályos Eszter az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára adta át a Pesti Vigadóban. Sok szeretettel gratulálunk!
-
Március 27-én minden évben világszerte megemlékeznek a Színház világnapjáról, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. Az ITI, vagyis a Nemzetközi Színházi Intézet évente felkér egy-egy alkotót, hogy fogalmazza meg üzenetét a színházcsinálóknak és -kedvelőknek. A színházakban az előadások előtt Magyarországon is felolvassák az aktuális üzenetet, melyet most Peter Sellars világhírű amerikai rendező írt. Sellars gondolatait a Nemzeti Színházban Bakos-Kiss Gábor színművész tolmácsolásában hallhatták, az Ajtó című előadás előtt.
-
Újhelyi Kinga Jászai-díjas színművész, az MMA ösztöndíjasa, aki a 2020-2021-es ösztöndíjas időszakában Pilinszky János meséinek megzenésítésére vállalkozott. A költő négy meséjét zenésítette meg: A nap születése, a Kalandozás a tükörben, az Aranymadár és az Ének a kőszívű királyról címűeket, melyek megszólíthatnak gyerekeket és felnőtteket egyaránt.
-
2022. április 24-én Ön is csatlakozhat a Nemzeti Színház és az Ökumenikus Segélyszervezet összefogásához és adományával támogathatja a háború elől menekülőket. A Nemzeti Színházban kihelyezett adománygyűjtő perselyekben valamint a Segélyszervezet bankkártyás termináljain keresztül tudja támogatását eljuttattatni a bajbajutottaknak. A „Szolidaritási nap Ukrajnáért” két előadására az ingyenes jegyeket a Nemzeti Színház honlapján keresztül tudja kinyomtatni.
-
Életének 93. évében, hétfőn elhunyt Görgey Gábor Kossuth-díjas író, költő, színműíró, műfordító, egykori kulturális miniszter, a Magyar Televízió korábbi művészeti vezetője, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és az Európai Akadémia tagja - tudatta az MTA hétfőn az MTI-vel.