Egy politikai sci-fi szereplői

Leewei Kaplan

Horváth Lajos Ottó

az ENSZ mindenható főtitkára, a világegyesítő géniusz,
a 125 évesen végre meghalni vágyó, magányos ember

Az ENSZ egykori volt főtitkára, a darab főszereplője, a történelem dobogó szíve. Egy ember, aki mindent elért a világon, és most a sors gonosz iróniája következtében arra ítéltetett, hogy saját beteljesült álmával szembesüljön... méghozzá örökre.

Egyszerre testesíti meg az emberiség globalizált, transznacionális elitjének bűneit és erényeit. Olyan ember, aki megveti a nacionalizmust – de lelke mélyén maga is saját osztályának „nacionalistája”.

Őszintén hisz a humanizmus, az egyenlőség, az emberi jogok értékeiben – ugyanakkor pontosan tudja, hogy mire van szüksége a „tudatlan népeknek”; és ha valaki szembe is mer szállni vele, azt át kell nevelni, ha pedig makacskodik, akkor kényszeríteni kell és akár erőszakkal el kell juttatni a boldogsághoz.

Ami viszont a legmegdöbbentőbb, hogy Leewei elérte, amit akart.

A bolygón megteremtette az erőszakos boldogság uralmát – de most, úgy tűnik, szembekerült az utolsó és leküzdhetetlen akadállyal. „Boldoggá” tett mindenki mást, önmagát azonban nem tudta boldoggá tenni.

És még hagyján, ha minden álma kudarcot vallott volna... De nem, itt van, csak ki kell nyújtania a kezét – hogy megérintse... Mi az, ami nem hagy neki nyugtot? Mik ezek a kétségek, amelyek halálosan kínozzák, de nem hozzák el számára a halált?

Lazar Chomsky

Farkas Dénes

A barátból és harcostársból lett ellenség

Leewei Kaplan barátja, esküdt ellensége és a legrosszabb rémálma. Harcostársa, örök vitapartnere és bizonyos idő után a Föld egyesítését célzó projekt legfőbb ideológiai ellenfele, aki a döntő pillanatban fegyvert ragadott, és az ellenállás élére állt Kaplannal és annak eszméjével szemben.

Egy értelmiségi, akiből gyilkos és terrorista lett – mindezt azért, hogy megállítsa Kaplant, hogy megakadályozza a – Chomsky szemszögéből – iszonyatos tervek megvalósulását.

Kaplan a barátjának tekintette Lazart – aki aztán elárulta őt. Úgy gondolja, hogy annak idején nem tisztáztak minden részletet – mert akkor másképp is alakulhatott volna minden, talán meg tudta volna győzni Lazart, és ellenség helyett szövetségesek maradhattak volna –, és akkor nem halt volna meg annyi ember, nem történt volna annyi tragédia.

De már késő. Ami történt, megtörtént – és Chomsky háborút indított, emberek ezreit és ezreit gyilkolta le; mire válaszul Leewei Kaplan megölte Chomskyt, és az emberiség legnagyobb gonosztevőjeként hagyta meg egykori szövetségese emlékét a történelemben.

Ez az igazság. De ez nem a teljes igazság.

Amikor Kaplan visszagondol a Chomskyval folytatott beszélgetéseire, visszaemlékszik azokra az időkre, amikor vitatkoztak, veszekedtek, és utána együtt ittak a kocsmában... Kaplan rémülten veszi észre, hogy sokkal jobban hasonlítanak egymásra, mint azt gondolta volna.

Chomsky szadista makacsságában, és abban, hogy céljai elérésében nem számítottak az áldozatok, Kaplan a saját tükörképét látja meg. És ez nagyon nem tetszik neki.

Cassidy

Katona Kinga

Kaplan fiatalkori szerelme, egy meghiúsult álom keserű emléke

Kaplan első felesége; a nő, akit még azelőtt ismert és szeretett, hogy mindenható főtitkárrá vált volna, mielőtt még politikus, vezér, hős lett volna.

A fiatal Kaplan, aki úgy érezte, hogy a család, a felelősség, a szülők tekintélye elnyomja, az iskola után költőnek állt, és elszökött Afrikába, hogy utazgasson. Részéről ez ifjúkori lázadás volt – amiről mindenki tudta, hogy értelmetlen, de fontos volt a személyiségének alakulása szempontjából.

Ott, Sierra Leonéban találkozott Cassidyvel.

Együtt küzdöttek a háború következményeivel szemben: de míg Kaplan számára ez egy romantikus turistaút volt, Cassidynek ez jelentette az igazi életet, az igazi hivatást.

Nem véletlen tehát, hogy amikor Kaplan egy évvel később vissza akart térni a civilizált és nyugodt világba, a lány nem volt hajlandó vele tartani.

De megmaradt Kaplan emlékezetében.

Örökre.

Van úgy, hogy életünkben azok a történések, amelyek végül nem teljesültek be, nagyobb hatással vannak ránk, mint azok, amelyek valóra váltak. Ami megtörtént, az teljesen világos – de az, ami nem történt meg, álmaink és képzeletünk részévé válik.

És ahogy az álmok és a képzelet képesek mozgatni a világot, úgy egy véletlen találkozás egy véletlen emberrel, amely csupán keserű gondolatfoszlányokat hagy maga után – „másképp is alakulhatott volna minden...” – jobban megváltoztat bennünket, mint azt magunknak bevallanánk.

(2023. február 28.)