Költői próza a színpadon – Isztambuli Városi Színház, Törökország: Az Ararát-hegy legendája

Tragikus, de megkapóan lírai mesét láthatott a közönség az Isztambuli Városi Színház előadásában a 12. MITEM programjában. Az Ararát-hegy legendáját azzal a szándékkal hozta el a török társulat, hogy egy kicsit ízelítőt mutassanak nekünk a török kultúrából, miután legutóbbi találkozásunkkor, egy éve a Háború és békével érkeztek Budapestre.

Új színeket villantott fel az idei találkozón az Isztambuli Városi Színház, amelynek társulata ezúttal egy olyan mesével jött el Budapestre, amely a török kultúra legmélyebb rétegeiből táplálkozik. Ugyanakkor mégis kortárs, hiszen a 2015-ben elhunyt török irodalmi nagyság, Yaşar Kemal regényének feldolgozásán alapszik az előadás. Az írót egyébként számos irodalmi díjjal ismerték el és Nobel-díjra is jelölték. Fontos megjegyezni, hogy kurd származásúként többször kiállt, felemelte szavát a kurd elnyomással szemben, emiatt rövid időre külföldre is kényszerült a pályafutása alatt.

Az Ararát legendáját 1970-ben írta meg Yaşar Kemal, magyarul pedig 2012 óta olvasható. A szép, ám végül tragikumba forduló szerelmi történetet sajátos szimbolika szövi át, amelynek központi figurája egy ló alakja, ezt az állatot az légies, fehér, fátyolszerű szövetekből alkotják meg az előadás készítői, mozgatója pedig szinte táncmozdulatokkal jeleníti meg. A mitikus ló fontos szerepet tölt be a történetben, hiszen ennek a négylábúnak az „eltulajdonítása” robbantja ki a konfliktust Ahmet és a pasa között, akinek lányába, Gülbaharba a főszereplőnk beleszeret. Izgalmas végiggondolni, mi mindent szimbolizálhat ez a lóalak, de legfőképpen talán mégiscsak a szabadság jelképének tekinthető, ez vonatkozhat a népre, de az egyéni sorsra is, hiszen Ahmet a tömlöcben talál rá szerelmére. A különös, mítoszok övezte hegy, az Ararát, amely Törökország, Örményország és Irán határán helyezkedik el, történetünkben a vad hegyi kurdok lakhelye, a szabadság tehát rájuk is érthető, akik az oszmán pasával konfliktusba kerülnek. Az itt élők „a fájdalom hegyének”, törökül Ağrı Dağınak hívják azt a csúcsot, amelyen valószínűleg Noé bárkája is megfeneklett, a titokzatos, megközelíthetetlen hegyorom szintén mítoszhordozó.

Az előadás egészen szép, titokzatos képekbe sűríti e legendát, nyilván nem volt könnyű dolga a dramaturgnak (Sinem Özlek) és a rendezőnek sem (Yiğit Sertdemir), hiszen egy nagyívű, epikus történetből, regényből kellett dolgozniuk. A rendező a közönségtalálkozón úgy fogalmazott, megpróbálta a képekben kifejezni azt a lírai szöveget, amit a szerző a nyelvben mutat meg. Nehezen megbecsülhető, mennyire sikerült ez, különösen, ha nem olvastuk a regényt, de azt biztosan észrevesszük, hogy többnyire működik a színpadon látható világ, amelynek atmoszférájához azért nagymértékben hozzájárul az autentikus hangzásokat is felvonultató zene, és meglepő módon, az egészen ügyesen beleszőtt narrációk is megsegítik az előadást, holott ez színpadi műveknél sokszor hátrányos szokott lenni. Végeredményben tehát egy hangulatos, számunkra kissé egzotikusan ható keleties szerelmi drámának lehetünk tanúi, sok érzelemmel és titokkal fűszerezve.

A közönségtalálkozón aztán kiderül az is, mennyire más léptékű a „városinak” aposztrofált színház, mint ahogy elsőre gondolnánk. 1914-ben alakultak, még a köztársasággá lett volna Törökország. Jelenleg 12 különböző színpadon játszanak és körülbelül 12 ezer nézőt tudnak befogadni 340 a színészek és a dolgozók száma, óriási társulatról beszélhetünk. 40 darabot mutatnak be átlagosan évente, nagyon széles közönség előtt, hiszen mindenféle réteget ki kell szolgálniuk a mintegy 15 milliós nagyvárosban. Éppen ezért nagyon változatos a repertoár, sokféle művet játszanak a világirodalomból. Ebből a sokféleségből hozták el 2024-ben a nagy sikerrel bemutatott Háború és békét a MITEM-re, most pedig igyekeztek saját szerzőt választani, aki jól szemlélteti és jellemzi a török kultúra gazdagságát.

Ungvári Judit

(2025. május 07.)