Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +36 1 476 6800
Vissza a hírekhez

Kritika

„Caligula lettem magam is”

Horkay Hörcher Ferenc a Caligula helytartójáról

Mindjárt az elején lőjük le a poént: a Nemzeti Színház Caligula helytartója című előadása kiváló alkotás. Nemcsak a választott irodalmi alapanyag, Székely János 1972-ben, Marosvásárhelyen, jambikus versformában írt drámája miatt. Nemcsak a rendező, Szász János meggyőző munkája okán – aki kellékesként részt vett Harag György 1978-as, legendás, gyulai várszínházi előadásában is. Hanem egészen egyszerűen azért, mert ami a színpadon zajlik az előadás 100 perce alatt, végig leköti, sőt lenyűgözi a nézőt, érzelmeket ébreszt benne, igénybe veszi értelmét, s még az előadás után is biztosan foglalkoztatni fogja – nem utolsó sorban a mára, személyes sorsára vonatkoztatott kérdései révén. Hiszen Caligulához nemcsak a helytartónak (tőle való a címben idézett mondat), de minden szereplőnek, sőt minden nézőnek viszonyulnia kell.

A darab szerzőjét, Székely Jánost íróként ismerjük. Valójában nemcsak hogy filozófusnak készült, hanem egész életében, íróként is az maradt. Ahogy maga fogalmaz: „Én filozófus akartam lenni. Nekem az volt a becsvágyam, hogy megértsem a világot… a filozófiai tartalmakat, amelyekre rájöttem, költői képben verssé formáltam. Így tudtam elsütni gondolataimat. Innen származik a mély konzervativizmusom. Mert nekem az volt a fontos, amit mondok.”

A Caligula helytartója bölcseleti dráma. A Josephus Flavius, Alexandriai Philón és Tacitus által is feljegyzett történet szerint a római császár azt parancsolja szíriai helytartójának, Publius Petroniusnak, hogy állíttassa fel a császár szobrát Jeruzsálemben, a zsidók templomában. Petronius jó politikus, s meghallgatja a zsidók vallási vezetőjének, Barakiasnak az ellenérveit. Kettejük, a római helytartó s a jeruzsálemi templom főpapjának vitája több fordulóponton át vezet el a darab csúcspontjáig. A tét örök érvényű és aktuális: vajon melyik hatalom az erősebb, az egyházi vagy a világi, vajon melyik erő győzedelmeskedik a világon, az elnyomó birodalmi logikáé vagy az ősei hitéhez ragaszkodó vallásos kultúráé. Székely bölcseleti igényű, klasszikus fogantatású drámája e konfliktuson keresztül a hatalmi önkény természetére és korlátaira kérdez rá.

Szász János rendezése tiszteletben tartja a darab logikáját. A rendező a „bábáskodás” módszerével él – segíti, hogy a kétféle igazság a lehető legvilágosabban tudjon megmutatkozni. A főszereplővel készült interjúból tudjuk, hogy a színészeket is szabadon engedte rögtönözni a próba kezdeti szakaszaiban. Elgondolása mindössze annyi, hogy a szó eredeti értelmében véve színpadra alkalmazza a darabot. Meglepő és minden tekintetben meggyőző húzása, hogy lényegében a fizikai színház világába helyezi át a szellemi küzdelmet. A csupa férfi szereplő összecsapását a test-test elleni birkózás képeivel jeleníti meg – utalva egyúttal a római testkultúrára, a római katonai erények korabeli jelentőségére.

A rendezői döntésnek megvan a maga történeti alapja: a helytartó, a római követ és a helytartó egyik közvetlen testőre is az erényeire büszke római politikai elithez tartozott.

A fizikai színházra utaló színpadi jelenlét nagyon jól áll a Petroniust alakító Trill Zsoltnak: az általa formált, erős és impulzív figura a test és a lélek egyensúlyára törekszik, ez teszi alkalmassá arra, hogy a folyamatosan romló politikai helyzetben is megőrizze tisztánlátását és döntési képességét. Az égő szemű zsidó főpapot alakító Horváth Lajos Ottó ezzel szemben értelem és hit egyensúlyát valósítja meg: alakítása hitelességét tiszta beszéde és erkölcsi épsége adja. Sajnos az Agrippa királyt alakító Bodrogi Gyula nem tud sokat hozzátenni a helytartó és a főpap küzdelméhez. De a helytartó két kísérője (Kristán Attila, Bordás Roland), Decius, a római követ (Rácz József), a zsidók csoportját játszók, sőt a főiskolások is hozzájárulnak a Gyulai Várból a Nemzeti stúdiójába átplántált előadás csoportos testi-fizikai színházi közegének megteremtéséhez.

Figyelem! A Székely darabját hűségesen követő előadás az utolsó jelenetben elkanyarodik az eredetitől. Petronius kezében égő gyufaszál, mely, ha aláhull, lángba borul az előtte olajjal meglocsolt, becsomagolt hatalmas szobor, a helytartói palota (s a színpad) is. Veszélyes vég!

 

a szerző esztéta, az MTA Filozófiai Intézetének igazgatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora

(2019. január 10.)