Újvidéki Színház 40 - Léphaft Pál karikatúra-portréi a Nemzetiben

Venczel Valentin az Újvidéki Színház és Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház igazgatója

(Egész úton idefelé az a szörnyű gondolat gyötört, hogy természetes hiúságának engedve Léphaft Pál áttért a kontaktlencsére…)

Lép és annak csuda Haftja

(második vagy harmadik kísérlet karikatúra-kiállítás megnyitására,

mégis mindig mintha az első lenne;

avagy én Palihoz nem voltam hűtlen soha)

 

Szemelvény a karikaturista életrajzából

Mikor Léphaft Pál megszületett, az ott bábáskodó kisasszony hirtelen ajka elé kapta a kezét, s aprót sikkantott:

– Jesszus, hisz’ ennek plajbásza van!

Gyorsan kerítettek egy fényképezőgépet, és lefényképezték. Aztán a furcsa kisfiú fotója, akinek valódi ceruza nőtt az orra helyén, gyorsan bejárta a világot. Így lett Léphaft Pál saját művészi kibontakozása előtt igazi celeb. Aki gyakorta kénytelen elsötétített szemüveg mögött járni-kelni, ne zaklassák autogramért folyton.

 

A karikaturista szemüvegéről

Az objektről, amely további vizsgálódás tárgyát képezheti, elmondható, valódi okuláré. Azért volt szükség rá, mert Palika látásában korai rendellenességre került sor. Azért is, mert ha csak nyuszikákat rajzolt a kredenc oldalára, akkor is túl közel kellett hajolnia, hiába szóltak rá. (Gyártson itt poént önmaga számára ki-ki, ahogy kívánja. Határozottan kijelentem: nem vagyunk rá kíváncsiak.)

Balázs Attila és Léphaft Pál

Szóval, a szemüveg! Tovább lehet mesélni, csak Ádámnál és Évánál kell éppen kezdeni. Meg annál a lábatlankodó förtelemnél. A kígyónál, amely sziszegő, ocsmány szájából felkínálja Ádám atyánknak a tudás: focilabdáját. – Ígyen látta legalábbis: L. P. (Aki szintúgy nem mai dzserek, ergo: long play-man!)

 

Folytatás, avagy a Pálok dicsérete. Meg a kisebbségi nyelv diszkrét bája-baja

E sorok derék mondójának édesapja, aki szintén Pali, de ő csak volt szegény… az Úr nyugosztalja… anno kijárt a meccsekre. Emlékezetes maradt, amikor egyszer a Vojvodina odahaza kikapott 6:0-ra a Partizántól. Hogy akkor apa mit tett össz bölcsületével együtt? Nos, vadul rázta az esernyőjét a bíró felé, és felettébb bárdolatlanul viselkedett. Kifelé menet, amikor a rendőr figyelmeztette, keserű dühében azt találta mondani (apa, a humorista), hogy úgy megírja a rend őrét, hogy az egész ország röhögni fog rajta. A milicáj (ki ma policáj) erre nem szólt semmit. És hogy apa megírta-e egyáltalán halálos döfésként a dolgot? Kérdés. Átélhette az írott szöveg hiábavalóságát. Quidquid agis, prudenter agas et respice finem. Apa belátta, jobb lett volna rajzolni, mint ahogy a Pali drusza. Csak neki nem volt ilyen csudálatos szemüvege.

 

Szemüveg és focilabda

Egyszer meg az volt hát, hogy a svédek játszottak otthon az olaszokkal. Nem jutottak semmire, akkor bejött egy nyurga viking srác, valami gumival rögzített, szódásüveg-alja szerkentyűvel a fején, és félpályáról bombagólt lőtt. A balsorsú bíró megadta, mire az olaszok nekiláttak körbeüldözni őt a pályán. Valami rejtélyes célzó-szerkezetet sejtettek az álnok gólszerző szemüvegében, de hogy milyet? Erről a Léphaft Pali (Paolo Lephaft, bon giorno… Paolo, come stai?) többet tudna mondani. Például az ő pápaszemébe épített görbetükrök rafinált rendszeréről. – Mert ilyen zseniálisan egyébként nem lehet. Istenem, nem lehet… A bevásárlókocsik között a maga keresztjét vonszoló Krisztusra mondom. Ámen.

Vége? Majdnem.

Még jöjjön a Telep, amely Újvidék város legnemesebb része. Mint a püspökfalat. (Még ha perem is, cukifalat.)

 

Telep, mikrofon, padlópaszta. (Végezetül, tényleg)

Egyszer valaki megkérdezte tőle, a telepi dzserektől itt Pesten, hogy valójában honnan sugározza műsorát a legendás telepi rádió, kapásból ezt találta válaszolni:

– Alkalomadtán például a telepi Pecsából.

És rögtön jutott eszébe a dzsereknek még számtalan szebbnél szebb gondolat. Sok érdekes arc. Megrajzolt vagy nem rajzolt (de jobb, ha igen). Valamiért mind odaképzelte őket a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületbe. Akár az itt kiállítottakat is mind egy szőrig-szálig. Szép szemig. És ott állt a parketten az életből és irodalomból, miként a fantasztikus Summertime című filmből ismert: Kovalszky Rezső, táncos léptű tanár ugyancsak. (Aki valamilyen formában ma is itt van közöttünk.) Ott állt a híres Kovi, a parketta ördöge. Mint Léphaft Pál, abban a tipikus pózban. Egyik lábával enyhén kilépve, csípőre tett kézzel, mintha arra várna, hogy őt is legalább leskicceljék. De nem sikerült, mert akkor megszólalt a zene, és az egész társaság lejteni kezdett. Hullámzott, kavargott színesen a bálterem.

És én emlékszem: akkor nagyon boldogok voltunk.

Vígan a Telepen.

Úgy mint most:

L. P. karikatúrái előtt.

Szédítő pillanat.

Isteni kegyelem.

Itt:

a Magyar Nemzetiben!

Karikaturista, újságíró. Autodidakta módon tanult rajzolni. Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karán magyar nyelv- és irodalom szakon végzett 1976-ban. 1977-1987 között újságíróként dolgozott az Újvidéki Televíziónál és a Magyar szó című napilapnál. 1990-1997 között a Napló című hetilap állandó munkatársa. 1992-től a Magyar Nemzet tiszteletdíjas karikaturistája. 1989-től a Telepi Rádió nevet viselő politikai kabaré szerzője, szereplője. Munkáit több tárlaton bemutatta a Délvidéken és Magyarországon. Díjak: a Montreali Nemzetközi Karikatúra-kiállítás 2. díja (1978), 

Az Európai Unió témájára kiírt pályázat III. díja (Budapest, 1996), Forum Képzőművészeti Díj, Újvidék (1997), a szerbiai Iparművészek és Formatervezők Szövetségének oklevele (1997); Karikatúra határok nélkül, különdíj (Budapest, 1997), a Szkopjei Oszten című szatirikus lap nemzetközi karikatúrapályázatának különdíja (1997), Napleány-díj (Szabadka, 2005), Európa-érem (2006).

(2014. április 19.)