Az őszinteség titkai - Udvaros Dorottya, Emerenc

Szeredás Emerenc figurája ma már nemcsak irodalmi elemzéseket ihlet. Összetettségének köszönhetően vonzó feladat lehet a színésznőknek is megfejteni, kibogozni ezt a különös, rejtélyes irodalmi alakot. A Nemzeti Színház mostani előadásának Emerence, Udvaros Dorottya először a próbafolyamatról beszélt.

– Egy regényt színpadra tenni mindig nagyon nehéz feladat. Az ember szíve vérzik, ha valamit ki kell hagyni. Most is volt olyan, amit az én kérésemre tettünk vissza az adaptációba, mert úgy éreztem, hogy fontos színnel gazdagítja a figurát. Erre nyitottnak bizonyult a rendező és a dramaturg is, így aztán kollektív alkotófolyamatot jelentettek a próbák, ami mindig összecsiszolja a társulatot. Az anyag sokat formálódott menet közben, finom igazítások egészen az utolsó pillanatig voltak. Mindig nyitott vagyok az ilyenfajta együtt gondolkodása, mert inspirál. Nem dolgoztunk még együtt korábban Szabó K. István rendezővel, de mondhatom, nagyon gyümölcsöző volt ez a munka.

Szabó Magda nagy mesélő volt, Az ajtóban realista módon mondja el a történetet. Persze azzal az apró csavarral, hogy már az elején tudjuk: a tragédia be fog következni.

– Az előadásunk nem lineárisan mondja el a történetet, és nem mondható realistának sem. Örülök azonban, hogy ezt az utat választottuk, mert egészen más az, amikor az ember egy könyvet vesz a kezébe, és elmélyed a szerző gondolataiban, a figurákban, akiket az író felsorakoztat. Ehhez a fajta bensőséges viszonyhoz az olvasás ideje szükséges, a színpadon erre nincs idő. Jobban járunk tehát akkor, ha egy kicsit több teret engedünk az érzéseknek, a fantáziának, a nézők kreativitásának. Jobb, ha nem ragaszkodunk szájbarágósan és mereven a regény történéseihez, azok sorrendjéhez sem.

Emerenc első pillantásra nagyon kemény, sőt kíméletlen nő. Valóban az? Hogyan született meg Udvaros Dorottya Emerence?

– Ez egy nehéz, de izgalmas út. Az ember a próbafolyamat alatt folyamatosan kerülgeti a szerepet, keresgéli, hogy a figurának miben van igaza, mi az, amiben hibázik, amiben kicsinyes, vagy amiben nagyszerű. Nagyon szép alak Emerenc, ahogyan azt Szabó Magda megírta. A történetet elmesélő írónő bejárónője Emerenc. A két nő két nagyon különböző világ. A magasan képzett értelmiségi írónővel szemben Emerenc látszólag valóban nagyon egyszerű, kemény és puritán ember, akinek tökéletes az igazságérzete. Milyen is egy olyan ember, aki mindenkinek nyersen odaszól, nem rejti véka alá a véleményét, de akit mégis – éppen ezért vagy ennek ellenére – mindenki nagyon szeret? Nem könnyű „kikeverni” azt a színt, megtalálni azokat az arányokat, hogy ez mégis mitől lehetséges. Nem azért szeretik, mert állandóan „smúzol”, nem keresi a kegyét senkinek, őt azért szeretik, mert tudják, hogy minden igaz, amit gondol és tesz. Nagyon tisztán gondolkodik az életről, arról, hogy mi egy ember feladata. Ezért is övezi őt megbecsülés. Azt akarom, hogy ne pusztán olyan legyen Emerenc, mint egy szigorú iskolai pedellus, hanem sok árnyalattal gazdagodjon az alakja. Ez a figura nem nagyon mutatja ki az érzelmeit – hogy mégis megismerjük és megszeretjük, annak köszönhető, hogy Szabó Magda csodálatos sokrétűséggel ábrázolta.

Távol áll Udvaros Dorottyától ez az alkat?

– Érdekes kihívás volt, én ugyanis sokkal simulékonyabb ember vagyok, mint Emerenc. Sokkal hamarabb megbékélnék bárkivel a harmónia érdekében. De ő nem ilyen.

Mi lehet Emerenc titka?

– Megvan az ő életének is a maga titka, ott rejtegeti az ajtó mögött… Személyiségének titka pedig a kíméletlen őszinteség. Ez nagyon ritka, de csodálatos emberi tulajdonság. Talán ezért is szánt ennek a „témának” egy egész regényt Szabó Magda. Biztosan az ő életében is ritka tünemény volt az ilyen ember, akiben a szeretet ilyen mélyen és tisztán, nem színes köpönyegekbe burkolva jelentkezik, hanem a maga egyszerűségében, ugyanakkor rettenetes erővel. Tudjuk, hogy Emerenc a valóságban is létezett, és Az ajtó az írónő őszinte vallomása erről a kapcsolatról. 

Nem ez az első találkozása Szabó Magdával…

– Az Operettszínházban tizenegy évig játszottam Horn Micit az Abigél musical-változatában. Erre a feldolgozásra az írónő még személyesen adott engedélyt. Szép kortárs musical született ebből a generációk számára fontos regényből, remek előadás volt, imádtam játszani. Úgyhogy elfogult vagyok a szerzővel! Persze, amikor az ember egy szerepre készül, csak azzal foglalkozik. Csak ennek a regénynek az árnyalataival akartam tisztában lenni, igyekeztem minden mást kizárni. A többi feldolgozással sem foglalkoztam, Szabó István Helen Mirennel forgatott filmjét sem néztem meg újra. Tudatosan kerültem ezeket, hiszen ezt a történetet itt és most nekünk kellett megteremtenünk. Ez a mi történetünk, a mi Ajtónk, Szabó K. István rendezőé, Kozma András dramaturgé és a miénk, a többi színészkollégával együtt. Nekünk ezt kell elmesélnünk…

Ungvári Judit

(2021. szeptember 16.)