Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800

A Nemzeti Színház hírei

A Gulag virágai

Versek fejben és élőben

Rácz József – Leninként és más szerepekben

Valamilyen formában mindig foglalkoztatott a Gulag témája, vettem egy-egy könyvet, elolvastam, de talán most vagyok elég bátor hozzá, hogy szembenézzek vele – mondja Rácz József, aki A Gulag virágaiban Lenin megidézése mellett leginkább hivatalos szövegeket tolmácsol majd, és azokból olvas fel néhányat, amelyeket a rabok küldenek be, hogy a táborban méltó módon „ünnepeljék” meg november hetedikét. Ezek az alkotások a Gulag egyedülálló virágai.

A Gulag virágai

Történelem történetekben

Vidnyánszky Attila rendező

– Hobónak mindig vannak tervei! Felhív, küld egy sms-t vagy összefutunk, és már mondja is, mivel foglalkozik, amiből estet, darabot lehetne csinálni. Sőt, kiderül, hogy már írja is. Évek óta foglalkoztatta, hogy a Gulag táboraiban, a legkegyetlenebb körülmények között is születtek versek, dalok.

A Gulag virágai

Testvér, ha kijutsz innen élve…

Földes László Hobo – író és előadó

A Halj meg és nagy leszel után újabb zenés esttel, egy tragikomédiával lép a nézők elé Földes László Hobo. Az ártatlan milliókat, köztük sok százezer magyart is elnyelő és megsemmisítő Gulag világát dolgozza fel. Illetve annak egy kis abszurd szeletét: a rabokat felszólítják, hogy szereplőként vagy szerzőként vegyenek részt a november hetedikei, ünnepi műsorban. Éltessék azt, ami el akarja őket taposni. Személyes érintettségről, a lágerek társulatairól és az emlékezés fontosságáról beszélgettünk.

István király

Részegek

„Részeg embert játszani életveszélyes”

Trill Zsolt – Mark

A Mark szerepét alakító Trill Zsoltot közel egy évtizedes alkotói kapcsolat fűzi Viktor Rizsakov rendezőhöz. Éltek már át kudarcokat, de a POSZT legjobb előadásának díját is együtt hódították el a Nemzetiben is látható Fodrásznő című darabbal, amelyet nemrég játszottak századjára. A színművészt a próbafolyamat elején kérdeztük az orosz rendezőről, a közös játékról és Markról, a részeg értelmiségiről.

Miért jár az ember színházba?

(Gondolatok porszívózás közben)

Miért jár az ember színházba? Hisz’ sok darab végét már amúgy is ismerjük. Mert tanultuk a középiskolában, vagy mert már elmesélte valaki. Aztán az is lehet, hogy csak homályosan dereng valami. És akkor jön a csalódás, amikor kiderül, hogy mégsem úgy ér véget a történet, ahogy mi azt vártuk. Vagy dühöngünk, mert arra gondolunk, hogy már ezt is megváltoztatták (mármint a darab végét). A rendező, a dramaturg, a fordító vagy mit tudom én, kicsoda. Valaki. Ráadásul tuti, hogy a szerző tudta nélkül. Hová tart ez a világ?! – ólmosodik el ilyenkor a szívünk, és érezzük, ahogy még az a kevéske remény is elpárolog belőle, ami eddig így-úgy működtette volt.

Kiadványaink

SZCENÁRIUM

A Nemzeti Színház művészeti folyóirata - 2016. október, IV. évfolyam, 7. szám

Fókuszban az Odin Teatret: Eugenio Barba társulata tizenöt év szünet után, 2015 áprilisában volt újra látható Magyarországon, a Nemzeti Színház vendégeként. Idei bemutatójukkal (The Tree/A fa) közönségsikert arattak. A 2017-es MITEM-fesztiválon további előadásaik is láthatóak lesznek, és ígéretük szerint worksopokat is tartani fognak. Ezért indítjuk útjára sorozatunkat, mely A színész titkos művészete című színház-antropológiai szótárból közöl szemelvényeket az Odin küldetését és ars poétikáját megvilágítandó. Ehhez kapcsolódik az indiai bául tradíciójáról szóló, Parvathy Baul művészetét bemutató összeállításunk is.

Kiadványaink

Gulag, Részegek, 56

Megjelent a Nemzeti Magazin 2016. október-novemberi száma

Tragikomédia a Gulagról: Hobo. Világszínházi kalandok Eugenio Barbával. Fehér Tibor portré. Viktor Rizsakov és Trill Zsolt a készülő Részegekről. Hatvan éve történt: 56 a Nemzetiben. Törőcsik Mari ötvenhatja, és sok egyéb olvasható még a Nemzeti Magazin legfrissebb számában.

Andrzej Seweryn a Theatre Polski igazgatójának levele a bemutató alkalmából

Viharos állótapssal fogadta a közönség a Tóth Ilonka című előadás „első” premierjét október 21-én a varsói Teatr Polskiban. Az ősbemutatón jelen volt Trócsányi László igazságügyi miniszter, Piotr Glinski lengyel kormányfőhelyettes és a lengyel kulturális élet kiemelkedő személyiségei. A 2016-os évet a lengyel Szejm és Szenátus illetve a Magyar Országgyűlés együttesen a Magyar-Lengyel Szolidaritás Évének nyilvánította. A varsói előadás az 1956-os Emlékbizottság támogatásával valósult meg, a turnéra a Lengyelországban 2016 májusától 2017 végéig tartó Magyar Kulturális Évad keretében került sor. A Nemzeti Színház varsói vendégjátéka az ünnepi év kiemelt eseménye volt.

Veletek maradok mindörökre - Varga Vilmos emlékezetére

Varga Vilmos színművész, rendező az erdélyi színjátszás egyik kiemelkedő alakja, a nagyváradi Kiss Stúdió Színház egyik alapítója 2016. július 9-én hunyt el. December 9-én lett volna 85 esztendős. Születésnapján, december 9-én, a Kaszás Attila Teremben emlékezünk rá, jelentős szerepeit filmen, fotókkal idézzük fel. Az estre, amely 19 óra 30 perckor kezdődik, a jegy@nemzetiszinhaz.hu e-mail címen lehet regisztrálni.