Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +36 1 476 6800
Vissza a hírekhez

Premier

Felfedezés - Szász János rendező

Caligula helytartója

Negyven éve statisztaként vett részt az ősbemutatón, most ő rendezi a Caligula helytartóját. Szász János színház és filmrendező Székely János drámájáról, a buta aktualizálásról, egy kérdéseket megválaszoló, férfias előadásról és a rafinált olvasás szükségtelenségéről.

Életrajza szerint 1976-1980 között kellékes volt a Nemzetiben. Ebben a minőségében vett részt negyven éve az 1978-as ősbemutatón a Gyulai Várszínházban?

– Statisztaként is szerepeltem benne, én voltam az egyik zsidó a sok közül. Nagy ajándék volt, hogy végig ott lehettem a próbákon. Ezek során igen közel kerültem a rendezőhöz, Harag Györgyhöz, aki megengedte, hogy mellette lapítsak, így egyszerre voltam asszisztens, ügyelő, kellékes, és minden, ami csak belefért. Életem nagy egyeteme volt, hogy végignézhettem, miként születik meg egy előadás egy ilyen jelentős alkotó keze között. Többet jelentett ez, mint egy szemeszter később a Színművészeti rendező szakán.

Szász János rendező a darab olvasópróbáján

Végigfutott a fejében az az előadás, amikor elkezdett dolgozni a saját változatán?

– Sokat gondoltam rá, meg is néztem a felvételt. Érdekes volt újranézni az ifjúság fátylán át, hogy milyen egyszerű, milyen érvényes előadás volt a fiatal Lukács Sándorral, és a zseniális Őze Lajossal. Látni megint, Harag hova tette a hangsúlyokat. És hát csodálatos képek voltak benne. Amikor például a két segédtisztet keresztre feszítik a vár fokán! Megpróbáltam felidézni magamban annak az előadásnak a hangulatát, de az eszembe se jutott, hogy bármit is átvegyek belőle. Nagy áhítattal néztem, és egy nagyon világosan beszélő előadást láttam. És persze megint eszembe jutott, hogy én akkor ott a mesterséget tanultam Harag Györgytől. Tőle leshettem el a színházat.

A román diktatúra legsötétebb időszakában, az 1970-es élvek elején született a darab, amikor nem lehetet nyíltan beszélni a hatalomról. Akkor nem lehetett aktualizálni, ezért volt szükség egy történelmi dráma műfajára. Ma nincs szükség a kódolt beszédre. Az aktualizálás pedig mindig hat.

– Nem vonatkoztathatunk el attól, hogy milyen közegben született a darab, ugyanakkor semmilyen buta aktualizálásba nem akartam belemenni. Elég egyértelműen és univerzálisan beszél ahhoz a mű, hogy szabadon gondolkodjunk róla.

És mit mond?

– Arról beszél, hogy az ember meddig marad tisztességes, ha hatalom adatik neki. Petronius helytartó azt a parancsot kapta, hogy vigye be a jeruzsálemi szentélybe a császár-isten, Caligula szobrát. Megteheti, mert minden hatalom az ő kezében van, ő mégis hajlandó vitába bocsátkozni Barakiással, a szentély papjával, aki népe kiirtása árán is megakadályozná ezt. Székely János húsbavágó kérdéseket fogalmaz meg, és rendre válaszol is rájuk. A miénk is egy kérdéseket feltáró és azokat meg is válaszoló előadás. Nagyon világosan mutatja Petronius szándékait, és azt is, hogy milyen utat jár be, s hogy melyik az egyetlen út. Nem kell rafináltan olvasni a darabot ahhoz, hogy ezt megtaláljuk benne.

Tulajdonképpen két ember, Petronius és Barakiás vitája, párbeszéde a darab. A Gyulán nyáron már bemutatott előadás fényképei mégis erős vizualitásról, mozgalmasságról árulkodnak.

Egymással szemben Petronius és Barakiás (Gyulai Várszínház) | Fotók: Eöri Szabó Zsolt

– A Caligula helytartójában nagyon fontos a párbeszéd, a gondolatok összevillanása, az érvek és ellenérvek retorikája. Ugyanakkor nem tudtam kibújni a bőrömből, hiszen filmrendezőként is képekben szeretek fogalmazni. De most minden vizualitás mellett a szóé a főszerep ebben az előadásban, a látvány csak aláhúzza az egészben lüktető nyugtalanságot és a konfliktus súlyosságát. Itt egymás ellen szavakkal kell győzni. Mivel ez egy igen kemény, életre-halálra menő vita, igen fontos volt számomra, hogy az előadás is erős, férfias legyen.

Hogyan értsük ezt?

– Megidézzük a kort, amelyben a történet játszódik, az időszámításunk utáni első század közepét, a mindent meghódító, mindenkit leigázó Római Birodalmat. A császár provokál, parancsot küld, és elvárja, hogy érvényesítsék az akaratát. Vigyék be a zsidók a szentélybe az ő aranyszobrát, dobják ki onnan a Mindenhatót, és őt, Caligulát, a császárt bálványozzák, őhozzá imádkozzanak. Vagyis a történet a konfliktus kiélezésén alapul, ez egy erőszakos közeg, polgárháború, népirtás küszöbén állunk. Nem véletlen, hogy Székely nem is írt a darabba női szerepet.

Ha színészként választhatna, Petronius vagy Barakiás lenne?

– Mind a kettő impozáns szerep, de inkább Petronius lennék. Sok a hasonlóság köztünk, magam is töprengő alkat vagyok, sokat vívódom. Depresszióra is hajlamos vagyok, sokszor csak ülök, ahelyett, hogy cselekednék… Persze jobb lenne a bölcs, erős, határozott és megingathatatlan Barakiást mondani.

2005-ben nagy sikerrel vitte színére Bulgakov Mester és Margaritáját a Nemzetiben. Milyen volt újra itt dolgozni?

– Nagyszerű emlékekkel érkeztem, a hely is ismerős volt, de ezekkel a színészekkel most dolgoztam először. Felkavaróan friss élmény volt ez a másfél hónap próbaidőszak, a gyulai bemutató, és most a készülődés a második premierre a Nemzetiben. Nemcsak a darab bölcseletét adták remekül vissza a művészek, hanem a háború brutalitását is. Mindegyikük felfedezés volt számomra – a figyelmük, a nyitottságuk, ahogy félredobtak minden veszélyérzetet, és nyitottan, fizikálisan, mentálisan is veszélyesen, végletesen, egymást figyelve, remekül próbáltak. És ezt nem udvariasságból mondom.

(2018. szeptember 17.)