Adventi interjú Vidnyánszky Attilával
Karácsonyról, az idei évadról, a pár héttel ez előtti fájdalmas balesetről, a színművészet szakos hallgatókkal való együttműködésről beszélt a Nemzeti Színház vezérigazgatója év végi interjúnkban.
Karácsonyról, az idei évadról, a pár héttel ez előtti fájdalmas balesetről, a színművészet szakos hallgatókkal való együttműködésről beszélt a Nemzeti Színház vezérigazgatója év végi interjúnkban.
Olvasnivaló / Ajánló
Fókuszban a X. Színházi Olimpia tanulságai. Címek a tartalomból: A látás művészete - A színház öt kontinense - A testben élő kultúra - „Ez korántsem egy passzív, enervált generáció” - „Ami az imént történt, máris történelem” - A háború és a kortárs grúz színház.
Dózsa Lászlót 81 éves korában érte a halál. Az Újpest Színház korábbi művészeti vezetője, főrendezője, érdemes és kiváló művész volt. Megkapta az Újpestért Díjat és Budapest díszpolgává is megválasztották. A debreceni Csokonai Nemzeti Színház, a Madách Színház, a Népszínház mellett a Nemzeti Színház (1983–1991) társulatát is erősítette. A 2016-ban bemutatott Tóth Ilonka című darabban Grisin, szovjet alezredest alakította a Nemzeti Színházban. Számos mozi- és tévéfilmben is láthattuk. Szinkronszínészként is maradandót alkotott. Dózsa László színművész, rendező, érdemes és kiváló művész búcsúztatása 2024. január 12-én 14 órakor lesz a Fiumei úti sírkert ravatalozójában.
114-en érkeztek szombaton a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumból és a farkaslaki Tamási Áron Egyesülettől a Nemzeti Színházba. A külhoni látogatók vasárnapig több színházi programon is részt vettek.
A huszas évek Vszevolod Mejerhold rendezői pályájának érett korszaka. Ekkor rendezi meg A revizort[1] is, melyet 1926. december 9-én mutatnak be az immár a róla elnevezett Állami Színházban.
10. MITEM
A nemzet színpadra állításai – amikor 2013 szeptemberében a Szcenárium első száma megjelent, Imre Zoltánnak ez a beszédes című kötete tartotta lázban a hazai színházi közéletet.
Azzal, hogy Madách-projektünkkel tizenegy ország színinövendékeit szólítottuk meg, részemről el is dőlt, hogy a Tragédiát emberiség-drámaként viszem színre. Hiszen ezek a diákok, Kairótól Torontóig, Tbiliszitől Liverpoolig, az emberiséget, mai világunk egészét képviselik.
Díj
Szombaton tartották a Magyar Örökség 107. díjátadó ünnepségét a fővárosban, a Ráday Házban. Nagy örömünkre a díjazottak között köszönthetjük beregszászi barátainkat, kollégáinkat, a Beregszászi Magyar Drámai Színház munkatársait. Az ünnepségen Oberfrank Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész méltatta az egyttes munkásságát. Szeretettel gratulálunk!
Pogány Juditot választották a Nemzet Színészének. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki pályafutását a kaposvári Csiky Gergely Színházban kezdte. Szívből gratulálunk!
Díj
A közönség szavazata alapján Trill Zsolt Jászai Mari-díjas színművész vehette át az Arany Medál-díjat a 2023-as év legjobb színésze kategóriában. Szívből gratulálunk társulatunk tagjának az elismeréshez!