Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Színházi Olimpia

Szcenárium / Olimpia / Madách-bicentenárium projekt

Online flashback, 2022. november

A 2023-ban Magyarországon rendezendő Színházi Olimpia egyik kiemelt eseménye lesz a Madách-bicentenárium megünneplése. Ennek középpontjában Az ember tragédiája kortárs színrevitele áll, amellyel a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila a világ minden tájáról idesereglő művészjelölteket kívánja megszólítani, egy-egy történelmi szín új szempontú megformálására kérve fel őket.

Jelen válogatásunkban olyan írások szerepelnek, melyek a Tragédia világirodalmi rangját, 20. és 21. századi megítélésének és újraértelmezésének kérdéskörét járják körül. A tavalyi MITEM egyik fénypontja a világhírű színházi alkotó, Silviu Purcărete Tragédia-interpretációja volt. Ennek filozófiai hátterét, valamint a román mester eddigi életművét rangos színházi szakemberek méltatják. A korábbi MITEM-eken Purcărete számos rendezését láthatta a hazai közönség: Ahogy tetszik (2014), Gulliver utazásai (2016), Faust (2017), Meggyeskert (2019). A 2023-as Színházi Olimpián A skarlát hercegnő kerül bemutatásra, amelyet a Radu Stanca Színház társulatával állított színre.

 

· Király Nina: Az emberiség vagy az ember tragédiája? VI/6, 2018. szeptember, 64–70.
· Balogh Géza: Az ember tragédiája … a diktatúrában és a diktatúra után, VII/2, 2019. február, 5–17.
· Hubay Miklós: A dráma kristályrendszere, VI/6, 2018. szeptember, 43–49.
· Hubay Miklós: A bál után. Egyfelvonásos variáció az Eszkimó-szín témájára, Uo., 50–63.
· Pálfi Ágnes: A női éberség másállapota – Éva alakjáról… I/1, 2013. szeptember, 29–41.
· Visky András: Az ember tragédiája mint theatrum theologicum, IX/6, 2021. szeptember, 26–39.
· Sebastian Vlad Popa: A dráma celebrálása, II/2, 2014. február, 5–15.
· George Banu: Silviu Purcărete. Portrévázlat egy szabad művészről, V/3, 2017. március, 56–63.

 

„Madách drámai költeményét minden diktatúra veszedelmesnek ítélte. Németh Antal [1937-es hamburgi rendezését] az elfogadó bizottság be akarta tiltani, mert a falanszter-képet nyílt támadásnak tekintette a nemzetiszocializmus eszméje ellen. […] azzal a feltétellel álltak el szándékuktól, ha az ominózus XII. színben cirill betűs feliratok utalnak a Szovjetunióra. A kommunista pártállam még ennyit sem teketóriázott. Egyszerűen leparancsolta a színpadról.” (Balogh Géza)

„Ádám színeváltozása a színek során – mint egy pontos óra – mutatja annak a másik élőlénynek, az emberiségnek, ideje lejártát. Az eszkimó-szín – az utolsó percek. S mégis: majd a felébredésnél, a stopperóra mutatója visszaugrik a nulla pontra. »Ádám ismét, mint ifjú« írja a 15. szín instrukciójában. Úgy látszik, semmi akadálya sincs, hogy esetleg megint starthoz álljon Ádám is, és az emberiség is. Ezt is jelenti Ádám visszaifjodása: Rajta! Próbáljuk meg!” (Hubay Miklós)

„A parúzia színháza, jelenti be Silviu Purcărete Az ember tragédiája első próbáján […] azaz: »Krisztus megjelenése az utolsó ítéletkor« színháza. Vagy: a feltámadás színháza. A görög szó az uralkodó látogatásának a rítusára vonatkozott, az evangéliumokban a Megváltó utolsó látogatását, azaz a Messiás második eljövetelét jelenti, a beteljesítő végső eseményt, amikor helyreállítja »az országot« és megüli az utolsó ítéletet.” (Visky András)

(2022. november 16.)