Pálfi Tibor: Stohl András

Balikó Tamás rendező azt mondta, hogy a Hermelinből egy kifejezetten üdítő előadás lehet. Te hogy látod? Szégyen és gyalázat, de én most találkoztam először Szomoryval. Nem láttam például a Hermelint se Máté Gáborral, se Kaszás Attilával annakidején, de még a mi Györgyike, drága gyermek előadásunkat sem. Mindig úgy voltam beosztva, hogy éppen máshol játszottam. Ráadásul, én sokkal robosztusabb ember vagyok, mint amilyenek Szomory szereplői, legalább is én így érzem. De ez a fajta könnyed költészet, amit ő képvisel, amellett az elképesztően mély, fájdalmas drámaisággal, ez meglepett, és azonnal beleszerettem. Mintha Molnár Ferenc és Csehov lenne egybegyúrva. Tehát, ha jól sikerül minden, akkor ebből valóban lehet egy gyönyörű, könnyed, romantikus játék, miközben iszonyatosan mély emberi fájdalmakkal, szenvedélyekkel is találkozhat a néző. Egy színész számára miben jelentkezik Szomory sokat emlegetett, különleges nyelvezete? Számunkra a legfontosabb, hogy pontosan kell mondani. Szomory nem véletlenül harap el egy mondatot, nem véletlenül tesz oda egy kötőszót, ahová egyébként az ember nem szokott. Ez persze minden jó szerzőre igaz, de nála valahogy még inkább az. Olyan, mintha operát írna, és a szólamod mellett mindig ott van legalább még egy hang. Amit ha kihagysz, az fájdalmasan hiányzik a dalból. Más daraboknál például, amíg nem tudod jól a szöveget, lehet mismásolni, nála meg nem, mert egész egyszerűen nem értelmezhető pontosan a szituáció, ha nem pontos a szöveg. A darab egy… illetve kettő szerelem története… Szerintem több. Szinte minden szereplő, képvisel egy szerelmi szálat is. Nekem például ebben a darabban négy nővel van valamilyen viszonyom. Mindegyik más, ahogy általában a férfi-nő kapcsolatok. Az egyik egy fiatal színésznőcske, aki feljön hozzám a bemutató utáni bankettre, mert – mindig vannak ilyenek –, gerjed a szerzőre. Róla kiderül, hogy szűz és később sorsa lesz, mert összejön egy másik szűzzel, akit a Szarvas Jóska játszik, és egy oltári nagy szerelem alakul ki kettejük között. A másik nő Egerből érkezik hozzám, ő a gyerekkori emlékeibe szerelmes, azt hiszi, hogy emlékszem rá. És ott van a két komoly kapcsolat: az egyik Toncsi (Lukács Antónia, Básti Juli játssza), aki nagyon szeret – ahogy csak egy idősebb asszony tud szeretni egy nála fiatalabb, nagyon tehetséges férfit. A másik pedig a Juci (Tóth Hermin, azaz Hermelin, Shell Judit játssza), ami egy zsigeri férfi-nő viszony, amiben egyáltalán nem számít, hogy a férfi színpadi szerző a nő pedig színésznő. Van tanulsága ezeknek a történeteknek, amelyek a szerelmek kapcsán kibontakoznak az előadásban? Szerintem, meg kell nézni ezt az előadást és akkor az ember tisztába kerül azzal, hogy mi is a szerelem. Kép és szöveg: Eöri Szabó Zsolt

(2007. április 27.)