Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +36 1 476 6800
Vissza a hírekhez

„Százötven évesnek kellene lennem”

Trill Zsolt – Galilei szerepében

A gondolkodás „hedonistájának”, a földi élvezeteket sem megvető tudós zseninek a megformálására készül a Zsótér Sándor rendezte Galilei életében. A hitében rendíthetetlen, belülről vezérelt Brand után Galilei küzdelmekkel, kételyekkel teli alakja egy újabb fajsúlyos színészi feladat Trill Zsolt pályáján.

Újoncnak számít a brechti világban.

– Lényegét tekintve igen. Még a kijevi főiskolán egy tanárunk megrendezte a magyar osztálynak vizsgaelőadásként a Koldusoperát, amiből Vidnyánszky Attila a beregszászi színház első évadában, 1993-ban szintén készített egy verziót. Abban Bicska Maxi lettem volna, de hetekig nagyon beteg voltam, és végül az egyik bandatagot játszottam. 1994-ben újra elővettük a darabot, Peacockot játszottam benne. A Zsótér-féle Galilei élete persze teljesen más lesz. Még a próbák kezdetén járunk, de az már látszik, hogy a minket körülvevő nagyon nyers, intrikákkal teli világba helyezi Brecht művét.

Trill Zsolt a Galilei élete próbáján  |  Fotó Eöri Szabó Zsolt
Trill Zsolt: Egy-egy jó próba vagy előadás után, hasonló érzéseket élünk át, mint amikor Galilei olyan égitesteket fezezett fel, amelyeket addig senki sem látott, rájött olyan összefüggésekre, amelyekre addig senki sem gondolt. És ez hatalmas hajtóerő.

Milyennek látja Galilei ellentmondásos személyiségét, aki a magánéleti, családi kapcsolatait is alárendeli a tudományos munkásságának?

– Az ellentmondásaival együtt lenyűgöző a személyisége. Azon kevesek közé tartozik, akik merték másként látni a világot. Belenézett a távcsövébe, és másnak látta a világegyetemet, mint amit a hivatalos tudomány állított róla. Megelőzte a korát, minden fortyogott körülötte. Közben tönkretette a családját, a lánya életét. A Galilei- féle emberekre minden korban szükség van az összes pozitívumaikkal és negatívumaikkal együtt. Óriási példák, nélkülük nem működik a világ.

Mi az a vezérmotívum, gondolati, érzelmi kulcs, ami szerep és színész közötti személyes találkozássá teszi a Galilei életét?

– Akarva-akaratlan találni a darabban egy sor dolgot, ami érinti a saját életemet. Amikor azt mondja Galilei, hogy negyvenhat éves vagyok, és semmit nem csináltam még, az elől én sem tudok menekülni, mert ugyanezt érzem. Az elégedetlenségében, de az örömeiben is vannak találkozási pontjaink. Egy-egy jó próba vagy előadás után, hasonló érzéseket élünk át, mint amikor Galilei olyan égitesteket fezezett fel, amelyeket addig senki sem látott, rájött olyan összefüggésekre, amelyekre addig senki sem gondolt. És ez hatalmas hajtóerő. Brecht hosszú éveken keresztül írta a Galilei életét, és a második világháború szörnyűségei, aztán az atombomba ledobása után felteszi a kérdést, hogy egy értelmes, okos embernek, egy tudósnak, aki formálja a világot, mit szabad és mit nem szabad megtenni. Galileiben letisztultság van, belső ébredés. Igazság szerint százötven évesnek kellene lennem a szerephez, tele bölcsességgel.

 A tudósok, az írástudók szerepe, felelőssége, súlya hangsúlyos aktualitással bír Brechtnél. Lát ebben párhuzamot a mával, a színházcsinálók helyzetével?

– Brecht mással sem küszködött, csak ezzel a kérdéssel – nyilván ezért érdekelte Galilei is. És ez ma is sokakat foglalkoztat. Brecht izgalmasan fogalmaz, éppen ezért nem kell őt szájbarágni, hogy érthető legyen. Nem a szövegnek a „felső” rétege az elsődleges, mert azt elmondjuk, hanem a mögöttes tartalmat kell eljátszanunk. És ebben éppúgy benne van az én helyzetem a színházban, a Nemzeti Színháznak a helyzete a budapesti, az országos, a nemzetközi színházi vérkeringésben, ami nem egyszerű. Nagyon sok a görcs, az előítélet, emiatt sokan nem jönnek el a Nemzetibe. Kimondva-kimondatlanul erre is gondolunk a színpadon. Ne csak papoljunk a nyitottságról, hanem legyünk is azok, ha már az írástudók felelősségéről beszélünk.

"Ha azt mondja, másszak fel a falra, megteszem..."  Trill Zsolt | Fotó Eöri Szabó Zsolt

Hogyan kezd hozzá egy szerephez, hogyan halad benne egyre mélyebbre? A Galilei élete esetében ez mennyi „agyalással”, küzdelemmel, belső kereséssel jár?

Trill Zsolt: Zsótérban is megvan az a fajta szent őrület, ami nélkül ezt a szakmát nem lehet csinálni. Ha azt mondja, másszak fel a falra, megteszem. Mert közben azt érzem, hogy velem mászik ő is. Ha megvan ez a bizalom, akkor jöhet bármi.

– Egy előadás létrehozása mindig egy út onnantól kezdve, hogy elolvasom a darabot, elkezdem tanulni a szöveget. Végül talán elérkezek oda, hogy tudok ezen az úton sétálni, netán szaladni is. A szöveg nézegetése, tanulgatása közben egyre több dolog kezd épülni fizikailag és az elképzelések szintjén is, hogy mi felé szeretném vinni a játékot, aztán belül valami elkezd működni. Ez nagyon személyes, és a személyesség vagy megszületik majd az előadáson, és látja, érzi a néző, vagy sem. Semmilyen koncepcióm nincs előre. Megtanultam már, hogy felesleges koncepcióval menni a próbákra. Igazából úgy érzem, hogy mi színészek katonák vagyunk. A hasonlat persze sántít, nagyon is, de arra gondolok, hogy az agyunk, a fizikumunk arra van trenírozva, hogy a próbafolyamat során teljesítenünk kell a „parancsokat”. Ez persze nem szolgai végrehajtást jelent, hanem kíváncsiságot: mit fog kérni, kitalálni a rendező, és hogy én miként tudom azt „végrehajtani”.

Zsótérral színészként találkozott először Maár Gyula Töredék című filmjében. Az előző évadban bemutatott Branddal kezdődött a közös színházi munka. Milyen új színeket hozott a pályáján az ő rendezői világa?

– Rendkívül szerencsés vagyok, mert mindig izgalmas alkotókkal dolgozom Vidnyánszkytól Rizsakovon és Purcărétén át Zsótérig. Mindegyikükkel más miatt jó dolgozni, mert nagyon mást gondolnak a színház lényegéről, más eszközökkel akarnak hatni a nézőre. Vidnyánszkynál például a szöveg csak egy alkotóelem, ugyanolyan fontos a zene, a mozgás, a fény, a tér. Zsótér nagyon fontossá teszi számomra a szót, az ő színházának középpontjában a dráma szövege áll, és minden a szavakból, a szövegből következik. Mindamellett nagyon érzelmes ember. A Galilei élete is tele van érzelemmel, ami kihagyhatatlan a színházból. Zsótérban is megvan az a fajta szent őrület, ami nélkül ezt a szakmát nem lehet csinálni. Ha azt mondja, másszak fel a falra, megteszem. Mert közben azt érzem, hogy velem mászik ő is. Ha megvan ez a bizalom, akkor jöhet bármi.

Törőcsik Marival és Zsótér Sándorral a próbán | Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Mit jelent együtt játszani Törőcsik Marival? Kipróbált partneri kapcsolat fűzi hozzá A szarvassá változott fiú óta.

– Vitathatatlanul a pályám csodálatos ajándéka, hogy együtt játszhatok vele. Minden pillanatát élvezem a közös munkának, rengeteget tanulok belőle. Törőcsik Mari egy ritka tünemény.

Szentgyörgyi Rita

(2016. február 19.)