Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800

Keresés A liberalizmus diszkrét bája kulcsszóra

Találatok a hírek között
  • Versünnep Fesztivál 2014

    A magyar költészet napján, április 11-én, gazdag program lesz a Nemzeti Színházban. Ebéd után, 13 órakor kezdünk színészek, zenészek fellépésével az előcsarnokban. Utána a Gobbi Hilda Színpadon lesz a Versünnep Fesztivál 2014 döntője. Este pedig egy különleges programra invitálunk mindenkit: Földes László HOBO Verskoncertje egyetlen alkalommal, fél kilenckor kerül a közönség elé. Szeretettel várjuk a magyar költészet ünnepnapján!
  • Kozma András dramaturgunk Hevesi Sándor-díjas

    Kozma Andrást, a Nemzeti Színház dramaturgját, műfordítót is kitüntették a színházi világnapon, munkáját Hevesi Sándor-díjjal jutalmazták. A Hevesi Sándor-díjat a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központja kezdeményezésére alapították 1998-ban. Idén az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott díjat azoknak ítélték oda, akik sokat tettek a magyar színház nemzetközi elismertetéséért. Gratulálunk!
  • Sikeres találkozó

    Tizenhárom nap alatt tizenhárom ország huszonegy előadása került színpadra a Nemzeti Színházban. A hagyományteremtő céllal létrehozott színházi találkozó minden előadása nagy sikert aratott.
  • Közönségtalálkozók, nyilvános rendezvények áprilisban

    Közönségtalálkozó: az április 17-i Három nővér előadás után, és az április 28-i Szarvassá változott fiú előadás után a darab rendezőjével, Vidnyánszky Attilával és a szereplőkkel beszélgethetnek. Április 17-én, a Kaszás Attila Teremben is lesz egy nyilvános program, 17 óra 30 perctől: negyven éves születésnapját ünnepli az Újvidéki Színház, ebből az alkalomból vetítjük le Siflis Zoltán dokumentumfilmjét, az alkotó részvételével, beszélgetéssel. A címe: Akik bennünket néznek, azoknak a szeme tükör. Várjuk Önöket szeretettel!
  • Isten éltesse!

    80 éve született Bodrogi Gyula! Jó egészséget és boldogságot kívánunk a Nemzet és a Nemzeti művészének! 
  • Búcsú Szabó Gyulától

    Családja, pályatársai, barátai, tanítványai és tisztelői szerdán kísérték utolsó útjára Szabó Gyulát, a nemzet színészét. A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színészt, érdemes és kiváló művészt a Farkasréti temető művészparcellájában helyezték örök nyugalomra.
  • Bodrogi 80

    Nyolcvan? Mikor az Ahogy tetszik nagyjelenetében látjuk Orlandóval, aki a hátán cipeli, majd kézen fogva bevezeti a színpadra, ezer év fáradtságának, bölcsességének terhét látjuk az arcán és mozdulataiban. Valójában az egy kis jelenet, de Bodrogitól lesz felejthetetlen. Aki egyszer látja, soha nem fogja elfelejteni. Ahogy nem felejtjük a Jamaicai trombitás vagy fiatalkori film és színpadi szerepeinek, és a mai - fiatalokat is gyakran lepipáló - Bodrogi energiabombáit sem.
  • Norvég - felolvasó színház

    Fordított-színház Április 26-án a Nemzeti Színház felolvasó-színházi eseményt szervez két kortárs drámaíró színpadi szövegeit felhasználva, Norvég címmel. Az esemény szereplői a Kaposvári Egyetem II. éves színművész hallgatói, rendezője Bartha Lóránd. 
  • Vendégjátékok húsvét után

    Április 30. Nagyszínpad Arthur Miller: SALEMI BOSZORKÁNYOK a Győri Nemzeti Színház vendégjátéka Társulatunk egy része a húsvét utáni héten Craiovába indul az Ahogy tetszik című darabbal. Ez idő alatt négy vendégjátékot is fogadunk színházunkban (a hónap végéig ötöt). A Székesfehérvári Vörösmarty, az Egri Gárdonyi Géza, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond színházak egy-egy előadása mellett a Baltazár Színház is fellép a Nemzetiben. A hónap végén pedig a Győri Nemzeti Színház lesz a vendégünk.
  • Újvidéki Színház 40 - Baráth Ferenc díszplakátjai

    Díszplakát? Az meg mi fán terem? Ezt is megtudhatja Zalán Tibor megnyitó szövegéből, amely Baráth Ferenc grafikus kiállításán hangzott el a Nemzeti Színházban. A kiállítást az Újvidéki Színház negyvenéves születésnapja alkalmából rendeztük.
  • Negyven éves az Újvidéki Színház

    A kerek évfordulót a Nemzeti Színházban, együtt ünnepeltük. Délután Siflis Zoltán Akik bennünket néznek, azoknak a szeme tükör című dokumentumfilmjét néztük meg az Újvédéki Színház történetéről. A vetítés előtt a rendező kiemelte, hogy a Vajdaságban élő és alkotó magyar művészek mindig is kapcsolatban voltak az anyaországgal de úgy érzi, hogy ez a mostani alkalom, hogy az évforduló megünneplésére Magyarország kiemelt kulturális intézményében kerülhet sor, minden eddiginél többet jelent.
  • Virág mellé színház - Anyák napi kedvezmény

    Közeleg az édesanyák ünnepe, ebből az alkalomból a Nemzeti Színház Anyák napi akciót hirdet! Április 26. és május 4. között, ha vásárol egy jegyet bármelyik, az évad végéig műsorra tűzött előadásunkra, egy másik jegyet ajándékba adunk mellé. Hozza el a Nemzetibe édesanyját, lepje meg egy színházjeggyel! De azért, ha javasolhatjuk, vegyen neki egy csokor virágot is... Jegyeket vásárolhatnak online, illetve a színház jegypénztárában, vagy az Andrássy úti jegyirodában! Kommunikációs osztály Budapest, 2014. április 24.