Premier • REX
A történet főhőse Leewei Kaplan, az ENSZ egykori főtitkára, aki véget vetett a háborúknak a Földön, és az emberiséget egyetlen világállamban egyesítette.
Kaplan – egy nagy hős. Egy legenda. Egy ikon. Kíméletlen kézzel, nem törődve a veszteségekkel, elvezette az emberiséget egy jobb korba, az Aranykorba, létrehozott egy virágzó világot – s hogy mindezt elérje, önmagát teljes mértékben az ügynek szentelte.
Egész életét, minden cselekedetét, vágyát, mozdulatát, testének minden sejtjét alávetve megváltoztatta a személyiségét, hogy mindent a nagy cél – a nagy álom – beteljesülésének rendelhessen alá...
125 éves, mesterségesen tartják életben, de ő már szeretne meghalni. Most, amikor a remélt és kívánt halál küszöbéről visszatekint az életére, amikor túl van már mindenen, és semmin se lehet változtatni, amikor már minden döntést meghozott, és nincs értelme azokat megbánni, Kaplan felteszi magának az egyetlen kérdést, amely még megmaradt számára.
A lángtengerbe torkolló csata után, amelyből győztesen került ki – mi maradt Leewei Kaplanból mint emberből? Valóban arra vágyott egész életében, hogy így végezze? Vagy ő más volt valaha; a hatalomvágy, a nagyravágyás egykor nem homályosították el a látását, és választhatott volna egy másik életet, amelyben valaki más lett volna a hős, Leewei Kaplan pedig önmaga maradt volna?
Az, akit valamikor elveszített.
Mindamellett ez a történet a politikai hatalomról is szól. Egy történet a meghozott döntések felelősségéről. Arról a felelősségről, hogy egyszer csak a legfőbb hatalommal felruházott politikus szemében az élő emberek helyébe számok lépnek, és ekkor mások élete vagy halála már nem jelenti morális vívódás tárgyát, hanem csupán lépcsőfokokat a Nagy Jövő felé vezető úton...
Azon Jövő felé, amit kifejezetten Ő gondol annak, és nem valaki más.
Mert az „igazság” már semmit sem jelent annak az embernek, akiben a nagy álom és az óriási hatalom egyesül. Ő teremti meg a saját igazságát és a saját világát – a többieknek pedig nem marad más, mint hogy ebben a világban éljenek. Vagy inkább túléljenek.
És ez a történet a magányról is szól.
És arról, hogy Istennel csak egyedül, szemtől szemben lehet találkozni. És a messzeségből oly csábítónak tűnő hatalom csúcsain hideg, halálos szelek fújnak.
A jövő gyorsan közeledik.
Néha még túl gyorsan is.
Kirill Fokin
(2023. február 28.)
