A mi kis városunk
Vajon A mi kis városunk című dráma száz évvel ezelőtti hétköznapi világa képes lesz megragadni a hajszolt mindennapokból kiszakadó mai nézőt?
– Az emberek azért jönnek színházba, hogy egy másik dimenzióba kerüljenek. Elképzelhető, hogy nem lesz könnyű a felfokozott és frusztrált mindennapokból ráhangolódni az előadás kisvárosi világára. De nagyon bízom benne, hogy igen. Ilja Bocsarnikovsz rendező ugyanis nagyon ravasz módon dolgozik a darabbal: ráerősít Thornton Wilder világának bájára, humorára, amire szerintem rá fog csodálkozni a néző, mert felismeri magát ezekben a szereplőkben. És abban bízunk, hogy ha már a néző magára ismer, lelkileg velünk, az előadással tart. A szerzői utasításnak megfelelően a rendező játékba hívja a közönséget azzal, hogy az előadás során nem használunk kellékeket, a „dolgokat”, a miliőt csak megidézzük. Ha ezt természetesen és bájjal tudjuk majd előadni, az mozgásba hozhatja a nézők képzelőerejét, s így játszótársainkká válhatnak.
Még a próbák szünetében ültünk le beszélgetni, de bizakodás hallatszódik a hangjából…
– Mert nagyszerű csapat jött össze erre az előadásra, öröm látni, hogy a színészkollégák hozzám hasonlóan nagy kedvvel próbálnak. Korábban még nem találkoztam Iljával, és ez nemcsak udvariasság, de nagyon jó vele dolgozni: pályakezdő éveimet idézi a munkamódszere. A rendezői felfogása, ahogyan a „színészből dolgozik”, egészen kivételes és üdítő élmény. Annak idején, még a pályám elején Taub János rendezővel csak egyszer dolgoztam ugyan, de máig a fülembe cseng a figyelmeztetése: a szöveg értelmezése kulcskérdés egy szerep kidolgozásakor, s nekünk, színészeknek meg kell értenünk, „mi az, ami segíti a mesét”. Ilja is a szövegen keresztül mutat rá a szereplők lelki mozgatóira, és mesélni akar.
Egy kisváros mindennapjait látjuk a darabban. De hol itt a dráma?
– Thornton Wildernél látszólag valóban nem történik nagy dráma, tulajdonképpen semmi különös – és mégis! A darab vége úgy nyílik ki, és válik egyetemessé a halál megjelenésével, hogy egészen megható, ahogy „megemelkedik” az előadás hétköznapi világa. Dr. Gibbs szerepe a saját gyermekkoromat hívja elő belőlem, hiszen ő egy kisvárosi körorvos, ahogyan az édesapám is körzeti orvos volt a Sashegyen. Ismerem dr. Gibbset! Olyan ember, akit mindenki ismer, tisztel, megszállottja a munkájának, a tudásánál fogva bizonyos értelemben hatalommal rendelkezik. S hogy mindezt élhetővé tegye a maga számára, humorral oldja a feszültségeket. Amellett dr. Gibbs hozzám hasonlóan részben problémamegoldó, részben problémakerülő személyiség. Könnyen azonosulok vele, remélem, a nézők is így lesznek az egész előadással!
Az interjút Lukácsy György készítette
(2026. május 4.)
