MITEM Krónika II.
Boldogságbuborékok - a Polunyin-univerzum
Ma este 19 órától kerül sor az első nemzetis előadásra a MITEM-en. Ivan Viripajev kortárs orosz drámaíró darabja az Álomgyár (Dreamworks) után – a MITEM-re jellemző módon – közönségtalálkozóval várjuk nézőinket.
Tegnap bensőséges keretek között hazatért a MITEM: a Slava’s Snowshow csütörtöki bemutatójával külső helyszínen, a Fővárosi Nagycirkuszban elkezdődött a fesztivál. Pénteken viszont a Nemzeti hajóorrában kedélyes zászlófelvonással színházunkban is hivatalosan elindult a MITEM. Miután Szlava Polunyin és Vidnyánszky Attila felvonta a MITEM zászlaját, az érdeklődők gyűrűjében kezdetét vette a hatodik alkalommal megrendezett fesztivál első nemzetis programja. Nem bohóctréfa: szereposztás pénzfeldobással. Jónás Ágnes írása.
Manapság Dunát lehetne rekeszteni megmondóemberekkel, nem csoda, ha zavarba jövünk a sok tanács hallatán, s ha cikáznak a fejünkben a kérdések: Akkor most hogyan is éljek? Mit kell tennem ahhoz, hogy boldog legyek? Az orosz származású Slava Polunin nem guru, mégis közelebbi viszonyt ápol a boldogsággal, mint bármelyik felkapott életmódtanácsadó. Nem hallgat politikai híreket, nem hajlandó negatív dolgokról diskurálni, nem híve a lövöldözős videójátékoknak – csakis az élet napos oldalát hajlandó látni és láttatni. A Nemzeti Színház Kaszás Attila Termében szervezett, Egy bohóc tükrében című szakmai beszélgetésen elárulta, hogy melyek a boldogság legfőbb alkotóelemei:
A beszélgetést Kozma András, a Nemzeti Színház dramaturgja és Bozsik Yvette koreográfus-balettművész vezették – a közönség hol könnyezve nevetett a világ leghíresebb bohócának történetein, hol pedig lélegzet-visszafojtva nézte a videóvetítéseket, amelyekből kirajzolódtak a bohóclét nehézségei, szépségei, s az a varázsvilág, amelyben Polunyin mester él. Az egyikben elhangzott ars poaticája is: „A világ egy soha véget nem érő karnevál. A bohóc legfőbb célja, hogy az embereket boldoggá tegye, felszabadítsa és megnevettesse. Az előadásaink lényege, hogy a néző, aki beül az előadásra, gyermekké változzon, és a végén, ha működik az előadó és a néző közötti metafizikai hatás, a nézők szeméből örömkönnyek potyogjanak.” A beszélgetés elején Kozma a pályafutása kezdeteiről faggatta a Polunyint, aki elmondta, hogy tízévesen látott először Chaplin-filmet, melynek hatására azonnal beleszeretett a némafilm világába és a bohóckodásba. A kölyök című film lenyűgözte, s olyan érzés kerítette hatalmába, mintha a mennyországban járna.
Polunyin a 80-as évek elején alapította meg saját színházi társulatát, a Licegyeit (Alakoskodók), ez idő alatt született meg Assisai nevű bohóckaraktere. Pályája kezdetéről így vallott: „Kezdetben cigányéletet éltem, az autómat teleraktam a gondolataimmal, a kellékeimmel, a családom tagjaival, s jártam a világot. Nem volt házam, a bőröndjeimből éltem. Ötvenéves koromban határoztam el, hogy letelepszem – Párizst választottam otthonomul, mert úgy éreztem, hogy az az ideális hely egy magamfajta bolond számára.” Persze nem kötötte magát teljesen röghöz – folyamatosan úton van, SnowShow című nagyszabású produkcióját 1993 óta több száz városban látták nézők milliói, a bene szereplő csetlő-botló, piros orrú zöld és sárga bohócokat világszerte rajongás övezi. (Egyébként a vörös orr az emberi érzelmeket hivatott jelképzeni).
„Közvetlenül az előadás előtt mondom meg, ki melyik karakter bőrébe fog bújni, mert számunkra az a legizgalmasabb, amikor nem tudjuk előre, hogy mi fog történni. Senki nem léphet rutinból a színpadra. A clown léthez (a clown szót egyébként Shakespeare használta először, s ügyetlen, csetlő-botló figurát értett alatta) szorosan hozzátartozik a folyamatos ötletelés, a rögtönzés, nem véletlen tehát, hogy a mi társulatunknál nincsenek próbák. Aki próbálni mer, vagy csak kimondja a próba szót, azt elzavarom” – mondta széles mosollyal az arcán Polunyin, majd hozzátette, hogy az április 12-i budapesti fellépés előtt is pénzérme feldobásával döntötték a szerepekről, fiával, Ványával.
Szóba került a Cirque du Soleil-nél (CDS) eltöltött időszak is. Noha Polunyin (akiről időközben kiderült, hogy elnöke a Bolondok Nemzetközi Akadémiájának, Hans Christian Andersen oroszországi nagykövete, valamint a Delfinek Követségének hivatalos képviselője – utóbbi tagjaival, a delfinekkel évente egyszer szakmai találkozót is szervez) szerette a társulatot, egy idő után úgy érezte, megfullad a „sorozatgyártásra” szakosodott vállalkozásban. A gyári jelleg, a rögtönzést kiiktató, szórakoztatásra berendezkedett megagépezet megölte egy időre a benne lakozó bohócot. Hogy elejét vegye a mély depressziónak, búcsút intett a társulatnak. A CDS igazgatója azzal a feltétellel fogadta el felmondását, ha küld maga helyett egy embert. Polunyin nem teketóriázott: leszólított egy taxisofőrt az utcán, rábeszélte, hogy szerződjön le a társulathoz, de előtte még tanítgatta pár hónapig. A férfi ma a CDS egyik legtehetségesebb művésze… Az orosz nevettető egyébként a családjáról is szívesen mesélt (videófelvételen néhány éves lányunokáját is láthatta a közönség). Szerinte a legjobb iskola a gyerekeknek az, ahogyan a szülők élik az életüket.
A kétórás beszélgetés zárásaképpen Vidnyánszky Attila köszönő szavak kíséretében adta át Polunyinnak a színházat ábrázoló emlékdomborművet. A közösen eltöltött idő végére egy roppant emberi Polunyin-kép bontakozott ki. Kiderült, hogy a mester SnowShow-ja iránt a Nemzeti Színház dolgozói és művészei is rajongással vannak: Kozma Andrást rabul ejtette a produkció, visszaidézte gyermekkorát, hóeséssel kapcsolatos gondolatait és dunaújvárosi emlékeit; Szűcs Nelli, felszabadítónak nevezte az előadást, Bozsik Yvette (akinek kisfia komoly Polunyin-rajongó) pedig különleges művésznek nevezte Polunint, aki az élet azon szegmenseit is megmutatja, melyek mellett hajlamosak vagyunk közönyösen elsétálni.
A nevettetés szakértőjét hallgatva jogosan támadhat olyan igény az emberben, miszerint a világnak több Polunyinra volna szüksége. Olyanokra, akik megtanítják nekünk, hogyan formálhatjuk fájdalmunkat és bánatunkat mosollyá és békévé. Lehetséges, hogy így sok luciferi próbálkozás hiúsulna meg, s a világ röpte sem lenne olyan őrjöngő, mint manapság… Mindenesetre a mosoly megér egy próbát.
Ma este kerül sor az első nemzetis előadásra a MITEM-en. Ivan Viripajev kortárs orosz drámaíró darabját, a Részegek című közkedvelt előadás párját, az Álomgyárat (Dreamworks) játssza a Nemzeti 19 órától. Az előadás után – a MITEM-re jellemző módon – közönségtalálkozóval várjuk nézőinket.
(2019. április 13.)