Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

MITEM 2018 - Krónika

V. MITEM - nyolcadik nap, 2018. április 17. kedd

Alice and his friends, avagy Bocsárdi, a megújuló energia

Amit a MITEM nyolcadik napján láttunk-hallhattunk este héttől a nagyszínpadon, az egyszerre regényadaptáció tomboló koncerttel, mozgókép-animáció kirobbanó szóló és tánckar-koreográfiákkal, és őrült hangerővel. De hogy mindez még egy születésnapi ajándék is, azt csak a rendezőtől tudtuk meg a közönségtalálkozón.

Bocsárdi László elmesélte, hogy tizenhárom éves kislányának szeretett volna egy előadást készíteni. Adott tehát a kamaszproblematika, és meglett a szöveg kiindulópontja is a Lewis Carroll-féle Alice-meseregényekben. Ehhez társult a sZempöl Offchestra. A formációt Bocsárdi Magor alapította öt társával együtt. Zenéjükben szabadon váltanak a műfajok között: a vad techno és a free jazz keveredik egymással úgy, hogy a hangsúly mindig az atmoszféra megteremtésén van. Magor még öt évvel ezelőtt a zenekar egyedi stílusát így határozta meg: „Balkán Teatro Disco” - pedig akkor még nem sejtette, hogy egyszer zenekarával együtt belekerül édesapja egy előadásába.

Bocsárdi László – vegyészmérnökként - messziről indult a nyolcvanas években az unalmas, hamis, minha- és tettetett színház megreformálásának szándékával. Az egyetemi színjátszó csoportban, és később, az általa szervezett – akkor még amatőr – társulatban a hangsúlyt mindig az őszinteségre és a játékra helyezte Grotowski jelenidejűsége és az Artaud-féle őrület jegyében.

Minden előadása más és más lett, folyamatosan megújult, mígnem - hallottuk a közönségtalálkozón - igazgatóként elfáradt, már önmagát kezdte unni, és arra gondolt, hogy ezt az egészet abba kell hagynia. Akkor jött az ötlet, hogy a fiataloknak a fiatalok nyelvén csináljon egy előadást. Kiválasztotta a munkatársait, és bizalmat szavazott nekik, mindenkit hagyott szabadon dolgozni. Az eredmény magáért beszél.

 

Tulajdonképpen koncertbe ágyazott felnövekvés-történetet láthatunk, ahol nehezünkre esik eldönteni, hogy a Rancz András vizuális és hangsúlyozottan nonfiguratív effektjeire felfűzött falfestés teremtette pszichedelikus bódulat a fontos, a koncert, vagy ezzel ellentétben Korodi Janka tétova, és önmagát kereső Alice, aki végig ellenpontozza mindkettőt. Az Őz figurájának megtalálása és fókuszba emelése megadta és lezárta a koncert-őrületet a legszebb utolsó jelenettel.

Vagy – hogy még közelebb jussunk az előadás stílusához – keverjük össze a fenti bekezdést alkotó szavakat. Megtehetjük, hiszen a szívünkhöz oly közel álló dadaistákra hajazó módszert az előadás szerkesztésekor is alkalmazták – a szerk. 

Korodi Janka tétova, hangsúlyozottan nonfiguratív pszichedelikus bódulat, koncertbe ágyazott Alice, ahol, vagy ezzel ellentétben Rancz András Őz figurájának megtalálása és vizuális fókuszba emelése tulajdonképpen fontos. A koncert-őrületet nehezünkre teremtette és önmagát eldönteni lezárta az utolsó, kereső effektjeire felfűzött felnövekvés-történetet, hogy végig ellenpontozza mindkettőt a falfestés jelenettel. A legszebb a koncert, és aki megadta. És láthatunk.

Az eszement világ vizualitása mellett Kiss Zsuzsanna kongeniális jelmezei fokozták a látványt: Alice megtriplázódása révén egy csenevészebb és egy termetesebb leányka is megjelent a színpadon. A Nemzeti közönsége így a János vitézt, Attilát és Bánk bánt alakító Mátray Lászlót most hosszú szőke parókával és álarccal láthatta egyen-Alice jelmezben.

 

 

A testi adottságokat is messzemenőkig kihasználó jelmezek az extermitás irányába indultak: gumikesztyűk, pántok, állat- ember- és tű-maszkok, testre simuló legkülönfélébb mintázatú kezeslábasok. Felejthetetlen pillanatok közé tartozott a két zenész egymást túllicitáló pantomim versengése, miközben az összes zenei effekt a mindvégig jobb és bal oldalt jelenlévő és az előadás teljes hosszát végig animáló-zenélő hattagú együttes tagjai adták.

 

A közönségtalálkozón szót kért egy tizenkilenc éves lány, aki elmondta, hogy ez az előadás tökéletesen telibe találta. Pillanatnyilag a Képzőre jár, de mindig is ingadozott a rajzolás és a színpad között, és most nagyon sajnálta, hogy nem ő játszhatta Alice szerepét. A sokak szerint fájadomküszübön túli hangerőre utalva megjegyezte: „Nekem itt van a zene hangereje..., itt kezdődik.” Minden felnőttet sajnált maga körül a nézőtéren, de nagyon hálás volt, mert számára ez az előadás pontosan idézte, lefedte az elmúlt hat évét. Sírt és kiabált, mondta, akkora hatással volt rá az előadás. Olvasta a regényeket, látta a 2010-es Tim Burton-féle tótágast, ami számára ugyanúgy megmutatta a kamaszkor "gyönyörű mocskosságát".

A közönségtalálkozó végén Vidnyánszky Attila immár a harmadik emlékérmet adta át Bocsárdi Lászlónak, kiemelve a sepsiszentgyörgyi műhely folyamatosan megújuló ritka képességét.

Az előadás hatását jellemzi, hogy a beszélgetés résztvevői kis csoportokba gyűlve, a közönségtalálkozó végeztével is még hosszan beszélgettek.

 

szöveg: Kereszty Ágnes
fotó: Eöri Szabó Zsolt

(2018. április 18.)