Thornton Wilder 1938-ban írta meg A mi kis városunk című darabját, amelyet a Nemzeti Színházban Ilja Bocsarnikovsz lett-orosz rendező visz színre. De vajon miért szólíthatja meg korunk nézőjét egy régi, csendes, hétköznapi történet?
Évek óta rendez Magyarországon, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen oktat, a Karinthy Színház művészeti vezetője, a debreceni teátrum művészeti tanácsának tagja. Mi vonzotta hazánkba?
A magyar színházzal való kapcsolatom még 2012-ben kezdődött: a Kaposvári Egyetemen Vidnyánszky Attila és Kozma András által elindított nemzetközi színházi műhely vendége voltam a Moszkvai Művész Színház diákjaként. A végzés után is megmaradt ez a kapcsolat, de akkor már tanárként tértem vissza évről évre. Ez a kiváló szakmai kezdeményezés ténylegesen elősegítette az eszmecserét Európa és a világ más tájairól érkező színművészeti hallgatók és oktatók között. A kaposvári nyári táborok hangulata egy külön világot jelentett számomra: csupa olyan emberrel találkoztam, akikkel hasonlóan gondolkoztunk. Így kezdődött… Szülőhazám fővárosánál található rigai öböl a Balaton déli partjához hasonlóan sekély, és hosszan kell sétálni, hogy az ember elmerüljön benne. Hát valahogy így, lépésről lépésre, szinte észrevétlenül merültem el mostanra a magyar színházi életben.
Legújabb rendezése, A mi kis városunk a hétköznapi élet méltóságáról szól, mintha a boldog békeidőkre emlékezne vissza. A mai vérzivataros időkben ez keltheti fel a nézők figyelmét?
A mi előadásunkban szereplő kisváros nem egy konkrét amerikai települést mutat meg, hanem bárhol a világon elképzelhető. A darab a 20. század elején játszódik, de ha belegondolunk, a világban már akkor is óriási változásokat és feszültségeket lehetett érzékelni. Európában hamarosan kitörnek a forradalmak, az első világháború, tehát a darab által ábrázolt időszakot már megérintette a változások előszele. Valójában ez a drámai mű számomra éppen arról szól, hogy manapság már milyen nehéz elképzelni az egyszerű élet örömeit: azt, hogy reggel felkelsz, együtt reggelizel a gyermekeiddel, megöleled a feleségedet, felnézel az égre, és boldognak érzed magad. Sajnos, ma már inkább lehajtjuk a fejünket, a padlót nézzük, görnyedt háttal, lehorgasztott fejjel keresgélünk, és nem elégszünk meg a nekünk jutó egyszerű boldogsággal. Mohón zabálunk, mindent meg akarunk szerezni. Viszont Thornton Wilder drámája nekem azt üzeni, hogy olyan élethelyzetekben is hatalmas emberi energiák szabadulhatnak fel, amikor látszólag nem történik semmi lényeges.
Ha a néző megérkezik a színházba az izgatott, zavaros, ingergazdag külvilágból, mire lesz szüksége, hogy átélhesse a hétköznapokat bemutató színjátékot?
Nyitott szívre, semmi többre. Ahhoz, hogy valakit szeressünk, nincs szükség olyan dolgokra, amelyekkel manapság behelyettesítjük az igazi érzéseket. Miközben elfedjük, leplezzük a saját lelkünket, magunk sem látjuk tisztán, hogy mi irányít bennünket legbelülről.
Thornton Wilder darabját 2022-ben már színre vitte a kecskeméti Katona József Színházban. Mennyiben tekint másként erre a műre a korábbi bemutatóhoz képest?
Valójában ugyanaz a kérdés foglalkoztat, mint amit a kecskeméti próbafolyamat során is lényegesnek tartottam. Számomra a színház nem elsősorban válaszokról, hanem az élet nagy kérdéseinek megfogalmazásáról szól. Tehát nem az interpretáció változott, hanem még nagyobb igény támadt bennem, hogy örök kérdésekről és értékekről – a szerelemről, szeretetről beszéljek. A színházi rendezés részemről törekvés arra, amit Csehov a Sirály című színművében Trepljov szavain keresztül fogalmaz meg: „Nem olyannak kell ábrázolni az életet, amilyen, és nem is olyannak, amilyennek lennie kellene, hanem olyannak, mint ahogyan álmainkban megjelenik.”
A darab egyik főszereplője – a drámairodalomban igencsak szokatlan – a Rendező(asszisztens).
Ez valóban egy különleges szerep: mintha ő találná ki a többi szereplőt, és ő is állítaná színre a darabot, mivel egy számára rendkívül fontos dologról szeretne a nézőknek mesélni. Tulajdonképpen mindannyian „rendezőasszisztensek” vagyunk, amikor álmodozunk, amikor visszaemlékezünk életünk akár örömteli, akár tragikus eseményeire. A „Rendező” már mindent elrendezett korábban, de a „rendezőasszisztens” újra és újra „színre viszi”, átéli és újrateremti a történetet. Külön izgalmas kérdés vele kapcsolatban, hogy ki is ő valójában – hiszen egyszerre kintről és bentről is részt vesz a saját maga által mesélt történetben. Abban reménykedem, hogy az előadás végére a közönség is megérti, kinek a szemszögéből látjuk az egészet.
A darab végi mondat egyben figyelmeztetés: „Észrevette valaha az ember az életet, miközben leélte?” Ez a mondat szólítja meg Wilder művében?
Talán igen, de nincs erre egyértelmű válaszom. Én is ugyanúgy átélem ezt a történetet, és tudom, hogy ugyanolyan vak vagyok, mint mások, de érzem, hogy nagyon fontos lenne ebben az életben valami alapvető, lényegi dolgot megérteni a szívünkben.
Thortnton Wilder
A mi kis városunk
fordította: Kozma András
Rendező(asszisztens)– BERETTYÁN NÁNDOR| Dr. Gibbs –SCHNELLÁDÁM| Mrs. Gibbs –SÖPTEI ANDREA| George Gibbs –SÉRADÁNIEL| Rebecca Gibbs –SIPOS ILKA| Mr. Webb –TÓTH LÁSZLÓ| Mrs. Webb –SZILÁGYI ÁGOTA| Emily Webb –BUBIK RÉKA e. h.| Wally Webb – HASZON MIHÁLY / KOLOS BENEDEK| Mrs. Soames –NAGY MARI| Howie Newsome –VARGA JÓZSEF| Warren rendőr, Sam Craig – PALLAG MÁRTON| Joe Crowell, Si Crowell –KOVÁCS S.JÓZSEF| Simon Stimson – MADÁCSI ISTVÁN
Közreműködik: BENYÓ KLÁRA e. h., PETROV KATA PANNA e. h., TRILL HELGA e. h.
Látvány: Narek Tumanjan / Matyi Ágota // Fények: Narek Tumanjan //Jelmez: Gyöngyösi Renáta // Hangtervező: Ilja Csernisov // Dramaturg: Kozma András // Zenei vezető: Vitus Eszter // Súgó: Gróf Katalin // Ügyelő: Lovass Ágnes // Tolmács: Bognár Anita // Rendezőasszisztens: Herpai Rita
Rendező: ILJA BOCSARNIKOVSZ
PREMIER: március 6.
További előadások: március 7. – 19 óra | március 28. – 15 óraGobbi Hilda Színpad
Jegyek: Jegyvásárlás | Nemzeti Színház
(2026. március 03.)