A Maros Művészegyüttes és a Magyar Állami Népi Együttes estje

Emlékezés a nagy háborúra versben, dalban, táncban
Táncképek az első világháború áldozatainak emlékére

A magyar történelem egyik legnagyobb traumáját jelentő eseménye e háború. Az emlékezés kövei ott vannak szinte minden magyar faluban, városban, impozáns emlékművek, szobrok formájában. Minden település számon tartja név szerint az elesetteket. A háború kitörésének centenáriumán szeretnénk újra felidézni az áldozatok, hősi halottak emlékét.

A táncjáték fontos eleme a háborús témájú magyar líra, amely kortársként éli meg és dokumentálja a művészet erejével e szörnyűségeket. Valós izgalmat jelentenek a lövészárkokban született háborús naplók és a frontkatonák háborús visszaemlékezései, e háborús borzalmakat is megidézve teszünk táncos visszaemlékezést nagyapáink életét meghatározó háborúkra. Mert idézzük az elveszetteket, embert és hazát. Nagy szívvel, szeretettel készítettük e táncjátékot, ajánljuk az idősebb nemzedéknek, akik nálunk többet tudnak a háborús szenvedésekről, de feltétlenül ajánljuk a fiataloknak, akiknek ez ugyan történelem, de a háború iszonytató világának a művészeten keresztül való megismerése becsesebbé, értékesebbé teszi a jelenkori békés világunk értékeit, örömeit.

Magyar Állami Népi Együttes: Megidézett Kárpátalja

Hágókon innen és túl

 A Megidézett Kárpátalja – Hágókon innen és túl című előadás a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatja be egy antológia keretében a Keleti-Kárpátokban és annak előterében, Kárpátalján élő népek: magyarok, ukránok, ruszinok, huculok, románok, cigányok, zsidók sokszínű és gazdag, tradicionális kultúráját. Felmutatva mindazt, ami e népek hagyományaiban közös és mindazt, ami nemzeti sajátosság. A hangsúlyt azonban a közös gyökerekre helyezve, szemléletesen érzékeltetve a közös történelmi múltból származó törvényszerű hasonlóságokat. (Azok a ruszin népek, melyek mai napig őrzik II. Rákóczi Ferenc emlékét, büszkén vallják, hogy őseik a magyarokkal együtt hűségesen védték a „nagyságos fejedelem” várait.)

A hagyomány átörökítése, a saját és a velünk együtt élő népek folklórnyelvének ismerete a találkozások és saját magunk kinyilatkozásának lehetőségét teremtik meg. A színház ezeknek a találkozásoknak az esélye, a tükre. A tükör, amibe jó belenézni, mely annak is felmutat, aki megalkotja, és annak is, aki majdan nézői csendjében megéli az inspiratív elfogadás és befogadás állapotát.