-
Cervantes 1616. április 23-án halt meg Madridban. Ugyanazon a napon, amikor egy másik géniusz, Shakespeare. Ám míg az „avoni hattyú” az anyagiak és a hírnév tekintetében is sikeres szerző volt, a „lepantói nyomorék” balszerencsés volt egész életében, még főművének születését is egy szerencsétlen esethez köti a hagyomány.
-
Trill Zsolt azzal kezdi a beszélgetést, hogy ő már semmi újat nem tud mondani. Számtalanszor megkérdezték tőle és ő mindig elismételte, hogy került a kárpátaljai faluból, Sárosorosziból a kijevi színművészetire, milyen volt közben a három szemeszter a budapesti főiskolán, hogy kezdődött a beregszászi színházalapítás, a tájelőadások, a vendégjátékok, a fesztiválok, és így tovább Debrecenen át a Nemzeti Színházig. Többet vagy mást, mint eddig, most sem tud mondani. Számára csak a színpad a fontos! A játék! Az előadás! És kész! Ezzel le is zárná a beszélgetést, de az első kérdés helyett megkapja az erre az alkalomra készült puzzle egyik darabkáját. Ha unja az interjúkat, játsszunk inkább! Lássuk, milyen hamar áll össze egy jelenet!
-
Az orosz élet enciklopédiája. Az orosz romantika csúcsa. Csajkovszkij operát komponált belőle, készült a történetből balett és játékfilm is. Prózai színházban ritkán látható. Ez Puskin Anyeginje. Verses regény, költői színház. A MITEM-re érkező Rimas Tuminas rendezővel beszélgettünk.
-
A Színházi Adattár szerint Rubold Ödön több mint száz szerepben játszott. Nagyon sok olyan előadás részese lehetett, amely túlmutatott a színházon. Úgy érzi, ezek száma már eddig is gyarapodott a Nemzeti Színházban, és most, hogy a társulat tagja lett, számára új értelmet nyert az itteni színpadi létezése.
-
-
Három nemzeti drámánk egyikét, Az ember tragédiáját több mint negyven nyelvre fordították le, hiszen ahogy mondják, minden egyes sora aranyat ér. Elsősorban fiatal felnőtt nézőinknek hirdetett előadásunk nem kizárólag az ifjúságnak szól. Valamennyien, akik valaha találkoztunk már a szerelem érzésével, s a velejáró örömökkel, gyötrelmekkel, megtalálhatjuk benne kérdéseinket, válaszainkat, mások kérdéseit és válaszait, és nem utolsó sorban önmagunkat.
-
A több mint száz esztendeje szétszakított magyar színházi életnek állít emléket a Nemzeti Színház 2021. december 4-én. Böjte Horváth István alkotása a trianoni döntés nyomán a határokon túlra került színházak és a határon belülre eső teátrumok összetartozását jelképezi. Az emlékművet különleges virtuális kiállítás is kiegészíti, amely az 1918-20-as történelmi időpillanatban mutatja be a magyar színházak Trianonját. Az emlékmű avatására december 4-én, 11 órakor kerül sor a Nemzeti Színház előtti hajóorrban.
-
Az ember tragédiája, Madách Imre drámai költeménye nem könnyű olvasmány. A több mint százötven éve írt szöveg nagyon sok szavát ma már nem is használjuk. De Ács Eszter színművészt – aki Éva szerepét játssza – nem zavarja az archaikus szóhasználat. Ha sajátjaként tudja közvetíteni a gondolatatot, a közönség is megérti, miről szól ma a Tragédia. Berettyán Sándor is – mint Ádám – arra törekszik, hogy meg tudjuk fogalmazni saját kérdésünket: jó úton haladunk, mi emberek, és az emberiség?! A két művésszel két próba között nemcsak a Madách-műről, hanem saját döntéseikről, útkeresésükről is beszélgettünk.
-
Madách a XIX. század végén befejezte a nagy emberiség költeményét. De a történet nem ért véget. Minket az izgatott, vajon milyen alkut kötne ma az Úr Luciferrel és milyen történetekbe sodorta Ádámot és Évát a huszadik század. Felkérésünkre ennek nyomába eredt a mai magyar irodalmi élet négy kiváló személyisége, hogy kalauzunk legyen ezen a kalandokban gazdag virtuális túrán.
-
Úgy tűnik, hogy a magyarok tudatából a hun–magyar kontinuitás eszméje kiirthatatlan, annak ellenére, hogy a hivatalos tudományosság ezt folyamatosan cáfolni igyekszik. Anélkül, hogy ebbe a régi vitába érdemben belebocsátkoznánk, idézzük fel krónikás forrásaink mentén azt a közeget, amelyben ez az eszme gyökeredzik. Fontosnak tartjuk kihangsúlyozni, hogy e hagyomány fenntartásának régen és most is azok a hivatásos énekmondók és mulattatók a főszereplői, akik a keleti, rokon népeinknél még most is praxisban vannak, de nálunk is működtek műfajszerűen.
-
Miért és mitől lesz egy közmegegyezéses klasszikusból a nemzet elnémult bálványa és fajtája magányos totemoszlopa? Van-e a magyar irodalomnak még egy olyan szereplője, akinek személyiségét és életét, azaz sorsát ennyi ellentét feszítené? Miért nem lehetett ’56 után több ősbemutatója a Nemzetiben a „nemzet költőjének”? Hogyan halványult el a Fáklyaláng? Irodalom, színház, politika – a 120 éve született Illyés Gyulára emlékezünk. Alexa Károly irodalomtörténész a Illyés-jelenséget járja körül, Gajdó Tamás színháztörténész Illyés és a Nemzeti Színház – nem mindig szívélyes – kapcsolatát mutatja be.
-
„Úgy vélem, csakis egy szerelmes férfi lehetett képes olyan művet írni, mint a Rómeó és Júlia”, írta Henry David Gray amúgy komoly filológiai felkészültségről tanúskodó 1914-es tragédiaelemzésében. A Szerelmes Shakespeare című 1998-as film pontosan erre az elképzelésre épül, bár az már korántsem biztos, hogy halálosan komolyan is gondolja azt. A következőkben a filmet invenciózus Erzsébet-kori életrajzi fikcióként, spekulatív keletkezéstörténetként és egyszersmind posztmodern farce-ként fogom értelmezni, amely egyszerre rekonstruálja a mű megírása mögött álló élményt és hangsúlyozza a szóban forgó konstrukció utólagosságát.
