Negyvenhét évesen hunyt el. Alig negyedszázados pályafutása alatt félszász színpadi szerepben láthatta őt a közönség. Többek között olyan előadásokban, mint a Dühöngő ifjúság, a Van, aki forrón szereti, a Padlás, a West Side Story, a Heilbronni Katica, a Sok hűhó semmiért, a Hair, a Csongor és Tünde, a Kétfejű fenevad, a Csókos asszony, A nyomorultak, a Koldusopera, a Bánk bán, a Mesél a bécsi erdő, a Tizenkét dühös ember, a Sárga liliom, Holdbeli csónakos... A hatvanöt éve született művészre tőle származó idézetekkel és a Nemzeti Színházban játszott szerepeinek felidézésével emlékezünk.
kuszált felhőbe feszül a csáklyám,
ezüst evezőm dalolva csobban,
úszom fekete égi habokban."
Holdbeli csónakos, 2003 | Fotó: Eöri Szabó Zsolt
„Az egyik felvidéki kis faluban, Vágsellyén születtem, két és fél éves koromig Farkasdon éltem, ott tanítottak a szüleim. Aztán a szlovákiai Komáromba, Komarnoba mentünk. Egyszerűen éltünk. Szüleim tele voltak apránként fogyatkozó illúzióval. Fiatalon és lelkesen elindultak egy úton, de nem látták az út végét, ami csupa kudarc lett. Hitvesztésébe bele is tört édesapám. Ám amíg a hite élt, bearanyozta gyerekkoromat. Akkoriban másról szólt a világ, mással foglalkoztak az emberek, mint manapság. Vegyes ajkú és kultúrájú közösségben nőttem fel, de diszkriminációban alig volt részem. Az együttélés később változott rossz irányba. De ez politika, a politika pedig nem érdekel.”
„Jó szerzőtől, jó darabban, jó rendezővel, jó szerepben szeretek játszani. Változatos szerepekre vágyom, nem hagyom magam beskatulyázni. (…) Boldog is vagyok. (…) Szabadúszó lettem, így megtalálnak ezek a feladatok, és én nem zárkózom el előlük. Iszonyúan izgat, hogy mi történik az ország színházaiban. (…) Én szívesen mozdulok ki a fővárosból.”
„Reggelente beülök a kocsiba, mostanában Kecskemétre megyek, aztán Szegedre. Próba után visszaülök a kocsiba, rohanok Pestre. Játszom egyet, hazamegyek, beveszek két Valeriánát, hogy valamennyit aludni tudjak. Ez az élet hosszabb távon életveszélyes. De van még négy-öt ilyen évem, amit ki tudok használni.”
„A kételyekből építkezem. Azok noszogatnak, lökdösnek. Meglehetősen sokat segít, hogy szakmai szempontból pallérozódom. Ez átsegít olyan hullámvölgyeken, amelyeken régebben csak hosszú idő alatt tudtam átvergődni. Ezért a kétkedéseim ideje is megrövidült. Ettől azonban még ragaszkodom a kételyeimhez.”
„Kisebbségi magyarnak lenni egy másik életérzés. Amikor idejöttem tanulni, döbbenten vettem észre, hogy itt mennyire nem fontos ez az egész. Néhányan abszolút közömbösek, például nem értik a magyar igazolványt sem, mások meg politikai erényt szeretnének Trianonból kovácsolni. Nekem a nihilből, de a pántlikás magyarkodásból is elegem van. A határon túli magyarnak azt jelenti a haza, mint a sivatagi embernek a víz. Egy sivatagi embernek a víz lelkiállapot. Szeptembertől a Nemzeti Színház tagja vagyok, mert fontos számomra, hogy a falak egészséges, jó szellemekkel teljenek meg. Megpróbálok ezért – tehetségemhez mérten – mindent megtenni. Ha ez nem sikerül, akkor tovább állok.”
Kaszás Attila
(Vágsellye, 1960. március 16. – Budapest, 2007. március 23.)
Az egykori Csehszlovákiában, Vágsellyén született. Gyermekkorát Vágfarkasdon töltötte, ahol szülei a helyi iskolában tanítottak, majd Komáromban tanult. 1983-ban végzett a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán Horvai István és Kapás Dezső tanítványaként. 1984-től tizenöt éven át volt a Vígszínház társulatának tagja, amit négy évnyi szabadúszás követett, játszott a Katona József Színházban, az Új Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a Rock Színházban, valamint Győrben, Kecskeméten, Sopronban és Szegeden. 2003-ban szerződött a Nemzeti Színházba.
Pályája során mintegy ötven darabban játszott főszerepet, televíziós és mozifilmekben szerepelt, különleges muzikalitása, kitűnő hangi adottságai révén számos zenés darabban és musicalben is remek alakítást nyújtott.
2007. március 19-én a Nemzeti Színház Tizenkét dühös ember című előadásának kezdete előtt agyvérzés érte, négy napra rá meghalt. 47 éves volt.
Munkásságát Jászai Mari-díjjal ismerték el. Halála után Magyar Örökség Díjat kapott.
Kaszás Attila Terem őrzi nevét a Nemzeti Színházban. 2008-ban díjat neveztek el róla, amelyet olyan színművész kaphat meg, akit kiemelkedő művészeti teljesítménye mellett közösségépítő magatartás jellemez. 2002-ben Zsigárd településnek adományozta édesanyja egykori házát, amely falumúzeumként és közösségi térként működik, a helyi kulturális fesztivál Kaszás Attila nevét viseli.
III. Richárd, Nemzeti Színház, 2004 | fotó: Kaiser Ottó
(2025. március 16.)