11.MITEM - Képes krónika VIII.
Könnyed szépség, líra, humor, s mindennek mélyén nagyon-nagyon emberi érzések és gondolatok – így lehetne röviden összefoglalni, mit is láttunk a madridiak előadásában a MITEM-en. A kortárs spanyol drámairodalom legismertebb és legelismertebb alkotója, Juan Mayorga által írt és rendezett előadás megindító, emocionális, azt lehet mondani, szívmelengető volt, s a közönség ezt honorálta is.
Nem először jár Budapesten Juan Mayorga és a jelenleg az ő művészeti vezetése alatt működő társulat sem. A MITEM rendszeres látogatói talán még emlékezhetnek a 2015-ös remek Cervantes-adaptációra, amit a Teatro de La Abadía a társulatot alapító José Luis Gómez rendezésében hozott el. Ezúttal Juan Mayorga jegyzi a darabot és a rendezést is, a most látott María Luisa egy egészen friss drámája a kitűnő spanyol szerzőnek, s ez volt az első rendezése is a társulat művészeti vezetőjeként.
A darab középpontjában egy idős hölgyet láthatunk, aki egy furcsa véletlen folytán sajátos képzeletvilágot épít fel magányos mindennapjaiban. Ez a véletlen nem más, minthogy a ház portása azt tanácsolja neki, írjon ki több lakót a postaládájára, hogy elkerüljék a betörők. Ebből kiindulva María Luisa (Lola Casamayor) egész kis csoportját kreálja meg a vele élő férfiaknak, a néző nem tudja pontosan eldönteni, hogy a megjelenő figurák vajon az ő emlékeiből jönnek elő (tehát volt-e valóságalapjuk), vagy pusztán a vágyainak kivetülései, vagy is-is, de talán ezt nem is fontos eldönteni. A katonás Benito Beckenbauer (Juan Codina), az álmodozó költő, Emerson Azzopardi (Juan Paños) és a kettejük között „ingázó” úriember, Juan Olmedo (Juan Vinuesa) innentől kezdve fontos részét képezik az életének, beszélnek vele, vitáznak, elkísérik a városba, egyszóval valóságos társaivá válnak María Luisának a fantáziaszülte alakok.
Juan Mayorga művében üdítően keveredik valóság és illúzió, amely nemesen és organikusan támaszkodik a spanyol irodalmi hagyományra, nevezetesen leginkább Calderón Az élet álom című művére. De emellett több más literátori utalással is találkozhatunk, például, amikor María Luisa megversenyezteti a képzeletbeli kérőket, ki szereti őt igazán, ez az epizód egy kifinomult Lear-parafrázis. (Az író meg is jegyezte a közönségtalálkozón, hogy mindkét darabot rendezte mostanában.) A szerző bravúrosan szövi össze ezeket az irodalmias rétegeket a teljesen hétköznapi történettel. A főszereplő életének „szürkesége” bármelyikünkével rokon lehet, talán ezért is kedvelte meg a közönség oly hamar az előadást, amely a viszonylag sok idegennyelvű szöveg ellenére nagyszerűen rezonált a magyar nézők lelkével is. Hiszen ki ne játszott volna el az élete kapcsolataival, vajon mi lett volna?... Vagy ki ne próbálta volna elképzelni magának az ideális partnert akár többféleképpen? Ki ne akarta volna kiszínezni kicsit a magányos mindennapjait? María Luisa ott él mindegyikünkben, a vágyakban, az elszalasztott lehetőségekben, abban, ahogy folyamatosan áhítjuk a szeretetet. Juan Mayorga nagy erénye, hogy ezeket a lírai füzéreket mesterien díszíti fel a jótékonyan elnéző humorral, s így a közönség egy pillanatig sem szomorodik el, sem a magány, sem az elmúlás láttán. Iróniája kedves és kicsit az ageizmus ellen is törekszik, megtanít minket szerethetőnek látni az időskort. A portás Raúl (Paco Ochoa) furcsa kapuőr-figurája pedig ráerősít arra, hogy nemcsak önmagunkat, hanem az életet sem árt szeretni, hiszen nem tudni, mikor távozunk, s az álmok akár még boldoggá is tehetnek…
Időről időre – úgy látszik – a nagy tablók, nagy drámák, nagy klasszikusok mellett felbukkan egy-egy ilyen „mikrofókuszú” és nagyon mai emberi történet a MITEM-en, az elmúlt években Emma Dante olasz rendezőtől láthattunk hasonlókat, még ha a formanyelve vagy a kifejezőeszközei mások is a két alkotónak, az érzet ugyanaz: hirtelen meglátjuk az apró csodákat. Újabb felelet érkezett tehát a MITEM idei mottójában feltett kérdésre: „Óh, szent költészet, eltünél-e hát./E prózai világból már egészen?” És ez a válasz is nemleges, hiszen éppen arra láthattunk példát Juan Mayorga mostani produkciójában, hogyan tudja a hétköznapjainkat is átszőni a költészet. A kiváló spanyol színházi alkotót még bizonyosan üdvözölhetjük majd a későbbi fesztiválokon is, és – Vidnyánszky Attila közlése nyomán – jó esély van arra, hogy hamarosan magyarul is színpadra kerüljön a most látott darabja.
Ungvári Judit
(2024. április 20.)