Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

11.MITEM - Képes krónika III.

Energiamezők – A megváltásra várva

Kurázsi mama és gyermekei, Nemzeti Színház; Godot-ra várva, Emilia Romagna Teatro Fondazione - Teatro Nazionale, Modena, Olaszország, Sirály, Zero Point Theatre, Athén

Folytatva a MITEM „görög minifesztiválját” három modern mű olvasatát láthattuk Theodórosz Terzopulosz és egykori tanítványa, Szavvasz Sztrumposz rendezésében. A görög mester sajátos formanyelve átütő erővel gazdagította Brecht, illetve Beckett jól ismert darabjait, ahogy Szavvasz Sztrumposz hasonló eszközökkel színre vitt Sirály-adaptációja is rendkívül izgalmasnak bizonyult.

A Nemzeti Színház a Bakkhánsnők után újabb előadást mutatott be ebben az évadban Theodórosz Terzopulosz rendezésében, amely ráadásul Szűcs Nelli jutalomjátékaként is értelmezhető. A közönség talán már avatottabban fogadta a görög mester használta formákat, hiszen nagy sikerrel játssza ezt az előadást a teátrum, amit az is bizonyít, hogy a fesztiválprogramba illesztett produkciót is nagy érdeklődés kísérte. Terzopulosz formanyelve különösen jól passzol a brechti mű világához – döbbenünk újra rá, a nézőtéren ülve. Az ősi rítusokon alapuló formák, a (korábbi írásainkban már taglalt) különleges légzés- és mozgástechnika, a puritán, sőt, sokszor direkt üzenetek rendkívül bravúrosan emelik meg Brecht stilizált univerzumát, mindehhez számos nagyhatású effektus társul a háttérben megjelenő késektől a Kurázsi mama vonszolta rongyokkal teli koporsón át a véres könyvekig.

 

 

Szűcs Nelli elképesztő tragikai erővel tölti meg a görög mester által szabott kereteket, ahogy a Halál/Mesélőként aposztrofált Bordás Roland is nagyszerűen formál meg egy furcsa, démonikus kabaré-konferansziét. Terzopulosz világában tényleg minden jellé válik, a háború vámszedőinek katasztrófájaként látható tőzsdekrachot véres (piros) pénzdobálással mutatja meg, a katonakabátokból keresztet formáz. De, hogy ne legyen kétségünk afelől, hogy az egész a mának szól, a katonák Kurázsi mama drogot és szexet árul, és modern fegyverek hangját halljuk „aláfestésként”. Alapvetően komor hangvételű ez az előadás, ám furcsamód mégsem sugall pesszimizmust, inkább a tudatunkat böködi amolyan brechti módon (nyilván nem véletlen a szerző ilyenfajta mély megértése, hiszen Terzopulosz pályáját Brecht legendás színházában, a Berliner Ensemble-ben kezdte). Fontos jelképként jelenik meg nála a kereszt, ebben a produkcióban többször is láthatjuk, de ez is inkább a disztópia részeként: hol a katonakabátok adják ki, hol például háborús áldozatok portréi, jelezve, mit tettünk mi, emberek a morális javainkkal. Az az érdekes, hogy pontosan ugyanezek az alapvető szimbólumok jönnek elő az olaszországi Godot-előadásában is, de ott más a kontextus.

Kurázsi nem nyer megváltást, az előadás végén befekszik a koporsóba, ám más a helyzet a Godot-ra várva figuráival. Az előadás utáni közönségtalálkozón Kozma András, a Nemzeti Színház dramaturgra találóan megjegyezte, hogy olyan érzete támadt, mintha ezek a szereplők már halottak volnának, valamiféle apokalipszis után, és a feltámadásra várnak. Ha ebből a gondolatból indulok ki, a Kurázsi mama egyenes folytatásaként értelmezhető a modenaiak Godot-ja, az előbbiben figyelmeztet a katasztrófára, ebben pedig megvizsgálja, hogy mi, emberek, megértünk-e a feltámadás lehetőségére. Természetesen, Beckett darabjában ezek az értelmezések kódolva vannak, csak Terzopulosz valahogyan olyan furfangosan, szinte pimaszul egyszerűsít és bont ki gondolatokat, hogy pofonegyszerű megérteni. A kereszt itt is nagyon fontos motívum, sőt, mondhatni, térszervező, hiszen maga a díszlet is úgy épül föl, hogy a négyszögletű alakzatból minduntalan a kereszt bukkan elő. Olyannyira, hogy még a szereplőkből is előállítja. Nagyon sokfelé lehet ugyanakkor asszociálni ebből a színpadképből, nekem, személy szerint még a bábszínházi paraván is eszembe jutott, főképpen, hogy van olyan, amikor a szereplőknek csak a feje látszik. Felbukkannak ebben az előadásban is a kések, a véres könyvek, és a háborús szirénát, a fegyverropogást is hallhatjuk, de itt már kevésbé érezhető az a komorság, ami a Kurázsi mamánál megvolt. A színészi játékban is valamiféle gyengédség, kedvesség érhető tetten, különösen a Vladimirt és Estragont játszók (Stefano Randisi, Enzo Vetrano) esetében. A szokatlan megoldások ellenére többünknek volt az a benyomása, hogy ilyen pontos és adekvát Godot-feldolgozást még nem láttunk színpadon.

 

Képfelirat

 

Theodórosz Terzopulosz módszerének továbbgondolása adott kulcsot a Szavvasz Sztrumposz rendezte Sirály-előadáshoz, amelyről biztosan kijelenthető, hogy ilyen formakészlettel még nem láthattuk ezt a Csehov-művet színpadon. És mégis mozog a föld… teljesen érvényes, működőképes feldolgozás született, olyannyira, hogy a közönég is nagyon „vette”. Szinte a dionüszoszi metamorfózisra is rímelően láthattuk a jól ismert szereplők átalakulását (Jannisz Karababasz - Trepljov, Elpiniki Marapidi - Nyina, Rosy Monaki - Arkagyina, Szavvasz Sztrumposz – Trigorin), hiszen, ahogy a rendező ki is emelte a közönségtalálkozón, Csehov darabjának középpontjában a korszakváltás áll. Nagyon izgalmas eleme volt az előadásnak, hogy megjelent benne egy „új” szereplő: a színlapon Pierrot-ként megnevezett figura (Anna Marka Bonisel), aki gyakorlatilag érzelmi alapú mozgásokkal, mintegy pantomimjátékos, lekövette a történéseket. Ez azért is bizonyult érdekes megoldásnak, mert azt az érzetet kelthette a nézőben, hogy szinte a vásári komédiákra emlékeztető, stilizált alakokat lát, jellegzetes, tipizáló mozdulatsorokkal. Szavvasz Sztrumposz Terzopulosz köpönyegéből kibújva saját világot képes teremteni, de hasonlóan tiszta, puritán eszközökkel és színészi technikákal dolgozik: a respiráció-alapú színésztréningre építkezik, maszkszerű mimikai eszközöket használ, és a színpadi teret is lecsupaszított megoldásokkal alakítja ki. A görög rendező sajátos adaptációja a Csehov-darabnak egészen újszerűen ható rétegeit tárja fel, és valamiféle örökérvényűséget sugall. Bravúros előadás.

 

 

A MITEM folytatásában görög alkotók már nem, de antik görög témák még több ízben is lesznek: pénteken AIA (AZ ARANYGYAPJÚ MÍTOSZA ALAPJÁN) címmel látható egy Tbilisziből érkező produkció, szombaton Jan Fabre MÍTIKASZ-CSÚCS (AZ OLÜMPOSZ TETEJÉN) című nyolcórás előadását nézheti meg a fesztiválközönség, és már nagyon várjuk Alessandro Serra TRAGÉDIA | OIDIPUSZ ÉNEKE világpremierjét is, amely az idei találkozó fináléja lesz.

 

Ungvári Judit

(2024. április 12.)