Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Színháztörténet

Ivánka Csabára emlékezve

Ivánka Csaba (1948-1996) a Nemzeti Színház tragikusan fiatalon elhunyt színész-rendezője április 17-én lett volna 70 éves. 

„A színház legfontosabb eleme a színész. Rajta látszódik, rajta keresztül nyilvánul meg az érzelem, az élmény, születik a katarzis. A szándékot, az eszmét – hatás formájában – ő juttatja el a közönséghez. Az ő munkája, eredményessége, minősége azonnal megmérettetik. Munkájának értelmét, vagy értelmetlenségét, a jelen igazolja. A jövő is a jelen alapján méri a róla megjelent, vagy nem megjelent írások, cikkek, kritikák alapján. Állandósult harc, állóháború esetén ő hozza a legnagyobb áldozatot. Minden munkája, egész pályája kieshet a semmibe egy történelem által szakított lyukon, s vele együtt ugyanilyen sorsra juthat, akár egy színház egész korszaka. Véleményem szerint a színháznak nincs energiája, a színház nem ér rá az elkerülhetetlen napi gondok és konfliktusok mellett egy állandósult politikai indíttatású háborúskodásra.”   -  Ivánka Csaba 1994.

 

A művészről további információkat talál honlapunkon.

A művészre emlékező honlap - Ivánka Csaba életútja és a rá emlékező műsorok linkjei - a legrészletesebben

 

 

Iklády László fotói A Várszínházban1981-1991 között játszott Csíksomlyói passióból. A képeken Ivánka Csaba, Hámori Ildikó.
 

Emlékének ápolására és a magyar színházművészet támogatására, a művész édesanyja és testvérei 2000-ben alapítványt hoztak létre azzal az elsődleges rendeltetéssel, hogy évente egy alkalommal egy arra érdemes színházművész elnyerhesse az Ivánka Csaba-díjat, Pusztai Ágoston szobrászművész alkotását.

(2018. április 18.)