Műveljük előadásunkat!

Hogyan lehet korszerűen és szórakoztatóan előadni egy kötelező olvasmányt, lehetünk-e manapság optimisták, és hogy milyen a filmszerű színház? Ezekről is beszélgettünk a Candide címszerepét alakító Bordás Rolanddal, és a Pangloss doktor szerepében látható Rácz Józseffel, akik összeszokott párosként harmadik alkalommal játszanak Aleksandar Popovski rendezéseiben.

A Candide-ra készülve mit tudnak beépíteni a munkába az előző két előadás, A Mester és Margarita és a Don Juan tapasztalataiból?

Bordás Roland: A Mesterben mindketten ugyanannak az „ördögi” kíséretnek a  tagjai voltunk, én Wolandként, Jóska pedig Azazellóként kísértette meg a  szereplőket. Más-más személyiségvonásokkal, de egy közös célt szolgálva. A Don Juanban a címszerepet játszhattam, és a Jóska által játszott Sganarelle-lel amolyan klasszikus vígjátéki úr-szolga párost alakítottunk. Most viszont Jóska Pangloss mestere tanítja az én Candide-omat, tehát ez a mi színpadi viszonyunkban is új helyzetet teremt.

Rácz József: Színészként egyszerre áldás és kihívás ez a helyzet, hiszen a Mesternél elkezdtük megismerni Aleksandar Popovski rendezői világát, és könnyen eshetünk abba a csapdába, hogy a már elsajátított gesztusokat ismételjük. Hiszen egyszer már elnyerte a tetszését! Ezért Rolanddal a próbafolyamat elejétől azzal segítjük egymást, hogy figyelmeztetjük a másikat az ismétlés veszélyeire.

Bordás Roland: Ez tényleg így van! A legfontosabb, hogy a próbán bátran vállaljuk fel akár a  rossz ötleteinket is, hogy azokat kijátsszuk magunkból, és továbbléphessünk új és eredeti megoldások felé.

És milyen Aleksandar Popovski rendezői világa?

Rácz József: Sajátos, egyéni módon értelmezte Bulgakov regényét, Molière drámáját is. Még azok a nézők is, akik magával az értelmezéssel nem tudnak azonosulni, szívesen fogadják az előadásait, mert frissen, igazi „revühangulatban” adja elő az iskolai kötelező olvasmányokat. Erős látványvilágú, lendületes, zenékkel teli előadásai vannak, és szerintem a mai néző számára különösen átélhető és szórakoztató, ahogyan egyik pillanatról a  másikra hihetetlen érzelmi váltásokat láthat. A Candide-ban például az Öregasszonyt alakító Kristán Attilának van egy szívszorongató monológja, amit ráadásul a rendező egy lírai-melankolikus dallammal is aláhúz, majd hirtelen egy zajos forgatagban találja magát a néző. Ahogyan az életünk is zajlik: nincs időnk végigélni egy-egy érzést, annyi inger ér bennünket.

Bordás Roland: Színészként azt mondhatom, hogy azért is nagyon izgalmas Popovski világa és munkamódszere, mert teret ad nekünk a játékra. Az általa rendezett előadások nagy erénye, hogy miközben a szépirodalom sok tekintetben – például a fiatalok számára – nehezen „hozzáférhető” alkotásait viszi színre, a közönség – köztük sok fiatal – nagyon szereti ezeket a  produkciókat. Számunkra ez különösen fontos, hiszen melyik színész ne szeretne sikeres előadásokban szerepelni?

Az olvasópróbán a rendező Voltaire világát rajzfilmszerűnek írta le. Mit jelent ez az alakítások szempontjából?

Bordás Roland: Aleksandar eredetileg filmrendezőnek készült, tehát természetes, hogy sok filmre hivatkozik, de a Candide esetében kifejezetten stilizált játékot vár el tőlünk. A South Park, a Rick és Morty című animációs sorozattól a Nem vénnek való vidék című mozin és Wes Anderson-rendezésein át Buster Keaton némafilmjeiig számtalan alkotást a  figyelmünkbe ajánlott. Ezekben a  filmekben közös vonás: a szereplők nem érzelmileg reagálnak az eseményekre, hanem ironikussá teszi az alakításukat, hogy sokszor rezzenéstelen vagy kifürkészhetetlen arccal élik át a  körülöttük zajló események hihetetlen kavalkádját. A felkészülés során volt időm megnézni a Nagy Katalin orosz cárnőről szóló sorozat néhány epizódját is, amelyben a mi Candide-unkhoz hasonlóan humor forrásává válik a  nyelvhasználat: nem várt helyeken – a  sorozatban arisztokrata közegben – váltanak nyelvi stílust egészen meglepő módon a szereplők. Ahogyan a Nagy Katalinban az előkelő közeget a közönséges szavak, úgy a mi előadásunkban a filozofikus alapstílust a hétköznapi, profán kifejezések törik meg időről időre.

Rácz József: A mi Candide-unk tizenhárom képben mesél el egy utazást, ami már önmagában is a roadmovie-k világát idézi. Isztambul, Eldorádó, Lisszabon – hogy csak három állomást említsek ebből a filmszerű utazásból. Amikor pedig már túlságosan filozofikussá válna az előadás, Aleksandar egy-egy dallal – a rocktól és sanzonig – „könnyíti fel” a néző figyelmét. Kovács Adrián dalai természetesen mindig illeszkednek az adott helyszín világához. Candide, az ifjú tanuló végignyargal a világon, hogy így mérje le mestere, Pangloss nagy életfilozófiájának alapigazságát: vajon tényleg ez a világ a „lehető világok legjobbika”?

Kicsoda Pangloss?

Rácz József: A neve is beszédes, annyit tesz: aki mindenről tud beszélni. Filozófus, akit Voltaire a német filozófusról, Leibnitzről és nyilván valamennyire önnön magáról mintázott. Szerinte mindennek helye és oka van ebben a legjobb világban. Még a saját szifiliszének is örülni tud: „mert ha Kolumbusz nem kapta volna meg Amerika egy szigetén ezt a nyavalyát, mely megmérgezi a nemzés forrását, sőt amely gyakran magát a nemzést is lehetetlenné teszi, mi világos ellentétben áll a természet nagy céljával, akkor nem lenne se csokoládénk, se bíborfestékünk”.

Bordás Roland: Az az ironikus ebben, hogy ha szó szerint vesszük, akár igazat is adhatunk Panglossnak.

Rácz József: Csakhogy Pangloss – Candide-dal szemben – nem megy végig jellemfejlődésen. Ő a regény elejétől a végéig optimista. Beteg lesz, megkínozzák, kivégzik – amit ő csodálatosan túlél –, mégsem hatnak rá az élet reális eseményei: rendíthetetlenül optimista.

És hogyan reagál mesterére a tanítvány?

Bordás Roland: Candide – az ő nevének jelentése jámbor, hiszékeny – nagy tisztelettel tekint a mesterére, de a vak bizalomtól aztán eljut a kiábrándulásig. Voltaire szerint a világunk kihívásai, bajai elől Candide végül az elzárkózást választja, erre utal a  regény végső gondolata: „Műveljük kertünket!” Olyan erős ez az utolsó mondat, mint Az ember tragédiája végén az Úr intelme: „Mondottam ember, küzdj, és bízva bízzál!” Hasonlóság még a két mű között a filozófiai hangvétel, és az, hogy Candide – Ádámhoz hasonlóan – végigszáguld az emberiség számtalan csapásán, próbálkozásán. Csakhogy Madách Imrével szemben Voltaire „paradicsomból kiűzött” Candide-ja egy ironikus mese szereplőjeként keresi a maga életfilozófiáját. Ráadásul mi még Voltaire-től is eltérünk majd, azaz a mi előadásunkban a „Műveljük kertünket!” is másképp lesz…

Lukácsy György

(2025. szeptember 25.)