Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +36 1 476 6800
Vissza a hírekhez

MITEM Krónika III.

Nemzetis előadásokkal folytatódik a MITEM

Öt perc a férfiakról, másfél óra Viripajevről. Szombaton az Álomgyárról beszélgettek nézőink az előadás szereplőivel és Kozma András dramaturggal.

Egy manapság olyan divatos kreatívírás-óra feladata is lehetne a következő: írjon egy ötperces monológot a férfiakról. Hogyan kezdené? A kortárs orosz szerző, Ivan Viripajev így írná körül a feladatot: képzeljen el egy színes New York-i kompániát. A társaságban megfér egymás mellett egy (ál)buddhista szerzetes, egy üzletember, könyvkiadó, szerkesztő, szóval a baráti slepp.

 

 

Első pillantásra Woody Allen-i összeállítás. De tényleg csak elsőre, hiszen az Álomgyár (Dreamworks) című dráma nem feltétlenül Manhattanben játszódik – éppenséggel játszódhatna Münchentől Budapesten keresztül Shanghajig bárhol –, tehát nem hatja át az amerikai metropolisz szeretete, másrészt Viripajev egy Woody Allenre nem jellemző, angyalszerű szereplőt vegyít a társaságba. És éppen ezzel a különleges, a túlvilág üzenetét hozó karakterrel mondatja el a közönségtalálkozók visszatérő nagy dilemmáját: a férfimonológot.

A MITEM tegnap esti közönségtalálkozóján is ez volt az egyik meghatározó téma: a Tarpai Viktória által alakított Elizabeth nagyjából ötperces monológja. Ahogy a színésznő bevallotta, hatalmas kihívást jelentett számára a monológ érzelmi-logikai felépítése. Már csak azért is, mert rejtélyes szövegről van szó. Ahogy a beszélgetés résztvevői megállapították: Viripajev egymásnak ellentmondó igényeket támaszt benne a férfiak számára, így nem eldönthető, mindez vádirat, szeretettel teli kritika vagy éppen biztatás. Amolyan nézőcsalogató horognak álljon itt egy rövidke idézet, Elizabeth így kezdi a feleségét gyászoló Davidhez (Trill Zsolt) intézett monológját: „A mai társadalomban, David, a férfi számára abszolút normálisnak állapotnak tűnik a boldogtalanság. A férfiak még csak fel sem fogják a tényt, hogy tényleg megengedik maguknak azt, hogy panaszkodjanak az életre. Egy mai férfi nyugodtan mondhatja – hogy »elveszettnek érzem magam«. Egy mai férfi megengedi magának, hogy nyavalyogjon és panaszkodjon az egészségére.” A folytatásért valóban érdemes megnézni a Viktor Rizsakov által rendezett Álomgyárat, de az már most biztos: ennek a darabnak emlékezetes pontja ez az öt perc. Aki csak látja, fennakad rajta.

Ahogy Viripajev eddigi munkásságán általában is. Kozma András dramaturg, fordító szerint Oroszországban sokan az új Csehovként tekintenek a kortárs szerzőre. (Tegyük hozzá, a címkét Viripajev visszautasítja.) Az idehaza is ismert, a még Debrecenben színre vitt Illúziók, a Részegek vagy az Álomgyár ugyanis újszerű dramatikus szövegek. A közönségtalálkozónak éppen ez volt a másik témája:

hogyan lehet Csehov, Sztanyiszlavszkij és Brecht után párbeszédet folytatni a nézőkkel egy olyan korban, amikor hihetetlen ingergazdagságban élünk.

S miközben szenvedünk a virtuális valóság hatásaitól, mágnesként vonz bennünket. Ebben a korban a színjátszás hagyományos kódjai is megváltoznak. Talán erre ébredt rá tegnap este közösen színész, dramaturg és néző. És még valamire: Viripajev szövege – főleg nagyböjtben – különösen alkalmas élet és halál kérdésének körüljárására. De az élet úgy hozta, hogy nemcsak a haláléra, hanem a születésére is. Az Álomgyár közönségtalálkozója ugyanis nem komor hangulatban ért véget: tegnap ünnepelte születésnapját Trill Zsolt színművész, akit egyszerre köszöntött (ál)buddhista szerzetes, angyal, könyvelő, dramaturg, és mindenek előtt: a nézők.

 

 

Őt és a Nemzeti társulatát már ma viszontláthatja a közönség, hiszen vasárnap Silviu Purcărete Meggyeskert-rendezésével folytatódik a MITEM. Meggyeskert? Miért nem Cseresznyéskert? Ez a kérdés például biztosan felmerül majd ma este a Csehov drámáját követő közönségtalálkozón.

L.GY.

(2019. április 14.)