1900-ban a Krím-félszigeten már elmondta Sztanyiszlavszkijnak egy tervezett darabja tartalmát, amelyet egy négyes ciklus befejező részének képzelt: „És lesz még egy: a mezítlábasok. Tatár, zsidó, színész, az éjjeli menedékhely gazdasszonya, tolvajok, nyomozó, prostituáltak. Csupa szörnyűség. Terveim már készen állnak, már magam előtt látom az arcokat, az alakokat, hallom hangjukat, beszédüket – cselekedeteik oka már világos előttem, minden világos...”
(1868, Nyizsnyij Novgorod – 1936, Moszkva mellett)
Eredeti neve: Alekszej Makszimovics Peskov. Hamar árvaságra jutott. Tizenévesen becsavarogta Oroszországot. Autodidakta. 1892-ben jelent meg a Makar Csudra című elbeszélése Makszim Gorkij (Keserű Maxi) aláírással. Tolsztoj pártfogolta, Csehov a barátja volt.
Az 1905-ös forradalom után letartóztatták, emigrált (USA, Capri). Az 1913-as cári amnesztia után hazatért. Az 1917-es forradalmat követően a külföldi irodalmat fordító központ vezetője lett. Bírálta a bolsevik pártot és Lenint. 1921-ben Olaszországba ment betegségét kezeltetni. 1931-ben Sztálin hazacsábította. A rendszer díszírója, az írószövetség elnöke volt. Tüdőbajban halt meg, mások szerint a szovjet állambiztonság végzett vele.
A világhírt hozó színmű, az Éjjeli menedékhely eredeti címe ez volt: Na dnye, vagyis A mélyben.
A szerzője is mélyről jött. Korán elárvult gyermekként megtapasztalta a nyomort, a kiszolgáltatottságot, a kegyetlenséget. Tizenhat éves volt, amikor gyalog indult neki Oroszországnak, alkalmi munkákon tengődött, parasztok, munkások, tolvajok, csavargók között élt. Testközelből megismerte az Éjjeli menedékhely minden egyes figuráját…
Gorkij a darab megjelenésének évében felolvasta a művet a Sztanyiszlavszkij által vezetett moszkvai Művész Színház színészeinek, de 1905-ig – nem hivatalos tilalom miatt – nem adhatták elő. Idegen nyelvekre azonban azonnal lefordították, és játszani is kezdték szerte Európában: Magyarországon például már 1903-ban bemutatta a Fővárosi Nyári Színkör a budai Horváth kertben…
A Kispolgárok, a Barbárok című színdarabok, valamint a szocialista realizmus alapműveként számon tartott regény, Az anya világhírű szerzője 1931-es hazatérésétől az 1936-ban bekövetkezett haláláig tartó években, a sztálini érában is fontos szerepet vállalt: ő lett a szovjet írószövetség elnöke, ám elszigetelten, az NKVD, vagyis az állambiztonság felügyelete alatt élt. Szolzsenyicin később egyenesen azt fejtegette, hogy Sztálin fölöslegesen ölette meg (hogy valóban így volt-e, máig nem bizonyított), mert Gorkij a nagy terror időszakát, „az 1937-es esztendőt is megénekelte volna”. Ugyanakkor jó néhány elemzés bizonyítja: műveiben nem dicsőítette kritikátlanul a rendszert – csak tudni kell a sorok között olvasni. Mihail Bulgakov, A Mester és Margarita szerzője, aki a sztálini elnyomás áldozata volt, azt jegyezte fel naplójában: „Gorkij mint ember nem rokonszenves, de milyen nagy és erős író, milyen döbbenetes és fontos dolgokat mond...” Például a lét perifériájára sodródott emberekről, akik az ő révén váltak a világirodalom ismert figuráivá: Klescs és Szatyin, a Színész, Vaszka Pepel, a Báró, Luka és a többiek… Az „éjjeli menedékhely” pedig Gorkij nyomán lett a zsákutcába került emberiség szimbóluma.
(2014. október 31.)