Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

A dalnok - Kulka János

Ha álmodból fölébresztenének azzal, hogy kezdd el énekelni a Bordalt, melyik dallammal kezdenéd el? A Selmeczi zenéjével, egészen biztos. Ezt is vártam. És közben eszedbe jut az Erkel zenéje? Szerencsére nem, az nagy baj lenne. Amikor készültél a szerepre, tanultad a dalokat, foglalkoztatott, hogy előtted hányan és milyen hatalmas énekesek repertoárján szerepelt ez a dal? Én semmiképpen nem rakok magamra ekkora terhet. Nekem elég, hogy el kell játszanom ezt az egyáltalán nem egyszerű szerepet, és el kell énekeljek ezt a három, zeneileg igényes és hangfekvésében is nehéz dalt. Úgyhogy azt a terhet, hogy ez az a dal, amit például a Melis György... nem, ezt a terhet nem vagyok hajlandó magamra venni. De ez amúgy is inkább elméleti kérdés. Nyilván egy dramaturgot, egy rendezőt vagy az írót nagyon izgatja, hogy ez "az" a bordal, és valójában a Czilleiben van és nem is a Bánk bánban, ahonnan ismerjük. Egy „hülye színésznek” nem ezzel kell foglalkozni, hanem azzal, hogy a hangokat egymás után elénekelje és lehetőleg jól. Közben nem járhat a fejem azon, hogy vajon a nézők mit gondolnak… Tetszenek a dalok? Szerintem nagyon szépeket írt a Selmeczi. Kifejezetten ritkán hallható hangzásokat, érdekes hangszerelést. A sok dobtól, nagyon vad és kifejező. Szép zene. És egy egészen más zenei megközelítés, mint például az Erkel féle, hogy a bordalnál maradjunk. Az én hangi adottságaimhoz jobban igazodik az ária és a darab zenéjéhez is szervesen illeszkedik. Nem lehet egyszerű, egy javarészt prózában zajló cselekményt „megszakítva” odaállni és egy viszonylag hosszú dalt előadni. Ott minden rólad szól, és mégis el kell tudni érni, hogy a nézők ne csak rád figyeljenek. Ez egy hálás feladat. És ebben a rendezés nagyon sokat segít. A jelenetek szinte megágyaznak ezeknek a daloknak. Az volt a cél, hogy a dalok valódi drámai szituációkban szólaljanak meg. A nézők pedig ne csal azt figyeljék, hogy én a dalnok mit akarok elmondani, hanem, hogy ki hogyan reagál. Mert ez a lényeg. Hiszen van egy szerelmi történet a Henrik és az Ágnes nevű ágyas között, aki az én nagy szerelmem volt. A dal egy része kifejezetten az Ágnesnek szól, aki jelen van, de nem mutathatja se ő, se én, mennyire jó viszonyban voltunk. Én azért is örültem ezeknek a daloknak, mert itt megmutathatod, hogy te jobban tudsz énekelni annál is, mint amit a lemezeid – bár nem ismerem mindegyiket - alapján képzelhetnek rólad. Igen, ezek úgynevezett nagy dalok. Hangterjedelmük sokkal széleseb, mint amiket általában énekelni szoktam. Ilyen igényes zenéket, dalokat egy énekes színész ritkábban kap. Az én életemben talán a Csárdáskirálynő volt utoljára ilyen igazán nehéz, nagy énekesi feladat. A dalnok képviseli az előadásban a művészetet, a művészeket. Érdekes mondatai vannak erről neki is, meg a környezetének is. Egyfajta élő lelkiismeret vagy, a dalokban is azt mondod el, hogy szerinted, mi lenne az erkölcsös, az igaz. Mert ő művész, talán az egyetlen szabad ember a szereplők között, leszámítva, hogy elfogadja mindenkinek a pénzét. Művésznek lenni nem lehet nagyon jó, mondja például Czillei. Vagy: a művész pénzre dallik, tudom én. Csodálatos mondatok. Bár amikor komoly küldetést teljesít, nem vár jutalmat, de hát a művész „pénzre dallik”, ez az igazság. Szereted a szerepet? Nagyon. Nagyon jó feladat. Az mindig jó, ha valami különlegeset csinálhat az ember. És ez is olyan, miben még soha nem volt részem. Amikor meghallottam, hogy én leszek a dalnok, akkor egy kicsit idegenkedve gondoltam rá, de már a próbákon nagyon szerettem. Az is ritka dolog, hogy egy zeneszerző kifejezetten neked ír új dalokat. Nagyon szeretted a próbákat. Te is az a típus vagy, aki imád próbálni? Igen, mert az a legizgalmasabb, amikor valami létrejön, megszületik. Persze, estéről-estére újra létrehozni azt, ami a próbákon megszületett, az is érdekes. De azok az igazi pillanatok, amikor egy próbán egyszer csak a kolléga nem úgy néz vissza, ahogy a Kulkára szokott. Amikor megérzed, hogy most már nem te állsz ott, már nem te vagy a színpadon, hanem akit játszol. Az fantasztikus. Kép és szöveg: Eöri Szabó Zsolt

(2004. március 29.)