100 éve született Major Tamás

Molnár Gál Péter: ”Major – köszöntő” (Kritika, 1980.I.sz)

„Minden játékká alakult Majorban. A színház is. A politika is. A homo ludens keresztezése ő a homo politicusszal.”

Részlet a Népszabadság nekrológjából (1986. április 15. kedd):

„A felszabadulás utáni Nemzeti Színház Gellért Endre mellett az ő nevéhez fűződik, szervezeti és stiláris – művészi értelemben egyaránt, s nem lehet kétséges, hogy ez az időszak a színház egyik nagy korszakát is magában foglalta.”

Czímer József: Közjáték című könyvében így ír Majorról:

„Pályája során az a kép alakult ki bennem, hogy egy fantáziadús, nagyszerű művész, egy felelőtlen, zseniális ripacs és egy hiú, mindenre kapható cinikus udvaronc keveréke.”

Gábor Miklós: Jago (részletek) 1954. április 27.

„Míg rendez, M. tekintete jobbra–balra szaladgál, mintha azt lesné arcunkon, hogyan hatnak szellemes utasításai. Rendezés közben is szerepel, mintha nem azért adna instrukciót, hogy mi jobban játsszunk, hanem, hogy ő bizonyítsa tehetségét. Nincs–e ebben a zsarnoki rendezőtúltengésben valami segélyt kereső bizonytalanság is? Mi színészek bosszankodva és elragadtatással figyeljük rendezőnk produkcióját. De ő éppúgy élvezi bosszankodásunkat, mint elragadtatottságunkat. Néha feleslegesen kihívó – legalábbis úgy tűnik. De ki tudja? Talán kell neki ez a légkör, hogy minden percben provokáljon, és minden percben legyőzzön minket, talán az agresszió és a veszély érzése nélkül egyszerűen nem működne a tehetsége. És ez mégiscsak fontosabb, mint a pillanatnyi részeredmény…”

Molnár Gál Péter: ”Major – köszöntő” 70. születésnapjára (Kritika, 1980.I.sz)

„Major komédiás. Ha tetszik, ha nem: ripacs. Csokonai Karnyóné-jának Kuruzs uramja, ostinato szerepe: a vándor rímmester önportré is. Major a kócevők, mutatványosok, jokulátorok leszármazottja. Autentikusan közvetíti korunkhoz ezeknek a világot átölelő röhögését. Még hivatásos néptribun korában sem vette magára a hordószónokok komolykodó álarcát. Megőrizte játékos emberi arcát. Rendezőként is színész maradt: alkotói tiszteletlenséggel röhögött bele a tragédiába. A népművészet felől hozta magával a játék zabolátlan örömét. Plebejus illetlenséggel játszott színházat. S minél értékesebb – előkelőbb klasszikushoz fordult, annál illetlenebbül viselkedett. Politikusként is megmaradt színésznek. Minden felszólalását produkcióval zárta. A hivatalos közegben is megragadta az alkalmat a mutatványra, föllépésre. Mélységesen mély komolytalansága tette persze ezeket a lényegében nem ünnepi alkalmakat valóban ünnepivé. Hivatalos ünnepből emberi ünneppé változtatva.”

Törőcsik Mari Major Tamásról:

Törőcsik Mari vallja, hogy a fegyelmezettséget, a tehetség tiszteletét, a hitet mesterétől, Major Tamástól tanulta.

„Leszerződtem a Nemzeti Színházba, úgy, hogy az igazgatóm, Major Tamás nem is látott előtte. Aztán rögtön akkorát buktam a Vízkeresztben, hogy nincs rá jelző. Bodrogi volt akkor a férjem, mondtam is otthon, hogy „Édes Bodrogi, velem Major ordítani fog, mert én semmit sem tudok, de majd megpróbálom sírás nélkül letenni a szerepet, azzal, hogy tessék szíves lenni engem vidékre leengedni." A második próbán felszólt Major a színpadra: „Törőcsik, jöjjön le!" Azt sem tudom, hogy botorkáltam oda hozzá. Azt mondta: „Maga nem tud semmit." Mondom: „Major elvtárs, tudom, hogy nem tudok semmit, de most mit csináljak?" Mire ő: „Nézem magát, de semmi nem jön át. Idefigyeljen, magáról évekig le fogják írni, hogy nem jön át a színpadon. Hát ne jöjjön át! Majd akkor törjön át, amikor meglesznek a saját eszközei. Magának olyan jó ízlése van, hogy maga képtelen az általam gyűlölt általános színészi eszközöket használni." Szóval megdicsért. Így biztatott a pályám elején.”

Részletek a Népszabadság nekrológjából (1986. április 15. kedd):

„A harag végig jelen volt Major Tamás pályáján, mert mindig harcolt valamiért. Pedig számára a színház ünnep is volt. Az ünnep és a harag összetartozó fogalmak voltak abban a felfogásban, amelyet ő a színházról vallott. Ünnepen persze nem idillikus ünneplést értve, hanem talán leginkább a megértés, a beleélés, az azonosulás mámorát. Shakespeare végtelen gazdagsága ragadja magával, az emeli ünnepi hangulatba, az vált ki belőle túláradó, szilaj örömöt. Ami már nem is áll oly távol a haragtól, a dühtől, attól a szenvedélytől, amivel a színház megújulásáért küzdött.”

„Szenvedélye mindig az értelem szenvedélye volt, nem is lehetett más, hiszen nem a felszínből, nem a darabok, a szerepek külsőségeiből táplálkozott, hanem lényegükből, a szituációk, a jellemek lehető legmélyebb megértéséből. S ugyanígy volt a színházi stílusokkal is. Nem a modor, a divat, a könnyen utánozható külsőség vonzotta nevezetes és látványos pályafordulatai alkalmával sem, hanem a táguló világ jobb megértésének, mélyebb kifejezésének keresése.”

„Sokféle tevékenységét, szakmáját sorolhatjuk fel. Színigazgató, rendező, színész, tanár, versmondó, zsűrielnök, országgyűlési képviselő és a párt Központi Bizottságának tagja, de közben kabarétréfák állandó alakítója. Mégis, ha Majorral kapcsolatban idézzük Shakespeare-t, hogy „színház az egész világ”, visszájára fordul a szöveg értelme. Látszólag ugyan az ő számára tényleg színház volt az egész világ, valójában azonban az ő felfogásában a színháznak kellett a világgal azonosulnia, kifejeznie, sőt megváltoztatnia azt. A sokféle tevékenység egyetlen alkatot takart, aki az élet különböző, számára elérhető, megragadható terepein kívánt megnyilvánulni.”

Major Tamás életrajza:

Született: 1910. január 26. Újpest

Meghalt: 1986. április 13. Újpest

Díjai:

Kossuth- díj 1948, 1955

Kiváló művész 1950

SZOT- díj 1969

Pályája:

A Színművészeti Akadémián 1930-ban végzett, 1931-ben szerződtette a Nemzeti Színház. Művészetében nem választható külön a színész, a rendező, a színészpedagógus, sőt a versmondó sem, s mindez összefüggött közéleti, politikai tevékenységével. Elkötelezett baloldali volt, részt vett az ellenállási mozgalomban. 1945-től 1962-ig a Nemzeti Színház igazgatója volt, majd főrendezője, 1947-től a Színház– és Filmművészeti Főiskola tanára, az 1982–ben alakult Katona József Színház társulatának alapító tagja. Volt országgyűlési képviselő 1949-1953 és 1958-1971 között, és magas beosztású pártfunkcionárius. Színházi működése korszakos a magyar színházi életben.

Főbb szerepei, rendezései, filmszerepei a Wikipedian:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Major_Tam%C3%A1s

(2010. január 23.)