Keresés A liberalizmus diszkrét bája kulcsszóra

Találatok a hírek között

• Hagyomány – korszerűség – nemzetköziség

  „A színház az egyik legkifejezőbb eszköz egy ország építésére. Légsúlymérő, mely egy ország nagyságát vagy hanyatlását jelzi. A finom érzékenységű, és minden ágában – a tragédiától a bohózatig – jól irányított színház néhány év alatt képes megváltoztatni egy nép fogékonyságát”. García Lorca

• Kicsi fiam!

  Jégapó már öreg, megbocsáthatod nekem, ha őszinte vagyok. Nagyon haragszom, hogy ilyen korán, köszönés nélkül itt hagytál minket.

• MESEAUTÓ

• „Menj, láss és kaczagj!”

  Eugène Labiche és Mark Michel 1851-ben Párizsban bemutatott közös színpadi játéka a szerzőpáros legismertebb, legtöbbet játszott, ma is népszerű komédiája. Hamar meghódította a világ színpadait. René Clair 1927-ben filmet rendezett az eredeti mű alapján. Az olasz zeneszerző, Nino Rota Il cappello di paglia di Firenze című operája, melyet 1977-ben mutatott be a Santa Fe Opera, szintén ezt a témát dolgozta fel. A hazai színházakban is régóta műsorra tűzik a komédiát, és születtek ennek felhasználásával újabb és újabb átiratok, zenével, burleszkelemekkel dúsított változatok.

• Misztériumjáték Szűz Mária mennybevételéről (Csíksomlyó, 18. század)

• Politika, színház, máglya – Minden megvan

  A kritikus cikkeket olvasva úgy tűnik, van olyan színházi alkotó, akitől szinte elvárás, hogy politizáljon a rendezéseiben, míg mások esetében ez felháborító skandalum. (Lévai Balázs) Tompos Kátya valamennyi színpadi pillanata lenyűgöz. Blaskó Péter a Johannát vigasztaló, végül magára hagyó Domonkos testvér szerepében remekel. (Ostovits Ágnes)

• „A szépség harcosa vagyok“ - Jan Fabre

  „A színház az önkifejezés egy egyszerű eszköze, amelynek a létrejöttéhez nem kell egyéb, mint egy tér, egy színész és a közönség, minden más ugyanis a képzeletünkben történik“ - mondja Jan Fabre, akinek a színháza művészi sokoldalúságának gyűjtőhelye, egy olyan laboratórium, amelyben a színpadi történetmesélés aktív részvételre hívja a nézőt, működésbe hozza képzeletvilágát, múltbeli élményeit megidézi.”

• „Amit megírunk, az megtörténik”

  Az 1942-ben keletkezett Hősök nélkül volt az első színházi bemutatóm. Előtte már írtam egy darabot, az Európa elrablását, aminek a bemutatása Párizs eleste miatt hiúsult meg. Ebben az időszakban a Nemzeti Színháznak egy valóban karizmatikus igazgatója volt, Németh Antal.

• Megbocsátás – vagy bosszúdráma? Andrzej Bubień rendező

  Öt év után tér vissza a Nemzetibe a szentpétervári Tovsztonogov Nagy Drámai Színház lengyel származású rendezője. Andrzej Bubieńt a 2014-es, karneváli hangulatú Operett után Shakespeare Viharjának rendezése közben ismét az izgatja, megtaláljuk-e még az igazságot a virtuális valóságban. Mágia, hullámsírba veszett értékek, a kultúrák találkozásának gyümölcsei – és egy rendhagyó Caliban-értelmezés.

• „Nekem most szükségem van az idő epikus tágasságára”

  A színház folyamatosan keresi a szövegeket, témákat, keresi a számára itt és most érvényes megszólalási lehetőségeket. És valószínűleg azért fordulunk ezekhez a nagy művekhez, mert mostanában nem születnek igazán átütő szövegek.

• Hatalmas táncenergiák

  A tánc megbabonázza az embereket - állítja Zsuráfszky Zoltán, az előadás ötletgazdája. Az ő csapata, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes negyven táncosa és a zenekar adja majd a Körhinta fiatalos lendületét.

• Prospero itt jár közöttünk – Horváth Lajos Ottó

  Prospero három archetípust is magába foglal: a mágus, a nevelő és az uralkodó megszemélyesítője, de számomra elsősorban – bármilyen furcsán is hangzik – ember. Apa, tanító, alkotó, de jellemző rá a megtörtség, fáradtság, csalódottság. A shakespeare-i figurák közül talán Prospero a legvisszafogottabb, a legzárkózottabb. Prospero esetében nagyon sok minden nem a szöveg kimondása által történik, hanem az őt formáló Horváth Lajos Ottó csendjeiben, a szavak között – mondja A vihar főszereplőjéről a rendező, Andrzej Bubień.