A Nemzeti Színház hírei

A katasztrófa előérzete lengi át a munkánkat tíz éve, és sajnos mindaz, amit éreztünk, bekövetkezett – mondja a REX című előadás színpadra állítója, Valerij Fokin, aki ezúttal fia, Kirill Fokin disztópiáját rendezi a Nemzeti Színházban. A világszövetség illúziójáról, a jelen háború tragédiájáról és a magyar színészekkel való közös munkáról beszélgettünk.

Kaplan – egy nagy hős. Egy legenda. Egy ikon. Kíméletlen kézzel, nem törődve a veszteségekkel, elvezette az emberiséget egy jobb korba, az Aranykorba, létrehozott egy virágzó világot – s hogy mindezt elérje, önmagát teljes mértékben az ügynek szentelte. "A jövő gyorsan közeledik. Néha még túl gyorsan is."

Mivel kettesem volt magatartásból és már általános harmadikban megkaptam „a szocialista pedagógia csődje” titulust, elég hamar megszoktam a kívülállást, nem beszélve a támadásokról. Volt olyan közeli ismerősöm, aki megkérdezte, hogyan tudok egy fasiszta színházban játszani, mire én elküldtem a p….ba, majd meghívtam az Ady estemre, ahol  „A bélyeges sereg” vers hallatán sírva fakadt. Az előadás után megölelt és megkérdezte: „Mondd, Hobo, te nem félsz?”

...letettem a sminkes táskámat a színpadra és megkértem a nézőket, hogy segítsék a Reitter családot...

Miért illúzió a világszövetség? Milyen százszor játszani Fedákot? Jó előadás-e a nemzetis Don Juan? Kicsoda a spanyol Hamlet? Mivel vesznek részt az alternatívok Színházi Olimpián? Hol is dobog egy előadás szíve? Ezekről és még sok egyébről olvashatnak a Nemzeti Magazin legfrissebb számában.

Miért és mitől lesz egy közmegegyezéses klasszikusból a nemzet elnémult bálványa és fajtája magányos totemoszlopa? Van-e a magyar irodalomnak még egy olyan szereplője, akinek személyiségét és életét, azaz sorsát ennyi ellentét feszítené? Miért nem lehetett ’56 után több ősbemutatója a Nemzetiben a „nemzet költőjének”? Hogyan halványult el a Fáklyaláng? Irodalom, színház, politika – a 120 éve született Illyés Gyulára emlékezünk. Alexa Károly irodalomtörténész a Illyés-jelenséget járja körül, Gajdó Tamás színháztörténész Illyés és a Nemzeti Színház – nem mindig szívélyes – kapcsolatát mutatja be.

A 10. Nemzetközi Színházi Olimpia keretében megvalósuló bábos programok, fesztiválok, rendezvények nagy száma és a hazai szakma egészét megmozgató előkészületek mindenesetre ezt bizonyítják.

A commedia dell’arte mindenekelőtt a színészek munkája volt, akik megalkotói és értelmezői voltak saját szerepüknek. Azt a szerepet választották, amelyiket magukhoz legmegfelelőbbnek tartottak és amellyel azonosulni tudtak oly módon, hogy a dráma alkalmazkodott hozzájuk és nem ők a drámához.

Blattner Géza (1893–1967) bábművész 1918-tól kezdődő negyvenéves pályafutásának két mozzanatáról szeretnék beszélni. Az egyik az 1919-es budapesti Wayang játékok, a másik az a műsor, mely 1929 és 1930 között állt össze Párizsban. Mindkét esetben több műsorszámból összeálló előadásról volt szó, és más alkotóművészek is közreműködtek.

A bábuk elkészültek. Tegyük fel, hogy a tervezőnek sikerült mind a fej megmintázásában, mind pedig a bábuk kosztümírozásában a bábszínpad különleges törvényeinek figyelembevételével hűen ábrázolnia a bábszínmű alakjainak karakterét. A bábu azonos az életre keltendő alakkal.