Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Október 17., 19 óra 30 perc Kaszás Attila Terem

Dózsa

A Gyulai Várszínház előadása

Székely János:

Dózsa

monodráma

Székely János nyolc részből álló nagy verse, a Dózsa (1964) egészen különleges helyet foglal el a marosvásárhelyi író életművében. Ki tudja, miért, sem az összegyűjtött versekben nem szerepel, sem a drámák között. A különcségeiről (díjak elutasítása, stb.) ismert szerző így akarta megjelölni műfajtalan műfaját, vagy így akarta kiemelni önvallomásának fényét?

 

Játssza: Bartus Gyula


Zenei közreműködő: Pribojszki Ferenc

Rendező: Árkosi Árpád

 

Mikor?
Hol?

Október 17. Nemzeti Színház – Kaszás Attila Terem, 19 óra 30 perc
Az előadás ingyenes, regisztrációhoz kötött. Kérjük, kattintson itt a regisztráció megkezdéséh
ez.

 

Az évtizedek alatt számtalan Dózsa-megjelenítést láttam, egyszerű és egy kissé bonyolultabb színpadon is, de az összes közül a prímet a Bartus Gyula által megformált főhős viszi. Hihetetlen az a jó szövegmondással, érzékeny értelmezéssel megvalósított, a győzelem és az elbukás mezsgyéjén születő szellemi libikóka – nem kis fizikai erőt követelő mozgásokkal, kitörésekkel –, amely Bartus lényéből, szerepértelmezéséből fakad. A színész dobog, kardot forgat, táncol, énekel, imádkozik, s a játék hatvanhat percében olyan izzó hangulatot teremt, hogy csak ámulunk.  (Részlet Szakolczay Lajos írásából, Magyar Fórum, 2018. július 26.) 

(2018. szeptember 11.)