Eposzi fricska - Petőfi Sándor és A helység kalapácsa

A helység kalapácsa Petőfi Sándor első könyve, 1844 októberében jelent meg. A Versek című, amely a költőnek igazi hírnevet szerzett, csak pár héttel utána, és ezekben a hónapokban fog hozzá a János vitéz írásához, amely a legnagyobbak és a legnépszerűbbek közé emeli majd. A tiszteletdíjként 40 pengő forint járt, amit a költő azonnal elküldött szorult anyagi helyzetben lévő szüleinek. 

A Petőfi által hőskölteménynek nevezett mű nem aratott sikert. A pozsonyi Hírnök kritikusa szerint a hölgyközönséget megbotránkoztató és elégetendő, a kor mértékadó lapja, a Honderű azt írta: „…ahelyett, hogy leereszkednék a költő a néphez, melynek nyelvén szól, lealjasul a pórhoz…” Petőfi A természet vadvirága versével vágott vissza a támadásokra a Pesti Divatlap karácsonyi számában: „Mit ugattok, mit haraptok / Engemet, hitvány ebek! / Torkotokba, hogy megfúltok, / Oly kemény koncot vetek.” Egy évre rá pedig – a szabályokat számon kérő kritikusok szűklátókörűségére utalva – így írt: „S mi a szabály? semmi más, mint a sánta középszerűség mankója.”

Mi lehetett az elutasítás, az értetlenség hátterében? 

Talán az, hogy ez a hősköltemény az eposz műfajparódiája akart lenni – egyesek szerint egyenesen (a Petőfi által egyébként irodalmi apjaként tisztelt) Vörösmarty Mihály volt a céltábla, vagyis a „nemzeti eposz”, a Zalán futása szerzője. A korszak dagályos és cikornyás költészeti divatját és a nemzetieskedést is gúnyolta, és témája, nyelve „alantas” volt. Mindez a Pesti Divatlapnál még éppen csak segédszerkesztővé előlépett ifjútól pimasz gesztusnak tűnhetett a kortársak szemében. De arról is vannak források, hogy a soproni és pápai diákok több ízben szavalták a mű részleteit – nekik „bejött” a tekintélyeknek és a fennkölt stílnek szánt fricska. 

Nemsokára aztán a mű humorára, iróniájára, a szellemes szószaporítások groteszk képeire és a parádés hexameterek álpatetikus hangvételére egyre inkább vevő lett a közöség. Már a szereplők megnevezése is mosolyt csal az olvasó arcára: szemérmetes Erzsók ötvenötéves bájaival, akinek kegyeiért Fejenagy, a kovács, vagy mint őt a dús képzeletű nép költőileg elnevezé: a helység kalapácsa, valamint Harangláb, a fondor lelkületű egyházfi ölre is mennek, hogy a falusi szerelmi háromszög-történetnek csak a főszereplőit említsük.

A helység kalapácsa a Nemzeti Színház és a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház (hivatalos nevén a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház) közös előadása, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját ünneplő emlékév eseménye.

Petőfi Sándor

(Kiskőrös, 1822. december 31. vagy 1823. január 1. – Segesvár, Fehéregyháza, 1849. július 31.)

Volt vándorszínész, statiszta a Nemzetiben, Shakespeare-fordító, de mindenekfelett: költő. Először 1842 májusában publikált, akkor még Petrovics Sándorként, de novemberben a Hazámban című versét már Petőfiként jegyzi. A kor nagyhatalmú írói, Bajza József és Vörösmarty Mihály támogatják. 1844-ben Debrecenből télvíz idején Pestre megy, és a Pesti Divatlapnál lesz segédszerkesztő. A János vitéz szerzője, a Toldi írójának, Arany Jánosnak a barátja. Megszámlálhatatlan versslágert írt: Arany Lacinak, Anyám tyúkja, Füstbe ment terv, Szeptember végén, A Tisza, Egy gondolat bánt engemet... 1847-ben vette feleségül Szendrey Júliát. A márciusi ifjak egyik vezére. Forradalmár. A Nemzeti dal költője (amit március 15-én nem szavalt el a Nemzeti Múzeum lépcsőjén). Később megbukott mint képviselőjelölt. 1849 januárjában csatlakozott Bem József erdélyi seregéhez. A segesvári csatában vesztette életét. Tömegsírba temették.

(2022. október 18.)