-
Átadták a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi állandó díjait az akadémia éves rendes közgyűlésén a Pesti Vigadóban. A Magyar Művészeti Akadémia Életműdíjat Bodrogi Gyula színművész, a Nagydíjat Matl Péter szobrászművész, az Aranyérmet Winkler Barnabás építész, a Művészeti Írói Díjat Gróh Gáspár irodalomtörténész, kritikus, publicista, a Kováts Flórián Emlékérmet Udvaros Béla rendező, az Evangélium Színház alapító igazgatója érdemelték ki.
-
SajtófigyelőKoren Zsolt interjúja a NépszavábanPénteken este (szeptember 17-én) tartotta idei első bemutatóját a Nemzeti Színház. A társulatot vezető Jordán Tamással arról beszélgettünk, milyen tanulságai vannak a vezetésével lezajlott első programadó évadnak, és mindebből mit tapasztalhat a közönség a 2004/2005-ös szezonban.
-
2006. február 1.A Színház, a színész és a közönség ünnepi együttléte - idézte Agárdy Gábor szavait Kubik Anna, a Magyar Színház társulata nevében búcsúzva a Farkasréti temető ravatalánál.
-
Háy János kapta a Színházi Dramaturgok Céhének díját az elmúlt évad legjobb magyar drámájáért a Senák című művéért. A Senák színházunk első drámapályázatának egyik díjazott darabja volt és Balikó Tamás rendezésében látható a Nemzetiben.
-
Bemutató: 2006. február 4.Oidipusz király történetét majdnem mindenki ismeri, mégis nagyon nehéz magunk elé képzelni ezt az embert, a környezetét és a kapcsolatait - írja Rácz Attila a darab irodalmi munkatársa. Az ő gondolatai után az előadás zeneszerzőjének elképzelésével is megismerkedhetnek.
-
Stohl András lábadozása alatt, mint tudják, Varga Gábor játssza a hetedik esküdtet a Tizenkét dühös ember című produkcióban. Az esti beugrás és a délutáni, jól sikerült próba között találkoztunk.
-
Úgy éreztük, hogy az elmúlt évi adventi rendezvényeinket önök megszerették. Ahogy terjedt a hír, egyre többen jöttek. Néhányan őszintén elmondták azt is, hogy amíg a család egyik felnőtt tagja nálunk múlatta az időt a csemetékkel, a másik szülőnek jutott ideje a karácsonyi vásárlásokra, hogy aztán a következő vasárnapon szerepet cseréljenek... Mi pedig örültünk, hogy a tartalmas programokkal így is, úgy is segíthettünk. Időben szólunk, a Nemzetire az idén is számíthatnak a családok minden adventi vasárnapon.
-
Kérdezhetünk bármit, felvethetünk bármilyen témát, Szarvas József előbb-utóbb Viszák felé kanyarítja a beszélgetés fonalát. De azon a feltételezésen csak mosolyog, hogy talán már fontosabb számára a Pajtaszínház, mint a Nemzeti. A rangsorolásra nem lehet rávenni. Azt javasolja, beszéljünk inkább a szakmáról!
-
Évadunk első előadására, a Woyzeckre elsőként érkezett két nézőnket megajándékoztuk. Kardos Ágnest és Kardos Kírát két színművészünk, Barta Ági és Fehér Tibor lepte meg egy ajándékcsomaggal és hívta meg Az ember tragédiája október 19-edikei bemutatójára.
-
A Nemzeti Színház felhívást indít 15-25 éves diákok számára: A teátrum által a Rómeó és Júlia előadáshoz készített szpotok alapján várjuk a diákok saját gyártású telefonos videóit, melyeken saját ötlettel egy-egy idézetet jelenítenek meg az angol mester legismertebb szerelmi történetéből.
-
Megyejárás - VasA fesztivál második napja válaszút elé állította a nézőt. Hat produkció kínálta magát. Például Csongor és Tünde a stúdióban vagy tánc a nagyszínpadon?
-
Szabó Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas művészt a nemzet színészévé választották - tájékoztatott a Nemzeti Színház. Az Agárdy Gábor január 19-i halálával megüresedett hely betöltéséről kedden döntöttek a nemzet színészei 2006. február 7-én. . A Nemzet Színészei ma délután, színházunk panoráma termében hozták meg döntésüket. Az esemény szűk körben, a sajtó nyilvánossága nélkül zajlott.