Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2024. március 29. - Aguszta Napja

Hír

Meglátogattuk a győzteseket!

Március 14-én a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban

Ígéretünkhöz híven Zalaegerszegre utaztunk, színháztörténeti vetélkedőnk legutóbbi győztesének iskolájába. Bánk bán szakértőkhöz, hiszen a verseny kiemelt témája nemzeti drámánk volt, és ebből a kölcseysek voltak a legjobbak. A vetélkedő végén csodálatos "hajrával" győztek. Eldöntendő az élen kialakult holtversenyt, szinte mindegyik villámkérdésre szükségünk volt, mert a csapatok valóban fantasztikus felkészültségről tettek bizonyságot. Azóta színházunkban két Bánk bán előadás is született. Stúdiószínpadunkon a repertoárt gazdagítja az egyik, a másik pedig egy utazó, un. osztálytermi változat (A Bánk-misszió), amelyet a Kaposvári Egyetem színházi intézetének diákjai adnak elő, akik amúgy a "nagy" Bánk bánban is szerepelnek. Mindkét produkció rendezője Vidnyánszky Attila, aki szintén tagja volt az utazó stábnak. Az ő különórájával kezdődött a nap - a téma természetesen a színház, a rendezés és a Bánk bánon túl a most bemutatott Egri csillagok és egyik korábbi sikerünk, a Csongor és Tünde.

Közös megemlékezés következett ez után a Kölcsey aulájában a győztes csapattal és a gimi diákjaival. A Nemzeti Színház két művészét Horváth Lajos Ottót és Szalma Tamást hallgattuk meg, majd kezdődtek az osztálytermi foglalkozások, olvasópróbával, helyzetgyakorlatokkal, dráma illetve előadás elemzéssel. 

 

Horváth Lajos Ottó gyakorlati óráján elképzelt helyzetekből szőttek apró jeleneteket a diákok, Farkas Dénes négy plusz egy tuti tippel szolgált azoknak, akiknek talán már megfordult a fejükben, hogy a színészi pályát választják. De szóba került az irodalom, az olvasás, a barátság fontossága, a hűség, az egymásért való kiállás ereje. 

Senki sem unatkozott. Szalma Tamás - aki nem mellesleg négy évig a zalaegerszegi színház társulatát erősítette - Bánk bán próbát tartott az érdeklődőknek. Szövegértelmezés, a klasszikus szövegekkel való munka, a húzás, szerkesztés, a szövegkönyv alakítása, a dramaturgok a rendező és a színészek közötti feladatmegosztás volt a téma.

Pintér Szilvia drámapedagógus kollégánk foglalkozásain a boldogság nyomába eredtek a résztvevők, ízekre szedve, majd összerakva Csongor és Tünde történetét, keresve a dráma máig érvényes tanulságait. 

Egy másik teremben fodrászaink kipakolták álszakáll, bajusz és paróka készletüket, és szorgalmasan válaszolgattak a mesterséget érintő kérdésekre. A Bánk-misszió kétszer is sikert aratott, a második előadást háromszor tapsolta vissza a közönség.

Végül Földes László HOBO tartott "fogadóórát" a suli klubjában, amelyen - érthető módon - a tanárok is jelentős arányban képviseltették magukat. 

 

 

Köszönjük az együtt töltött időt! Mi jól éreztük magunkat, és a visszajelzések alapján úgy érezzük, hogy vendéglátóink is.

 

(2018. március 14.)