Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +36 1 476 6800
Vissza a hírekhez

MITEM 2017

Memento mori

MITEM második nap (2017. április 14. Nagypéntek)

A MITEM második napján, Nagypénteken láthatta a közönség a Teatro Tascabile di Bergamo társulat danse macabre ihletésű előadását Rosso Angelico, egy éteri utazó tánca címmel.

A hagyományokból építkező alkotóközösség

A Bergamói „Zsebszínház” társulata 1973-ban alakult Renzo Vescovi vezetésével, aki 2005-ben bekövetkezett haláláig minden előadást rendezett, és folyamatosan képezte a színészeket. Iskolát teremtő nagyformátumú alkotók halála sok esetben a társulat széthullását eredményezi, mint például Tadeusz Kantor vagy Jerzy Grotowsky esetében. Az olasz társulat ezzel szemben megmaradt mesterük örökségét továbbgondoló alkotóközösségnek. 2005 óta három előadást készítettek, mindhármat Renzo Vescovinak szentelve. Közülük az egyiket láthattuk ma este.

"Újat kerestek, és megtalálták a régit."

A Teatro Tascabile di Bergamo legfontosabb jellemzője, hogy magát csoportszínházként határozza meg, egyaránt merítve a színház nyugati és keleti elemeiből. Fontos fordulópontot jelentett művészi útjukon, amikor először mentek indiai tanulmányútra. A hetvenes években alakult színházat megújító európai társulatok hasonlóképpen fordultak a Távol-Kelet hagyományaihoz: Brook, Mnouchkine, Barba. Újat kerestek, és megtalálták a régit.

Az előadást követő beszélgetésen a balesetet szenvedő, begipszelt kezű Tiziana Barbiero elmondása szerint ott, Indiában értették meg a hagyomány fogalmát, és azt is, hogy az csak a csoporton belül tud megszületni. Nagy mestereiket követték: Grotowsky és Barba útján indultak el, de mint azt az előadás főszereplője, a 68 éves Giuseppe Chierichetti hangsúlyozta szintén a közönségtalálkozón, a mestereket addig kell követni, amíg abból függetlenség születik.

Színészképzésük lényegi eleme, hogy minden tag kötelezően megtanul egy ősi táncot, és azt folyamatosan, újabb és újabb tanulmánykörút során gyakorolja. S habár magában az előadásban egy az egyben soha nem szerepel a távol-keleti táncforma – ebben különböznek például az Odin Színháztól –, az előkészületek folyamatában mégis használják,és a dramaturgiája is megjelenik.

Rosso Angelico

A középkori haláltánc műfaja az Észak-olaszországi Bergamo környékén nagy hagyománynak örvend. Mint ahogyan Tiziana Barbiero fogalmazta az előadást követő beszélgetésen, a tizennegyedik századi európaiak elképzelték, hogy a halálba táncolva mennek, ugyanakkor pedig a tánc és a halál ellentétpárja a társulat tagjaiban nagyon mélyen előhívta indiai élményeiket: Síva, a legnagyobb istenek egyike egyszerre építi és rombolja a világot – táncolva.

„Talán a sír perspektívájából látni legjobban a világ jövését-menését.” – fogalmaz a MITEM műsorfüzete. Az előadás során egy idős férfi lépi át a halál küszöbét, és az odáig vezető út négy állomása elevenedik meg erőteljes képekben, hangokban, ritmusokban, táncokban, Rilke és Totò szövegei kíséretében. A holtak hangjainak kertje kapucnis ferences szerzetesekkel, akik arcukon koponya-maszkot viselnek és a legkülönbözőbb hangokkal és ritmusokkal kommunikálnak egymással. Az angyalok folyosóján indiai viseletbe öltözött doboló és trombitáló angyalokkal találkozik, akik előkészítik a díszvacsorát, amit a halál angyala ad, aki egy Jacques Brel sanzonra (La chanson des vieux amants – Dal a régi szeretőkről) táncol a szeretett nővel. Az utolsó - látványvilágában lenyűgöző - tánc a stációk lezárása, a piros színű port folyamatos egy helyben forgással egyre szélesebb sugarú körben szétterítő táncossal indul, aki után a piros porszőnyegen az idős ember segítőivel egyenként táncol.

Az előadás utáni közönségtalálkozót vezető Katona Imre a lényeget fogalmazta meg, amikor a különböző színházi kultúrák különbségét ecsetelte: a nyugati színház csak beszél, azaz diszkurzív módon közelít, a keleti pedig metafizikai lényeget artikulál - nem feltétlenül a szavakon keresztül. Salvatore Quasimodo (1901-1968) háromsorosát idézte az olasz művészeknek.

 Salvatore Quasimodo: Ed è subito sera (1942) „Ognuno sta solo sul cuor della terra / trafitto da un raggio di sole: /ed e subito sera.”  És mindjárt este lesz: „Ki-ki magában áll a Föld szivén, / szivébe szúrva egy-egy napsugár, / és mindjárt este lesz.”*


(*Rónai Mihály András fordításában, megőrizve a szív szóban kétszer is a rövid „i” betűt. 
Forrás: https://terebess.hu/haiku/quasimodo.html )

 

A MITEM a legizgalmasabb előadások bemutatásának alkalma és lehetősége, képviseli mindazt, ami a magyar színházi hagyományokban, még, nincs jelen - mondta Vidnyánszky Attila a közönségtalálkozó végén, átadva a művészeknek Madarassy István szobrász egy-egy alkotását, a MITEM hivatalos ajándékát.

Az estét a nagyszínpadon a Csíksomlyói passió zárta, a fesztivál pedig négynapos pihenőt tart. Halál után feltámadás, Nagypéntek után Húsvét.  Megünneplése után, találkozunk jövő szerdán.

 

Kereszty Ágnes

(2017. április 15)