Márai mintha önmagával viaskodna - Tóth Auguszta: Ágnes

Nem kell sokat gondolkodnunk, hogy a darab magánéleti szálát tekintve is megtaláljuk a mával való párhuzamokat.

– A nő és férfi közötti viszony amióta világ a világ állandó és kimeríthetetlen témát nyújt az éppen aktuális kor e témával foglalkozó íróinak. A kassai kőfaragó, János és felesége, Ágnes, az általuk örökbefogadott leány, Genovéva, valamint János és Ágnes közös fia között kialakult különös viszony is lehetne akár egy mai regény tökéletes témája. Főleg ha a 21. század oly divatos életszemléletét veszem alapul, amelynek mottója a carpe diem, amelybe, mint tudjuk, sok minden belefér, ez csak nézőpont kérdése.

Mit képvisel Ágnes?

– Olyan egyszerű emberi értékeket, mint hűség, becsület, alázat. Nevének jelentéstartamával kiegészítve: nemes, egyszerű, tiszta. Okos, bölcs és nagyon zárt asszony, aki végtelen szerelemmel szereti a férjét.

A darabban szépen összeállnak a közéleti és magánéleti dilemmák: János és Ágnes tulajdonképpen kiegészítik egymást?

– Igen. Az emberek összefognak Kassáért – Jánosért. Megvédik a városukat és Jánost, a dóm kőfaragó mesterét, a művészt. János nem tagadja meg a férfibecsületet, a tisztességet, hű marad asszonyához, a városhoz és önmagához. Ágnes bölcs asszony, azt mondja a férjének: annyira szeretlek, hogy ha el akarsz menni, akkor menj. Megvárlak. Ágnes méltósággal tette, amit tett. Nem könyörgött a férjének, nem alázkodott meg. Márai ősi, tiszta tulajdonságokkal ruházta fel a két szereplőt, akik valahol tökéletesen egyek, talán még egyformák is – de olyan érzésem volt a darabot elemezve, mintha mindegyik szereplő maga Márai lenne. Mintha Márai önmagával viaskodna valamennyi karaktere által a művében… Ami számomra fájdalmas ebben az írásában, hogy a tiszta értékekért küzdő szereplők – annak ellenére, hogy látszólag minden megoldódik a maga módján, külső-belső küzdelmek árán – mégis vesztesek maradnak. Ágnesnek, aki hű, bölcs, tiszta és tisztességes, a végén mégis halnia kell... akár saját maga által? János mindent elveszít.

Mezei Mária-estjén is idéz Máraitól, és tudjuk, hogy őket titkos szerelem kötötte össze. Itt is kirajzolódik két nő vetélkedése.

– Mezei Mária halálosan szerelmes volt az íróba, aki, mint tudjuk, nős volt. Előszőr ugyan Márai mondta a színésznőnek a Krisztina téri cukrászdában, hogy nincs szüksége a szeretetére, más dolga van és el fog menni, de aztán visszajárt hozzá, és végül Mária küldte el őt. Később azt mondta az író  Füves könyvére, hogy „nem szeretem ezt a kicsi könyvet, sok-sok hazug, üres, nagyképű pufogás van benne, nagyon kevés a régi, igazi hangból”. Hektikus kapcsolat lehetett az övék, és megkockáztatom, hogy Márai kihasználta a nőket.

Kemény kritika ez a Füves könyvről – de milyen ma Márait játszani?

– Nem könnyű, mert a nyelvezete rendkívül intellektuális, úgy is mondhatnám: filozofikus. Ezért voltunk hálásak a rendezőnek, Szabó K. Istvánnak, aki megpróbálta a művet lecsupaszítani, és a lényegi mondandóját meghagyni, amitől kikristályosodhatott és leegyszerűsödhetett a darab – márais túlzások nélkül. Szabó K. rendkívül felkészült rendező, aki pontosan tudta, hogy mit szeretne majd láttatni. Márai kétségkívül nagy gondolkodó volt, kérdés, hogy úgy élt-e, ahogy – és amit – írt. Az utókorra hagyott magánéleti emlékek alapján nem feltétlenül.

Két nő vetélkedik a Macskajátékban is, amelyben ön alakítja Paulát, aki a biztosnak látszó pozícióban lévő Orbánnétól hódítja el a kiöregedett operaénekest, Csermlényi Viktort.

– Izgalmas próbafolyamat volt ez Szász Jánossal, és ennek keretében alakult Paula karaktere is. Egy olyan nőé, aki látszólag könnyed eleganciával, de pontosan kiszámítva, magától értetődő természetességgel és rácsodálkozással, egyszerűnek tűnő, de hihetetlenül rafinált módon hálózza be a férfit. Egy elegánsan számító, határozott hölgy. A kassai polgárok Ágnese a női természet másik arcát mutatja.

(2020. szeptember 16.)