Kíváncsiságot és gondolatokat szeretne ébreszteni a fejekben Brecht legszemélyesebb darabjával, a Galilei életével. A márciusi bemutató előtt, a próbafolyamat kezdetén beszélgettünk a szerző tán legavatottabb hazai színpadi tolmácsolójával, aki a Brand című Ibsen-dráma sikere után másodszor dolgozik a Nemzeti Színház társulatával.
Milyen személyes és szakmai szempontok mentén esett a választása a Galilei élete színrevitelére a Nemzeti Színházban?
– A Brand próbái alatt megszerettem a színészeket, akikkel dolgoztam. Amikor Vidnyánszky Attila felkért, hogy újra rendezzek a Nemzeti Színházban, olyan darabot akartunk hozni, amivel Trill Zsolt még nem találkozott. Mért pont a Galilei? A tanítás miatt. Ismerem a tanítás minden örömét, minden kínját, főleg a kínját. „Ki kell kiabálnom, amit tudok, mint egy szerelmes, mint egy részeg, mint egy áruló” – mondja Galilei a darabban.
Szenvedélyes, érzelmes szerzőnek tartja Brechtet?
– Szenvedélyes, felforgató, agyakat mozgató, tunyaság- és restségellenes. Brecht azt mondja, hogy a gondolkodás az emberiség legnagyobb élvezetei közé tartozik. Nem valami szomorú dolog. Rájönni valamire ugyanolyan érzéki öröm, mint meginni egy jó pohár sört. Galilei szerintem Brecht. Brecht egész életében kísérletezett, égették a könyveit, száműzetésbe ment. Meg akarta változtatni a világot. Galilei meg is változtatta. Nem látta Istent a távcsövén. Jól tette, hogy visszavonta a tanait vagy sem, nézőpont kérdése. A szerző és hőse nem tartják sokra a hősöket, a mártírokat, az önfeláldozókat. Galilei a darab végén azt mondja, hibázott. Másfelől megírta utolsó nagyhatású művét, a Discorsit (Matematikai érvelések és bizonyítások – a szerk). Sűrű, zavaros, gazdag élete volt.
Kihívás ma Brechtet rendezni?
– Brechtnek rossz a híre Magyarországon. Sötéten látó, mondják. Pedig a legtisztább fejű szerzők egyike. Tizennégy éves voltam, amikor láttam Törőcsik Marival A szecsuáni jóembert Major Tamás rendezésében, ha részleteiben nem is értettem, mégis minden részletre emlékszem. Ungár Júlia fordítóval, dramaturggal dolgozom már hosszú évek óta, akitől sokat tanultam Brechtről. Miatta kezdtem Brecht-darabokat rendezni. Kell rajtuk egy kicsit törnie az embernek a fejét, nem adják magukat olyan könnyen. Ravasz szerző.
A 2002-es szegedi Galilei élete rendezése Király Leventével a címszerepben a hedonista értelmiségi figuráját állította előtérbe. A mostani változatban, Trill Zsolt mellett Törőcsik Marira osztotta az idős Galilei szerepét. Koncepcióban, látványvilágban, miben tér el a mostani rendezés a korábbitól?
– A szegedi előadásban Caravaggio képek elevenedtek meg egy panellakásban. A készülő előadás fekete térben játszódik, egy kifordított-befordított, kétszintes házban. Megrázó volt Trillel és Törőcsikkel dolgozni a Brandban. Életem végéig tanulok Törőcsik Maritól. Azt szeretném, hogy lássák őt, és hogy a legszangvinikusabb, legironikusabb, legfájdalmasabb, legszkeptikusabb szövegek az ő élettapasztalatából szólaljanak meg. Szépnek tartom, hogy a nemzedékek tanítják egymást: ahogy a fiatal Vidnyánszkyt tanítja Trill, úgy tanítja Trillt Törőcsik a darab végén.
Milyen módszerrel dolgozik a színészekkel?
– Magyarázok, nem tudok ülve maradni, ordibálok, túl gyorsan beléjük akarom táplálni a szöveg összes ellentmondását. Mindig kérem őket, hogy kérdezzenek vissza, ha valamit nem értenek. Sok minden arról jut eszembe, amit a színészek csinálnak. Ha jó darabbal foglalkozol, újra és újra egy csomó új dologra jössz rá. A Galilei élete is ilyen, nem lehet a végére érni.
1998 óta rendszeren rendez Brecht-darabokat. Mitől megunhatatlan, örök érvényű, univerzális számára az ő világa?
– Mindig rácsodálkoztat, hogy buta vagyok, semmit nem értek. Tanulnom kell. És tőle lehet. Lobogó kíváncsiságot, csillapíthatatlan energiát sugall. Amit irigylek tőle, az a furfang, abszolút át tud ejteni. Bennem nincs ilyen képesség.
Szentgyörgyi Rita
Legszemélyesebb darabja
Bertolt Brecht és a Galilei élete
Brecht drámájának hőse Galileo Galilei (1564–1642), a kísérletekre alapuló modern fizika megalapítója, aki Kopernikusz tanait elfogadva és igazolva azt hirdette, hogy a világegyetem központja nem a Föld, hanem a Nap. Az inkvizíció elé idézték. Visszavonta tanait.
Galilei így beszél Brecht drámájában: „Célom nem az igazam bizonyítása, hanem hogy kiderítsem, igazam volt-e? Mindent, mindent újra kétségbe vonunk. És ha megtaláltuk, amit megtalálni szeretnénk, különös bizalmatlansággal szemléljük. Megfigyelésünk kiindulópontja: kíméletlenül ragaszkodunk ahhoz a tételhez, hogy a föld egyhelyben áll. És csak ha csődöt mondtunk, tökéletesen és reménytelenül vereséget szenvedtünk, és sebeinket nyalogatjuk, vetjük fel ismét a kérdést: nem volt-e mégis igazunk, és mégis mozog a föld.”
Brecht talán legszemélyesebb darabja a Galilei élete. Mért? Mert Galilei a kíváncsiságot testesíti meg. „Tudnom kell” – mondja, amikor az inkvizíció tiltása ellenére újra kísérletezésbe fog, hogy bebizonyítsa: a Föld forog a Nap körül. Személyes a „tudnom kell” gyötrelmes, és örömteli szenvedélye, a kételkedés saját eredményeiben is, a kísérletezés kudarcokkal teli hétköznapi robotja, a saját és mások életével való hazardírozás, a kisebb-nagyobb csalások, ravaszkodások és megalkuvások, és az ezekkel való szembenézés fájdalmas és kellemetlen józansága. És személyes az élet adta örömök tisztelete, legyen az evés, ivás, jó könyv, szép vers, új gondolat, a humor, bölcs irónia és a keserű önirónia.
A Galilei életén, mint majd minden darabján, folyamatosan dolgozott. Az emigráció ötödik évében, 1938-ban, Dániában kezdett foglalkozni vele. Az első változatot 1939-ben fejezte be. Az ősbemutató 1943-ban volt Zürichben. 1947-ben Amerikában Galileo címen, Charles Laughtonnal a főszerepben játszották. Az úgynevezett „amerikai változat” a színésszel való szoros együttműködésből született, és Brecht nem tudta meg nem történtnek tekinteni Hirosimát. Galilei és tanítványa utolsó beszélgetésében a tudósok, az írástudók felelősségére kérdez rá. 1955-ben újra elővette, és az amerikai változatot kiegészítette a dániai egyes jeleneteivel és a Berliner Ensemble próbafolyamatának tapasztalataival. A bemutatóra már csak a halála után, 1957 januárjában került sor.
Magyarországon az 1930-as és 1945-ös Koldusopera-előadáson kívül csak 1956 után kezdtek Brechtet játszani. A máig legnépszerűbb Koldusoperán kívül a Kurázsi, a Szecsuáni és a Kaukázusi szerepel gyakrabban a magyar színpadokon. A Galilei életének eddig négy bemutatója volt. 1962-ben a Nemzeti Színházban Major Tamás rendezésében Bessenyei Ferenc játszotta Galileit, 1971-ben Debrecenben, Ruszt József rendezésében Gerbár Tibor, 1987-ben Miskolcon, Csiszár Imre rendezésében Blaskó Péter volt Galilei. Zsótér Sándor 2002-ben Szegeden rendezte először. Galileit Király Levente játszotta.
Ungár Júlia
a darab fordítója, dramaturg
(2016. február 19.)
