Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800

A Nemzeti Színház hírei

A Magyar Dráma Napja

Szeptember 21.
Két magyar drámát játszott a Magyar Dráma Napján a Nemzeti Színház: Bíró Lajos Sárga liliom és Háy János A Senák című művét. Utóbbi a Nemzeti Színház 2003 évi drámapályázatának díjazott darabja és a Színházi Dramaturgok Céhének díjazottja, mint a 2003/2004-es évad legjobb magyar drámája. A Sárga liliom pedig a legjobb rendezés díját érdemelte ki a Fővárosi Önkormányzat nyáron átadott színházi díjai közül.

Konzultációs délután

A színházak gazdálkodásával kapcsolatos jogszabályok és tervezetek megbeszélésére jöttek össze színházunkban az ország direktorai és gazdasági vezetői, szakemberei. A Közbeszerzési Törvény színházi alkalmazása valamint a művészek, színházi dolgozók foglalkoztatásának szerződéses háttere, és a kötelező pénzügyi maradványképzés volt a két megbeszélés tárgya. A konzultációval egybekötött programokat a Magyar SzínházTechnikai Szövetség és a Magyar Színházi Társaság hívta össze.

Kulka Jánosra szavaztak a kritikusok is

Színikritikusok Díja 2004/2005
A Színházi Kritikusok Céhe, évről-évre, a tagok szavazatai alapján adományozza a szakma legrangosabb díját. Az idei díjátadót vasárnap, késő este, az Örkény Színházban tartották. A legjobb férfi főszereplő díját a kritikusok Kulka Jánosnak ítélték, III. Richárd szerepének megformálásáért. Mint arról korábban beszámoltunk, Kulka János ezzel az alakítással elnyerte az év legjobb Shakespeare-színészének járó Gábor Miklós díjat is. Az elismerésekhez szívből gratulálunk színházunk művészének!
A helység kalapácsa

Gyulai Líviusz kiállítása

Kortárs képzőművészeti sorozat

Minden hónapban új látnivaló
Akik jártak már nálunk, tudják, hogy az előadások mellett mindig kínálunk más, izgalmas látnivalót is. Ezt a hagyományt erősíti vadonatúj sorozatunk, amely szeptember 21-én, 17 órakor indult útjára, Gyulai Líviusz kiállításával.

Tim Carroll workshop

Ismét Magyarországon dolgozik Tim Carroll. Ezen a héten tart foglalkozásokat színházunk művészei számára. A londoni Globe színház rendezője szenvedélyesen kutatja a történetmesélés technikáit, ahogy szenvedélyesen szereti az ógörög nyelvet, Shakespeare-t és a Manchester United csapatát.

XCV.

Szeptember 22-én, este 7 órakor, a Nagyszínpadon

Gálaest Faludy György 95. születésnapjára
Mindent megért, mindent megértett, mindent megverselt. Mindenhol élt, mindenkivel találkozott, mindenhonnan elűzték. Nem mindenkit szeretett, nem mindig lehetett a hazájában. Most itt van köztünk, itt vagyunk közte. Majd száz év magány. Majd száz év együtt lét. Csak le kell emelni a polcról. Megróbáljuk.
Leander

Blaskó Péter - a legjobb férfi alakítás

Díjak

Budapestet a színházi műfaj egyik európai központjaként tartják számon. Egyedülálló és széles kínálat jellemzi a főváros kulturális intézményeit; ebben az évben több mint száz bemutatót tartottak Budapesten - mondta Schiffer János főpolgármester-helyettes a Főváros színházi díjainak átadásán, amiből számunkra kettő jutott. A Mohácsi Jánossal készült interjú után következzék egy évadkezdő beszélgetés Blaskó Péterrel.
A Mester és Margarita - banner

Sárga liliom - a legjobb rendezés

Díjak

A Sárga liliom a legjobb rendezés díját hozta Mohácsi Jánosnak (és persze nekünk), a Fővárosi Önkormányzat színházi díjai közül. Szeptember 21-én 18 órától ismét látható egyik kedvenc előadásunk, és minden bizonnyal Mohácsi is, aki általában a zsöllye melletti lépcsőről, vagy a bejárati függöny takarásából figyeli a produkció életét, ha ideje engedi.

Csoportos látogatások

Ha szeretné jobban megismerni színházunkat
A Nemzeti Színház a tavalyi évhez hasonlóan idén is szeretettel várja azokat, akik csoportos látogatás keretében szeretnék megtekinteni a színházat. Az érdeklődőket vezető kíséri végig az épület közönségforgalmi terein, valamint a nagyszínpadon és a stúdiószínpadon.