Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800

Zsuráfszky Zoltán

rendező-koreográfus

Kossuth-díjas, kiváló művész, a Nemzet Művésze, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője.

Zsuráfszky Zoltán 1956-ban született, Szikszón. Az Állami Balett Intézet néptánc-tagozatának elvégzését követően az Magyar Állami Népi Együttes szólistája, majd 1983-ig tánckarvezetője. Az Egri Tanárképző Főiskola pedagógia-népművelés szakán, majd később a Magyar Táncművészeti Főiskola koreográfus szakán szerzett főiskolai diplomát.

Az 1980-as évek elejétől 1991-ig a szegedi JATE Bálint Sándor Táncegyüttes és a gyöngyösi Vidróczki Együttes művészeti vezetője. Emellett, 1984 őszén, több táncos barátjával megalapította a Kodály Kamara Táncegyüttest, amelynek művészeti vezetője volt.

1991 és 2007 között a Budapest Táncegyüttes művészeti vezetője és igazgatója. Irányítása alatt az együttes művészi munkája egyrészt az eredeti néptáncokat legautentikusabban reprezentáló színpadi megfogalmazásokra, másrészt a hagyományon alapuló gondolati tartalmú, tematikus jellegű, táncművészeti feladatokat jobban kiszélesítő, táncszínházi produkciókra épül.

A hazai hivatásos és amatőr együttesek szinte mindegyikében dolgozott. 1980-tól rendszeresen tanít az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Svájcban, Németországban és Japánban. A táncgyűjtés vezetőjeként részt vett az utóbbi évek legnagyobb népzenei gyűjtésében, az Utolsó Óra programban.

2007 és 2012 júniusa között a Honvéd Táncszínház művészeti vezetője. (A Budapest Táncegyüttes beolvadt a Honvéd Táncszínházba.) 2012. június 15-e óta a Honvéd Együttes művészeti vezetője.

A magyar etnikum mellett foglalkozott a román, szlovák, délszláv gorál és cigányfolklórral, gyűjtéseinek anyagát a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének Néptánc Osztálya archívuma őrzi. Koreográfiai művészetében e hatalmas – és ilyen magas szinten kevesek által elsajátított – eredeti néptáncanyagból építkezik. Több színházi produkció (Budapesti Kamaraszínház, Pesti Magyar Színház, Egri Gárdonyi Színház, Katona József Színház) koreográfusa. 2013-ban a 30 éves jubileumát ünneplő „István a király” rockopera kolozsvári bemutatójának rendező-koreográfusa.

Jelenlegi munkái a Nemzeti Színházban

Zsuráfszky Zoltán