-
A Nemzeti Színház a 2013/14-es évadban Balladaünnep címmel pályázatot
hirdetett középiskolás drámás, illetve színjátszó csoportok részére. A
diákok az elmúlt fél évben tanáraik és színházunk művészeinek
segítségével balladákat dolgoztak fel, negyedórás színpadi jelenetek
formájában. A végeredményt ünnepi gálaműsor keretében mutatták be április 14-én.
-
Irodalmi sorozatunk vendége ezen a héten Bereményi Géza! Várjuk önöket szeretettel a Kaszás Attila Terembe 19 óra 30 percre április 16-án. A hónap harmadik szerdája: Versek szódával, avagy költők másként.
-
A 4. esküdt, Oszkár, Biberach, Thurzó főhadnagy, a holdbeli csónakos nincs többé. Elhunyt Kaszás Attila.
-
Idén negyedik alkalommal rendezik meg 2015. szeptember 19-én, 27 fővárosi színház részvételével a Színházak Éjszakáját. A Nemzeti programja is formálódik, de az már biztosnak látszik, hogy aznap tartjuk az évad első Kölyöknapját is a gyermekes családoknak, délután pedig a Nemzeti Nyílt Napját. A részletes programot szeptember elején olvashatják majd a honlapon. A Színházak Éjszakájának programját szeptember 1-re ígérik, a belépésre jogosító karszalagok ugyanakkor már most, elővételben is megválthatók 20% kedvezménnyel a Jegy.hu weboldalon.
-
Ezen a napon két speciális formanyelvvel rendelkező előadás között választhatott a közönség este, de a program már délután kettőkor elkezdődöt, mégpedig Dosztojevszkij jegyében.
-
Valóságos "mozgó színpadként" működhet a nagyszínház játéktere, amely 72 ponton emelhető és süllyeszthető technikájával egyedülálló Európában.
-
Silviu Purcărete 2007-es Faust előadása tíz éve sorra kapja a meghívásokat - és a díjakat - a világ számos nemzetközi színházi fesztiváljaira. A IV. MITEM tizenegyedik napján végre Budapestre is megérkezett.
-
Kortárs képzőművészeti sorozatMinden hónapban új látnivalóAkik jártak már nálunk, tudják, hogy az előadások mellett mindig kínálunk más, izgalmas látnivalót is. Ezt a hagyományt erősíti vadonatúj sorozatunk, amely szeptember 21-én, 17 órakor indult útjára, Gyulai Líviusz kiállításával.
-
Sajtótájékoztatón jelentette be csütörtökön Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház főigazgatója, hogy Törőcsik Mari művésznő nem lép színpadra az Amalfi hercegnő című darabban. A Nemzet Színésze orvosai tanácsára ősszel tér majd vissza, Kaposvárott.
-
Sárga liliomEgy ilyen darabot pedig, amely ennyi szeretettel mosolyog ránk, mint ködben kávézó pilótára hirtelen a Csomolungma, egy ilyen darabot egy szép napon úgyis fényesre kell szidolozni.
-
Figyelmükbe ajánljuk a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó napi krónikáját. Az előadásokról, közönségtalálkozókról igyekszünk már másnap képes összefoglalóval szolgálni. A cikkeket szinte bárhol is járjanak a honlapunkon, könnyen elérhetik. A címoldal aktuális sávjából, a híroldalról, a honlap Magazin nézetének #MITEM menüjéből, vagy - természetesen - találkozó honlapján a mitem.hu/aktuális oldalról.
-
MűsorváltozásA Nemzeti Színház Igazgatósága közli, hogy április 9-én, pénteken és 12-én, hétfőn "A pesti szín" című előadás, betegség miatt elmarad. A jegyek a pénztárban (IX., Bajor Gizi park 1.), illetve jegyirodánkban (VI. Andrássy út 28.) április 28-ig visszaválthatók.