Szólt már úgy valakihez, hogy előre tudta, a másik nem értheti, mit mond?
– Diákként voltam olyan nemzetközi színjátszótáborban, ahol csináltunk ilyen többnyelvű jeleneteket. De a civil életben is megtörténik az ilyesmi. Mondjuk a magunkét a saját nyelvünkön, mert nem tudjuk másképpen, és talán csak abban bízunk, hogy az arcunk, a tekintetünk, a hanghordozásunk segít megértetni a másikkal, hogy mit is akarunk.
A Kassai Nemzeti Színházban januárban különleges előadás premierje volt. Két nyelven szóltak egymáshoz a Shakespeare-dráma, a Rómeó és Júlia szereplői. Júlia családját, Capuletéket a házigazdák, a szlovák művészek alakították, a Montague família tagjai a budapesti Nemzeti Színház művészei voltak. Rómeóként magyarul szólt a szlovák Júliához. Értették egymást?
– Ez a dráma annyira ismert és népszerű, hogy pontosan értettük, éreztük, mit mond vagy mit érez, mit akar éppen kifejezni a partnerünk. A nyelvi különbség egyáltalán nem okozott fennakadást az előadások során. Természetesen két nyelven, magyarul és szlovákul is ment a feliratozás. Eddig két előadásunk volt, mindkét este álló tapssal ünnepeltek bennünket.
A próbák során sem okozott gondot ez a kétnyelvűség?
– Az ottani színház tagjai közül sokan – ha nem is beszélnek magyarul – értik a magyar nyelvet. De a Capuletet játszó színész, Cibula Péter jól beszél magyarul, úgyhogy ő vállalta a tolmács szerepét is. A főpróbahétre pedig csatlakozott hozzánk Bocsárszky Attila, a Kassai Thália Színház művésze, és ő fordította a szlovák kollégáknak a rendező, Vidnyánszky Attila iránymutatását, kéréseit. Nekem pedig az is segítséget jelentett, hogy a Júlia szerepét játszó Janka Balková nagyon jól beszél angolul, így egymás között könnyen tisztázni tudtunk minden részletet.
New Yorkban született 1992-ben. Kétéves volt, amikor hazaköltözött a családja. A budapesti Szabó Lőrinc Két Tannyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban érettségizett. Egy évig a Werk Akadémián tanult filmes rendezőasszisztens szakon. 2018-ban diplomázott a Kaposvári Egyetemen Uray Péter színészosztályában, és attól az évtől a Nemzeti Színház tagja.
2022-ben és 2024-ben is megkapta a társulat szavazatai alapján a fiatal színészeknek adható Farkas-Ratkó-díjat. 2023-ban az évad legjobbjának választotta a társulat.
A 2024/25-ös évadban az Esthajnal, a Vér vagyok, az Olasz szalmakalap című új előadások mellett többek között a Bánk bán, az Egri csillagok, a Kurázsi mama, A revizor, A kaukázusi krétakör, a Woyzeck, a Tizenhárom almafa, illetve a Kassai Nemzeti Színházzal közös Rómeó és Júlia című darabokban is látható.
Az állótaps, az ünneplés az előadásnak vagy inkább az együttműködésnek szólt?
– A nagy érdeklődés azt mutatta, hogy a kassai közönség örül ennek a szakmai kapcsolatnak, a két színház együttműködésének. De úgy éreztem, maga az előadás is megfogta, megérintette a közönséget. Kíváncsian várjuk, hogy májusban a MITEM-en, Budapesten milyen lesz a fogadtatás.
A kassai magyar színészek látták ezt az előadást?
– Azt nem tudom, hogy kik lehettek ott ezen a két estén a nézőtéren. De szerencsére sikerült a magyar társulat színészeivel is találkoznunk. Decemberben, amikor a mi kassai próbáink kezdődtek, ott lehettünk a Thália Színházban a Tartuffe-előadásuk premierjén. Nagyon jó kis társulat működik ebben a magyar színházban.
Most járt a Tháliában először?
– Még nem voltam ott korábban. Ahogy Kassán sem.
Hamarabb lett kassai polgár, mint látta volna ezt a várost!
– Ez így igaz! Ha jól emlékszem, 2020-ban mutattuk be itt a Nemzeti Színházban Márai Sándor híres drámáját. Akkor lettem A kassai polgárok egyik szereplője.
Ezen a kassai bemutatkozáson kívül az idei évadban már eddig is sokat utazott. Azért ez fárasztó lehet!
– Fárasztó is lehet egy-egy utazás, de én nagyon élvezem. Szakmai szempontból különösen nagy kaland minden ilyen vendégszereplés. Az évad elején, még szeptemberben a Bánk bán-előadásunkat vittük Bulgáriába. Részt vettünk a plovdivi Nemzetközi Színházi Fesztiválon, ott különdíjat is kaptunk. Októberben Aradon a Magyar Napokon mutattuk be ezt a drámát az ottani magyarok előtt. Decemberben pedig a Magyar-Török Kulturális Évad részeként az isztambuli Városi Színházban játszottuk Katona darabját.
Hogy tapasztalta, értheti a más anyanyelvet beszélő néző Bánk bán tragédiáját?
– Ezeken a vendégelőadásokon mindenütt nagy volt az érdeklődés. A színpadról is érzékelhettem, hogy figyel a közönség, Természetesen ment a feliratozás, és színészként mi is tettük a dolgunkat… Ha nem is pontosan, szóról szóra, de a lényeget biztos értette a közönség.
A Bánk bán-előadásokon Ottóként a dráma legnagyobb gazemberét kell eljátszania. Nem riadt meg, amikor megkapta ezt a szerepet?
– Magánemberként természetesen riaszthat egy ilyen alak, elítélhetem, mert alattomos gazember, de színészként nem utasíthatom el. Semmi jót nem tudok mondani róla, legfeljebb azt, hogy kimondottan izgalmas feladat Ottó szerepe. Akkor figyeltem fel erre először, amikor Vidnyánszky Attila korábbi itteni rendezésében, a 2017-ben bemutatott kamaraszínházi változatban Farkas Dénes volt Ottó. Én akkor még mint gyakorlatos egyetemi hallgató vettem részt az előadásban. Tetszett az is, ahogy Dénes hozta ezt a figurát. De én semmiképpen nem szerettem volna őt utánozni. Magamból kellett valahogy összehoznom az összes alattomosságot, szemétséget is…
Több főszerepet is hozott az idei évad! Az első volt Lojko Zobar…
– Az Esthajnal is hatalmas élmény! Nagy kaland! Szarka Tamás a Gorkij-novella, a Makar Csudra, és az ebből készült film, A cigánytábor az égbe megy felhasználásával írta meg ezt a roma musicalt, amiben a dalok az eredeti, autentikus cigány népzenét idézik. Gyönyörű történet, óriási forgatag, remek táncosok, hatalmas szerelem és szenvedély… Kettős szereposztásban Berettyán Nándorral váltjuk egymást Lojko Zobarként. Örültem ennek a szerepnek, de amikor megtudtam, hogy énekelnem is kell, akkor kicsit megijedtem. Valamikor jártam ugyan szolfézsra, énekeltem, ha kellett, az egyetemen is volt zeneoktatás, de alapvetően prózai színész vagyok. Korábban még nem énekeltem közönség előtt. Ez lett az első zenés szerepem.
Az újabb főszerepet a belga vendégrendezőtől kapta. Jan Fabre beválasztotta a Vér vagyok című előadásába. Tudja, hogy miért?
– Ez nem főszerep, de megtiszteltetés, hogy megkaptam ezt a feladatot. Erre volt egy kis helyi casting. Megnéztek néhányunkat. Azt hiszem, elsősorban a megjelenést, a fizikumot figyelték. Ebben az esetben a mozgás kapott nagyobb hangsúlyt.
A bemutató előtt egy interjúban elmondta, hogy sokáig nem értette, mit akar a rendező. Meglepett az őszintesége!
– Meglepő az őszinteség?!
Olyan volt ez, mintha bevallotta volna saját kudarcát!
– Időre volt szükségem ahhoz, hogy megértsem, átérezzem, mit is akar ezzel az előadással közölni a rendező. Nem nyelvi nehézségeim voltak. Jan Fabre nagyon jól beszél angolul, annak idején én is kéttannyelvű gimnáziumban érettségiztem. Megértettük egymás szavait, mondatait. Az volt a nehezebb, hogy átvegyem azt a színházi nyelvet, amikor nem elsősorban szavakkal, hanem gesztusokkal, mozdulatokkal, a nonverbális kommunikáció összes lehetséges eszközével kell közvetítenem a gondolatokat. Nem volt ez nekem teljesen idegen. Leginkább talán az Agón című előadásunkhoz tudnám hasonlítani. De az egyetemen is szó volt erről. Nekünk Uray Péter rendező, koreográfus volt az osztályfőnökünk. Tőle is sokat tanultunk az úgynevezett fizikai színházról, a különböző kifejezési lehetőségekről, az újabb színházi törekvésekről. Jan Fabre rendezésében, A Vér vagyok esetében sem a szövegen alapul az előadás, sokkal nagyobb hangsúlyt kap mindaz, amit a látvány közvetít. Olyan ez az egész, mint valami költői látomás.
Azt mondja, A Vér vagyok előtt volt egy kis házi casting. Filmes szereplőválogatásokra is eljár?
– Ha hívnak, mindig elmegyek. Jól esik az embernek, ha gondolnak rá.
Érdekli a filmezés?
– Érdekel, persze, de az itteni színházi feladatok mellett elég kevés időm lenne elvállalni bármit is.
Bőven volt már akkor is színházi feladata, amikor Vitézy László utolsó, a 2022-ben bemutatott tévéjátékában, Az énekesnő című filmben főszerepet kapott…
– Vitézy László látott itt a színházban, és ő hívott el a castingra, tőle kaptam ezt a lehetőséget.
A tévéfilm növelte az ismertségét, népszerűségét?
– Nem. Ettől még nem ismertek fel az utcán. Nem vettem észre, hogy összesúgtak volna, ha megláttak: ő játszotta az énekesnő szerelmét. Azt hiszem, ma már csak az idősebbek tudják, ki volt Kovács Erzsi és Szűcs Sándor focista, akiknek a kapcsolatát, tragikus elválását dolgozta fel ez a film. A nevek a filmben mások voltak, a rendezőnek sem a pontos életrajzi adatok lehettek a fontosak, hanem a kor, az 1950-es évek Magyarországa. Ez a film inkább azoknak lehetett igazán érdekes, akiket foglalkoztat a múlt, a történelem.
Hiába, egy napi sorozat népszerűbb lenne!
– A napi sorozatot azért kihagynám… Hagyjuk is inkább ezt a népszerűséget!
Nézzük az újabb bemutatót! Újabb főszerep. Újabb külföldi rendező! Olasz szalmakalap, a rendező a román Silviu Purcărete. Korábban még őt sem ismerhette.
– Purcărete többször rendezett már itt a Nemzeti Színházban, és visszatérő vendég a MITEM-en is. Nem volt ismeretlen számomra. Az igaz, hogy én csak most dolgozom vele először.
Más külföldi rendezőkkel viszont már duplázott!
– Az előző évadban a világhírű görög rendező, Theodórosz Terzopulosz rendezte itt a Kurázsi mama és gyermekei című Brecht-drámát, abban Eilif voltam, a legidősebb fiú. Korábban, 2022 tavaszán a Bakkhánsnők-rendezésében Pentheusz király szerepét kaptam tőle. A grúz Avtandil Varszimasvili az előző szezonban rendezte itt a Revizor című Gogol-drámát, abban Hlesztakov lehettem, a kishivatalnok, aki minden pénzét elkártyázta, és akiről mindenki azt hitte, ő a revizor. Az előző évadban bemutatott Brecht-dráma, A kaukázusi krétakör rendezője is Varszimasvili volt, abban a darabban én kisebb szerepeket kaptam. Tehát korábban is dolgoztam már más anyanyelvű rendezőkkel.
Soha nem zavarta a nyelvi különbség?
– A nyelvi megértéssel nem volt még igazán gond. Legfeljebb a stílusirányzatok, az alkalmazott színházi kifejező eszközök miatt lehettek tisztázandó részletek. De ezeknek semmi köze az anyanyelvi különbségekhez. Minden ilyen találkozás olyan nekem, mint egy jó iskola, szakmai továbbképzés.
Most francia szerzők 19. századi vígjátékát rendezi itt a bukaresti születésű rendező. A kulturális különbségek, az eltérő hagyományok sem okoznak gondot?
– Olyan gondot nem okozhatnak a különböző hagyományok, amit ne tudnánk megbeszélni. Most az Olasz szalmakalap próbáin tűnt fel, hogy vannak olyan poénok, amelyeken Purcărete jókat nevetett, mi pedig csak néztünk, mert nem értettük, hogy ezek miért érdekesek. Nekünk, magyaroknak is vannak olyan poénjaink, amelyek csak ebben a körben viccesek. De a műfordításokból is adódhatnak különbségek. Arra is volt példa, hogy Purcărete olyan fordításban ismerte az eredeti szöveget, amely visszaadta a szójáték humorát, az ebből következő újabb „félreérthetőséget”. Ilyenkor pontosítani kell a fordítást, meg kell találni a megfelelő szavakat, a minket is megnevettető fordulatokat.
Rómeó ott lehetett a szerepálmai között. És az Olasz szalmakalap Fadinardja? Mit tudott róla?
– Semmit. Bevallom, a szerzőket sem ismertem. Most viszont már tudom, az Olasz szalmakalap egy népszerű komédia. Szereti a közönség. Nagy sikerrel játsszák a Thália Színházban is, igaz, ott Nyakamon a nászmenet címmel.
Fadinard az első igazi bohózati szerepe. A kedves arcú, mosolygós fiatalember végre komédiázhat!
– Tényleg nem játszottam még bohózati szerepet. De hogy most aztán kedvemre komédiázhatnék, ez azért túlzás. Különösebben sem mosolyoghatok, pláne nem vicceskedhetek ebben a bohózatban. Az Olasz szalmakalap leginkább a félreértésekre, a helyzetkomikumra épül. Ha poénra venném ezt az egész kalapkeresést, ki hinné el nekem, hogy tényleg megijedtem az engem megfenyegető katonától. Tönkre tenném az egész komédiát, ha nem lennék elég komoly. De egyébként is nagy fegyelmet, pontosságot igényel egy ilyen színpadi játék. A történet szerint az esküvőm napján a lovam majdnem megeszi egy férjes asszony szalmakalapját, aki éppen egy katonatiszttel randevúzik. A felbőszült szerető rákényszerít, hogy szerezzek egy ugyanilyen kalapot, mert nagyon nagy baj lesz. Ezzel aztán elkezdődik az őrület, rohanok egyik helyről a másikra, nyomomban a násznép és félreértések sora. Ez megint nagy kalandnak ígérkezik! Ráadásul még énekelni is fogok!
Filip Gabriella
(2025. március 06.)