Az Öngyilkos mai előadásában Csoma Judit jelenetét is Andai Kati játszotta. Csoma Judit igazoltan volt távol, ugyanis Magyarországot képviseli a Katona társulatával a világ egyik legnagyobb színházi fesztiválján, Bogotában.
Jordán Tamás és Turczi István voltak házigazdáink a költészet ünnepén, a 8. Versfesztiválon. Bevezetőként a megszokott nyitány hangzott fel, József Attila verse, amelyet saját születésnapjára írt, az Április 11. Latinovits Zoltánt további hangfelvételek követték. A Bartók-év tiszteletére llyés Gyula Bartók című versét hallottuk Sinkovits Imrétől, majd Major Tamás előadásában A Dunánál című verset, József Attila klasszikusát.
Nincs még programjuk a hétvégére? Szeretik a költészetet? Szeretnék látni kedvencüket testközelből? Megismerkednének a kortárs költőkkel személyesen? Itt a helyük, a Nemzeti Színház rendezvényén! A korábbi években a Tabánban rendezett esemény negyedszer költözik a Nemzeti Színház kertjébe. Szeretettel várunk mindenkit! Nagy erőkkel folynak az egyeztetések a fellépőkkel, ki mikor ér rá. Érdemes böngészni a neveket, ha friss hír érkezik, frissül az oldal is.
Április 1-jén eldőlt, hogy mely előadások versenyeznek a hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Pécsi Országos Színházi Találkozón 2006. június 8-17. között. Márton András színművész, az idei válogató, 140 hazai és határon túli előadás megtekintése után a következő produkciókat válogatta be a versenyprogramba.
A Vidéki Színházak Találkozója című rendezvény egyik helyszíne, hagyományosan a Nemzeti Színház. Április 10-e és 15-e között hat produkciónak adunk otthont színpadainkon.
Hollósi Zsolt írásának részletével ajánljuk figyelmükbe a Szíindbád című zenés mesejátékot, amelyet zajos sikerrel mutattak be Szegeden. Az előadás most a Nemzeti Színházban is megnézhető, a Vidéki Színházak Találkozóján.
Miután ez volt első részvételem egy ilyen tárgyaláson, megvallom, a dolog nagy hatást gyakorolt rám, bár a beválasztásommal kapcsolatos hivatalos értesítést zsémbes morgással fogadtam: Istenem, van ebben a New Yorkban nyolc millió ember. Pont engem hívnak!? Így írt a szerző az 1956-ban megjelent kötete előszavában. A Tizenkét dühös ember bemutatójára érdemes elolvasni további gondolatait is.
A széphangú Helena szerepét is átadta Bognár Anna, aki immár nyolcadik hónapos terhes. A beugrópróbán természetesen ő is itt volt, hogy segítse a helyébe lépő Martinovics Dorinát.