Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

A közönségnek is jár a taps

Nem a Nemzeti Színházban és nem színházról beszélgetnénk Szűcs Nellivel, ha teljesül gyerekkori álma, hiszen szovjet táncdalénekesi karrierről álmodott.

Szűcs Nelli: Nekem, a tiszaújlaki kislánynak nem a pop meg a beatzene, hanem az esztrád volt a mindenem. Oroszul, ukránul, magyarul énekeltem. Mivel közel volt a falunk a szovjet-magyar határhoz – csak hogy félreértés ne essék, mi a szovjet oldalon laktunk –, fogtuk a magyar tévét is, és bámultam az ottani meg a szovjet esztrádműsorok sztárjait. Például Alla Pugacsovát – őrá talán még sokan emlékeznek. A technikatanárom, Bíró Pista bácsi ballagáskor azt mondta: ha órán tudtál koncertezni, meg bohóckodni, akkor menj és próbáld meg a felvételit a kijevi színművészeti főiskolára.

Bodrogi Gyula: Én néptáncosként kezdtem, szólótáncos voltam a SZOT együttesében. Az én „Pista bácsim”, az erdélyi származású Molnár István ott tanított meg sok mindenre, amivel elindulhattam – felvettek a Színművészetire, onnan a József Attilába szerződtem… Én azt szoktam mondani, hogy nem én választottam ezt a pályát, hanem az választott engem. Vitt-sodort magával.


Szűcs Nellinek minden oka meglett volna rá, hogy elhagyja a színészi pályát.

Szűcs Nelli: Beregszász volt az ígéret földje: mindent megígértek, és nem kaptunk semmit. ’89-ben született a döntés, hogy legyen hivatásos magyar színház Kárpátalján. Mire ’93-ban Kijevből, a főiskoláról megérkeztünk, már nem kellettünk senkinek. Igaz, közben felbomlott a Szovjetunió, Ukrajna független lett, összeomlott a gazdaság. Nem volt színházépület, nem voltak lakások, ezer forint volt – ha megkaptuk – a fizetésünk, nem volt hol próbálni és játszani. De akkor már nem hagytuk magunkat, azt akartuk, hogy legyen színház. Nem volt könnyű. Nem is szívesen beszélek erről, mert mások számára elképzelhetetlen az a nyomor, amiben akkoriban éltünk. Volt ám ennek haszna is: nem szólt bele senki, hogy mivel foglalkozunk. Mi pedig Shakespeare, Illyés, Beckett szövegeit elemeztük, hónapokig próbáltunk… Szabadság volt ez még akkor is, ha a nyomorúság szabadsága.

(…)

Szűcs Nellinek egyetlen igazgatója volt egész életében, Bodrogi Gyulának sok, és maga is volt igazgató.

Szűcs Nelli: Lassan huszonöt éve dolgozom Vidnyánszky Attilával.

Bodrogi Gyula: Jézusom. Ez már házasságnak is sok!

Szűcs Nelli: Tizenhét éves gyerekek voltunk, amikor a kijevi főiskolán tanítani kezdett bennünket Ati. Ő volt az egyetlen, aki ezzel a Kárpátaljáról érkezett csapattal szót értett, hiszen többségünk nem beszélt rendesen se oroszul, se ukránul, így szinte minden mesterségórát ő tartott nekünk. Rányitotta a szemünket egy új világra. Később is, amikor Beregszászban kezdtünk színházat csinálni, minden előadásunkat – egy-egy kivételtől eltekintve – ő rendezte, a csapat együtt volt éjjel-nappal, akár egy család. Neki a színházunkban az apaszerep jutott.

Nem egy klasszikus igazgatói feladat.


Bodrogi Gyula: A klasszikus igazgató adminisztratív figura. Tudja, milyen fából készül a díszlet, tiszta-e a színész jelmez-zoknija, hány embert tud eltartani a színház, kik azok a színészek, akikre bejön a közönség, melyik művésznek melyik szerep áll jól. ’58-ban kezdtem a pályát, és akkoriban szinte nem is nagyon tudtuk, ki az igazgató, mert nem volt fontos. Voltak kivételek, például Major Tamás, de ő nemcsak a Nemzeti igazgatója volt meg rendező, hanem színész is!

Bodrogi Gyula is színészből lett igazgató.

Bodrogi Gyula: Itt van az én drámai vétkem! A Vidám Színpadra hívtak igazgatónak. Akkoriban nagyon fájt a gyomrom, gondoltam, úgyse élek sokáig, addig meg leszek igazgató... folytatás a Nemzeti Magazinban.

Mit gondol Szűcs Nelli a rendezőkről és a színészek kiszolgáltatottságáról? Miért lobbizik Bodrogi Gyula a színészekért és mit nevez „ahhoz képest” színháznak? Áldás vagy átok, ha egy színésznek a társa is színész? Van-e jó és rossz közönség? Mindig igazgat mond-e Törőcsik Mari? Miért tapsolják meg a beregszásziak a közönséget? – többek között erről is olvashatnak a Nemzeti Magazin első számában.

Kornya István

(2013. szeptember 25.)