Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
John Buchan és Alfred Hitchcock nyomán írta: Patrick Barlow

DIE 39 STUFEN / 39 LÉPCSŐFOK

a Deutsche Bühne Ungarn előadása

Amikor John Buchan 1915-ben megírta „A 39 lépcsőfok“ című kémregényét, még csak nem is álmodott arról, hogy művét 20 évvel később megfilmesítik. S hogy ezt pont Alfred Hitchock, a világ egyik legbefolyásosabb rendezője, a „borzongás mestere“ fogja megtenni.

Az 1935-ös fekete-fehér filmklasszikus a színpadon a temérdek vicc és a változatos cselekménynek köszönhetően fergeteges show-vá válik, ami egyben kém-thriller és tiszteletadás a filmnek, de mindenekelőtt egy rendkívül vicces színpadi élmény.

Már az első lövéstől kezdve kiderül, mi a lényeg: ügynökök, kalandok és szép nők. A hitchcocki feszültséget és az angol humort ötvöző mű középpontjában két szerelmes áll, akik az elején még nem is tudják, hogy szeretik egymást, de a cselekmény során sok veszélyt legyőznek együtt: sziklahasadékokat, legelőkerítéseket és gyilkossági kísérleteket.
Amikor Patrick Barlow 4 személyes színpadi műve, a „The 39 Steps“  2005-ben bemutatásra került, az író nem is sejtette még, mekkora sikersztorit alkotott, ám a 2008-as broadway-i bemutató óta a világ színpadai elképzelhetetlenek e krimikomédia nélkül. Az író Barlow a 4 színészből hármat számtalan szerepen keresztül hajszol és garantálja, hogy ugyanúgy, mint korábbi darabjaiban, „A Messiás“-ban illetve a „Bizony mondom nektek“-ben, szem nem marad szárazon.
A darabot az Olivier Award-dal díjazták 2006-ban, mint „Best New Comedy“.

 

**

Mein Name ist Hannay. Richard Hannay!
Als John Buchan 1915 seinen Spionageroman „Die 39 Stufen“ schrieb, hätte er sich nicht träumen lassen, dass dieser zwanzig Jahre später verfilmt werden würde. Noch dazu von Alfred Hitchcock, einem der einflussreichsten Regisseure der Welt, dem „Master of Suspens“.
Der schwarz-weiße Filmklassiker von 1935 verwandelt sich mit viel theatraler Aktion und Witz in eine rasante Bühnenshow, die ebenso ein Spionage-Thriller ist wie eine Hommage an den Film und vor allem ein unglaublich witziges Theatervergnügen
Ab dem ersten Schuss heißt es: Agenten, Abenteuer, schöne Frauen. In der Mixtur aus hitchcockscher Spannung und britischem Humor stehen zwei Liebende im Zentrum der turbulenten Geschichte, die zuerst gar nicht merken, dass sie sich lieben und gemeinsam jede Menge Hindernisse überwinden: gefährliche Felsspalten, Weidezäune und Mordanschläge.
Als Patrick Barlows Vier-Personen-Bühnenfassung „The 39 Steps“ 2005 Premiere feierte, ahnte der Autor wohl kaum, dass ihm damit ein ganz großer Wurf gelungen war. Doch spätestens seit der Broadway-Premiere 2008 ist die Kriminalkomödie von den Bühnen dieser Welt nicht mehr wegzudenken. Der Autor Barlow jagt drei der vier Schauspieler durch unzählige Rollen und garantiert, wie schon in seinen früheren Stücken „Der Messias“ und „Wahrlich, ich sage euch“, dass kein Auge trocken bleiben wird.

Das Stück wurde 2006 mit dem Olivier Award für die „Best New Comedy“ ausgezeichnet.

a Deutsche Bühne Ungarn előadása

Német nyelven magyar felirattal